Gazdaság

Hogy kerül sparos dobozba aldis tej, és mi a protokoll, ha valamelyikre panasz van?

Olvasói fotó
Olvasói fotó
Maró ízű aldis tejre panaszkodtak néhányan augusztus elején, a 24.hu olvasója pedig arról számolt be, hogy ugyanazt a tejet árulták a Sparban is. Nem értette, hogyan lehetséges ez, és azt sem, hogy ha ugyanarról a tejről van szó, akkor miért nem hívták vissza a Sparokból is a terméket. Megpróbáltuk kideríteni, mi ilyenkor a követendő eljárás.

A piliscsabai Aldiban vásárolt saját márkás (Milsani), 1,5 százalékos ESL-tejtől több vásárló is rosszul érezte magát, akadt, aki tartós hasfájást tapasztalt – írta a Blikk. A tejet a Tolnatej gyártotta, 12 408 liter került belőle az Aldikba, de már 12 ezer darab elfogyott, mire a panaszok érkeztek. Az Aldi az érintett tételt kivonta a forgalomból (ami még a boltokban volt belőle), és aki visszavitte a tejet a boltba, attól visszavették. Kóstolást is tartottak, és arra jutottak, hogy a termék megfelelő volt. Hogy kiderítsék, mégis mi lehetett a gond, vizsgálatot indított az Aldi, akárcsak a Tolnatej, mely a gyártásból vett mintákat is újra ellenőrizte, ám abban szennyeződést nem találtak.

Közben a 24.hu olvasója arról számolt be a híradás kapcsán, hogy vásárlás után észlelte, hogy az aldissal megegyező azonosítójú (LOT-szám: L239536) tejet vásárolt augusztus 7-én egy II. kerületi Sparban, ami szintén 1,5%-os, ESL, saját márkás (Hazai Szeretem) volt. Le is fotózta.

Olvasói fotó
Olvasói fotó

Olvasónk nem értette, hogyan lehet, hogy ugyanaz a tej van az aldis és a sparos dobozban (ráadásul utóbbi egy százassal drágább volt szerinte). Nem mertek inni belőle, mert nem tudták, vajon ők is rosszul lesznek-e. Azt mondta, beszélt a Spar-központtal, meg a bolttal is, de azt a választ kapta, hogy nem volt panasz a tejre, így nem kell intézkedni. A Tolnatejet is felhívta, de tőlük csak annyit tudott meg, hogy az aldis tejre is csak egy panasz érkezett. Látta továbbá, hogy a Sparban továbbra is árulják az ominózus LOT-számú tejet.

Ugyanaz a tej, eltérő dobozban

Hogy lehet a két lánc dobozaiban más márkanév alatt ugyanaz a tej? Egy 2012-es cikkünkben pedzegettük ezt már, a G7 pedig 2021-ben arról írt, hogy az Alföldi Tejnél márkától függetlenül ugyanaz a tej kerül (zsírtartalomra beállítva) minden saját márkás dobozba. Az aldis, sparos ügyben gyártóként érintett Tolnatej lapunknak adott válaszából pedig az derült ki, hogy ez most is így van,

azonos LOT-számon gyártott tejek kerülhetnek különböző márkanéven (eltérő saját márka, gyártói márka) forgalomba.

Hozzátették, hogy mivel a termék összetevőit, jelölését magyar és uniós előírások határozzák meg, ezért alapvetően ezeknek kell megfelelniük. Emiatt készülhetett azonos LOT-szám alatt az Aldinak és a Sparnak gyártott ESL-tej.

Mi az a LOT-szám?

A LOT-szám (gyártási tételszámnak vagy gyártási számnak is hívják) egyedi azonosító, mely a termékek gyártási „körülményeit” teszi visszakereshetővé. Ezt a jelölést a termék gyártója képzi, és nyilvántartást vezet róla. A jelölés abban segít, hogy a tömeggyártásban készült termékek nyomon követhetőek legyenek. Minden gyártási ciklusnak külön-külön, egyedi LOT-száma kell hogy legyen. A LOT-szám alapján a gyártónál vissza lehet keresni azt, hogy adott azonosítóval ellátott terméket mikor, milyen alapanyagokat felhasználva, melyik gyártósoron készítették. (forrás: Dolphin.hu.)

 

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) lapunknak azt írta, az élelmiszer-vállalkozásoknak önellenőrzési, minőségbiztosítási és nyomon követési rendszert kell működtetniük, ugyanis így biztosítható az élelmiszer biztonságossága, megfelelő minősége, azonosíthatósága és nyomon követhetősége. Azt is hozzátették, hogy az előállítók által a termékeken feltüntetett LOT (tételszám) képzésének nincs kötelezően előírt szabálya, annak kialakítása gyártói kompetencia, ezért alkalmazása üzemenként eltérő lehet. Az előállítók által adott LOT-szám egy-egy adott gyártási tétel/sarzs üzemi, belső nyomon követhetőségét biztosítja. Ugyanaz a gyártási tétel különböző gyártói és saját márkás csomagolásban is értékesíthető – erősítették meg.

Úgy tűnik, nincs kötelező protokoll

Arra voltunk kíváncsiak, hogy ha gond volt egy bizonyos LOT-számú tejjel, abból következik-e, hogy gond lehet a többi, azonos LOT-számon futó tejjel is. Illetve azt próbáltuk megtudni, mi a protokoll, ha kiderül, hogy az azonos LOT-számon, de eltérő márka alatt futó tejek valamelyikére panasz érkezik. Vissza kell-e ilyenkor hívni az összes tejet?

