Belföld

Patkány, fekália, csótány: minden volt a Nyugati melletti szemetesnél, a lakók mégis tiltakoznak a megoldás ellen

Terézvárosban szeméthelyzet van, a polgármester szerint csak hergelésről van szó.

Tiltakoznak a Podmaniczky utca lakosai egy új szeméttároló létesítése ellen, míg Soproni Tamás szerint pont megoldottak egy problémát – az esetet a Telex mutatta be.

Minden onnan indult, hogy az utcában évek óta gondot okoztak a kihelyezett szeméttárolók melletti óriási szeméthegyek. Egy lakó azt írta, a mostani Podmaniczky utcai tárolónál „rengeteg a csótány, patkány, galamb, légy és a fekália, ráadásul folyamatos guberálás és illegális szemétlerakás is fűszerezi”.

Az évek óta létező problémára a terézvárosi önkormányzat végül talált megoldást: hosszú egyeztetés után megállapodtak a MÁV Zrt.-vel a Nyugati pályaudvar külső területén egy terület bérléséről. Itt alakítják ki a zárt kukatárolót, amihez mostantól kizárólag a köztisztasági cégek munkatársai férnek hozzá.

Magyarán: a közterületről a Bajza–Bulcsú-alagút melletti területen kialakítandó zárt térbe kerülhetnek a szeméttároló edények.

Mégsem elégedett ezzel mindenki. A lakók egy része szerint csak „áthelyezik a problémát egyik helyről a másikra”, ezért tiltakoznak az új szeméttároló kialakítása ellen. A lakók egy csoportja csütörtökre tiltakozást is szervez, szerintük ugyanis továbbra is problémát fog okozni: a hajnali ürítés zaja, a patkányok, „az állítólag mindig zárva tartandó kerítés mögötti kukákban kotorászás”, és attól is tartanak, hogy továbbra is ide fogják szállítani a szemetet illegálisan, csak az FKF kukái helyett a lakók kukáiba pakolják majd azokat – írja a Telex.

A momentumos polgármester Soproni Tamás szerint eredetileg sem a kukák okozták a problémát, hanem a guberálás és az illegális szemétlerakás, amit szerinte a kukák elzárása megold. „Az új tároló semmiféle olyan problémát nem fog okozni, mint amik kifogásként felmerültek” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy szerinte csak politikai ellenfelei hergelik ellene a lakókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik