Rányomtatták a jegyre, hogy melyik bejárathoz szól, nyilván valamelyik hátsóhoz, gondolták Béláék, oldalt szépen beslisszoltatják azokat, akik nem annyira híresek és/vagy szépek, bár ez utóbbi csoportot a szigorú dress code-dal igyekeztek minimalizálni.
Rengeteg sztori szól arról, hogyan nem engedtek be újságírókat, filmeseket vetítésekre egy fehér cipő vagy a nem megfelelő nyakkendő miatt. Szóval nem érdemes kockáztatni, bár hogy mi is pontosan a film, amire annyira siettek, ekkor még tökéletes homály alatt volt. Nem úgy a csokornyakkendő, ami onnan nézve messze a szűk keresztmetszete volt a sikeres estének: lesz-e valaki, aki képes megkötni, mivel a rendkívül részletes ábrákkal ellátott használati utasítás tisztázatlan körülmények között tűnt el valahol a ruhadagonyában. Felesleges taglalni, hány rendkívül hosszú és frusztrált perc ment el ezen a kérdésen ventilálva, míg végül otthonról érkező telefonos segítséggel sikerült prezentálni egy decens masnit. Irány a hátsó ajtó!
Hát, nem ez történt. A fesztiválpalotához érve ugyanis a nagyon kedves hostessek egy pillanat alatt lökték Gombaszögi Bélát és szépséges kísérőjét a red carpetra, ami elég meglepő volt. Marha kevés idő volt a korrigálásra, mert el kellett indulni kábé kétszáz fotós és sokkal-sokkal több sikoltozó néző (rajongó? látogató? érdeklődő? fesztiválozó?) között, olyan terepakadályokat leküzdeni, mint lépcsősor és magát percekig fotóztató Emanuelle Beart. Mindentől függetlenül ez az egész annyira ledöbbentette őket, hogy utána nem is következhetett volna jobb kontraszt, mint a film, ami olyan szörnyűségesen unalmas, lapos és érdektelen volt, hogy – Bélát idézve – inkább mehetett volna egy napig az Apaföld és az Adás felváltva, szünet nélkül, az sem fájt volna ennyire. Százhúsz percig énekelt és imádkozott néhány szerzetes, köztük a teljesen hiteltelen főszereplő, akinek az arcáról anélkül is lerítt volna, hogy egy nagyképű paraszt, ha a bevonulás alatt nem lóg végig egy tövig szívott cigi a szájában. Ezek után nagy érdeklődés övezi a Mundruczó-filmet.