A Tolnatej szerint

nem törvényszerű, hogy az adott LOT-számon legyártott teljes mennyiség hibás legyen.

Tapasztalatuk szerint a nagy mennyiségben előállított, hűtést igénylő termékeknél – különösen nyáron – előfordulnak savanyodási problémák. Ez ugyanakkor a gyártott volumenhez képest elenyésző szerintük, és nem kizárólag gyártási eredetű probléma. A csomagolóanyag mikroszintű sérülése vagy a hűtési lánc (bármilyen okból előforduló) megszakadása vezethet minőségi probléma megjelenéséhez, a tej megromlásához, de a milliós nagyságrendben legyártott mennyiség mellett csak néhány darab terméknél – magyarázták.

Hogy mi olyankor a protokoll, ha azonos LOT-számú tejek eltérő csomagolásban kerülnek forgalomba, és az egyiknél valamilyen probléma merül fel, azt nem írta meg a Tolnatej, csak azt, hogy a visszahívási döntés meghozatalakor együttműködnek kereskedelmi partnereikkel és szükség szerint a hatóságokkal. A protokollt firtattuk a Nébihnél is, de nem kaptunk választ. A hivatal információi szerint az aldis tejnél érzékszervi probléma merült fel, és egyedi esetről volt szó. Hozzátették, az illetékes vármegyei kormányhivatal vizsgálatai folyamatban vannak. Az eredmények ismeretében (amennyiben indokolt), megteszik a további intézkedéseket, ideértve a fogyasztók tájékoztatását is – biztosítottak.

A Spar sem írt kötelezően követendő protokollról, de azt ismertették, hogy amikor tudomást szereztek a versenytársnál történt esetről, akkor gyors ellenőrzést tartottak házon belül, és mivel felmerült a LOT-szám egyezése, haladéktalanul felvették a kapcsolatot a gyártó Tolnatejjel. Hozzátették, ilyen esetekben mindig felveszik a kapcsolatot a gyártóval és ha szükséges, a Nébihhel is és egyeztetik a teendőket. Úgy tudják, hogy múlt hét hétfőn járt a Tolnatejnél a Nébih, és semmilyen intézkedést nem írt elő, az üzemet rendben találta, idegen anyag termékbe jutását nem tapasztalta.

Az Aldit is kerestük – választ nem küldtek.

Mohos Márton / 24.hu

Még egy panasz volt a sparos a tejre

Bár olvasónk úgy tervezte, nem isznak a sparos tejből, hátha náluk is panaszokat okoz, a kíváncsisága mégis győzött – felbontott egyet és megkóstolta. Azt mondta, „pocsék íze volt”, de maró érzést nem tapasztalt, mint az aldis tejre panaszkodó vevők. Visszavitte a boltba az általa vásárolt öt tejet, és visszakapta az árát. Elmondása szerint aláírattak vele egy papírt, amin többek között az szerepelt, hogy a továbbiakban nem él kártérítési igénnyel a Spar felé.

A Tolnatej augusztus 14-én küldött válasza alapján az adott LOT-számú Spar-tejre cégük nem kapott minőségi reklamációt. A Spar lapunknak első körben szintén azt válaszolta, hogy nem kaptak panaszt a szóban forgó tejre, majd amikor később visszakérdeztünk, azt írták vissza, hogy

olvasónk jelzésén kívül is érkezett hozzájuk egy minőségi panasz.

Hangsúlyozták, hogy rendkívül szigorú minőségbiztosítási rendszert működtetnek, a vásárlók érdekeit a fókuszba helyezve. Az egyik fontos feladat pedig éppen a saját márkás termékek felügyelete, a belistázás pillanatától kezdve. Ennek része a telephelyei audit, illetve a félévente, de kockázatértékelés alapján akár többször is elvégzett laborvizsgálat. Azt is írták, hogy probléma esetén azonnal zárolják és a forgalomból kivonják az érintett terméket, és ha szükséges, elrendelik annak visszahívását és értékének megtérítését is. De azt nem írták, hogy a mostani két panasz kapcsán ezt meglépték volna.

A Tolnatej azt írta még, hogy az Aldi és a Tolnatej Zrt. által kezdeményezett, és a Nébih által indított vizsgálat folyamatban van. Ami azért érdekes, mert a Nébih meg folyamatban lévő kormányhivatali vizsgálatot említett válaszában, ahogy fentebb írtuk. A Tolnatej vezérigazgatója, Koller Attila fontosnak tartotta kiemelni, hogy a cégüknél lefolytatott előzetes vizsgálat alapján a termékek sem tisztítószerrel, sem semmilyen vegyszerrel vagy más anyaggal nem szennyeződhettek. Augusztus 7-i közleményükben pedig azt írták, hogy az egyébként hűtést igénylő termékek (azaz az ESL-tejek) valamilyen okból megromlottak. A Tolnatej tudomása szerint csak egy boltban megvásárolt termékkel összefüggésben érkezett reklamáció (ez az aldis lehetett). Arról is biztosítottak, hogy a visszahívás során esetlegesen beérkező bontatlan termékeken haladéktalanul laborvizsgálatot végeznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik