A ránk érkezett sok szavazat ismét bizonyítja, egyre többen győződnek meg arról, hogy a mainstream pártok károsak számukra.
Néhány napja, április 23-án tartományi választást tartottak Salzburgban. Általában a magyar sajtó – érthető módon – szorosan nyomon követi az osztrák és német tartományi választásokat. A január 29-i alsó-ausztriai voksolás eredménye már aznap este körbement a magyar híradásokon, ahogyan a február 12-i berlini tartományi választásé is, de még a március 5-i karintiai szavazásról is legalább a hétfői híradások mindegyik szekértáborban beszámoltak. Nem így a salzburgi tartományi választás esetében. Vasárnap este a magyar portálokon fülsüketítő hallgatás övezte a salzburgi eredményeket. Hétfő délelőtt egyedül a Magyar Nemzet online kiadása közölt egy rövid hírt. A következő napokban aztán előbb a Gemisten, Techet Pétertől olvashattunk egy kitűnő elemzést, majd a Mandiner és a Mérce alapos munkáinak köszönhetően fény derült az első órák hazai hallgatásának okára. A salzburgi eredmények tudniillik egyaránt elhelyezhetetlenek a Karmelita és a progresszívek valóságbolygóin.
A tartományi választást jelentős, hét és fél százalékos gyengülés mellett, 30,4%-kal nyerte meg az országosan kormányzó konzervatív ÖVP. Második helyen végzett 25,7%-kal a hét százalékot erősödő, és az országos felméréseket vezető populista jobboldali FPÖ. A harmadik helyre befutó szociáldemokrata SPÖ történelmi mélypontot ért el 17,9%-os szavazatarányával. A nap bombameglepetését az osztrák kommunista párt, a KPÖ Plus szállította: a négy évvel ezelőtti 0,4%-ról 11,7%-ra erősödött, s hosszú évtizedek után újra belépőt kapott a salzburgi Landtagba. A kommunisták ezzel megelőzték a néppártiak országos koalíciós partnerét, a gyengülő Zöldeket (8,2%), továbbá a Landtagból kizuhanó liberális NEOS-t (4,2%). A KPÖ Plus sikere a tartományi székhelyen, Salzburg városában még szembeötlőbb: 21,5%-kal lettek másodikok, alig lemaradva az ÖVP-től.
A választóvándorlás-elemzés azt mutatja, hogy az FPÖ jelentékeny mértékben csábított át szavazókat az ÖVP-től, továbbá mozgósított inaktívakat. Az ÖVP azért tudta mégis megőrizni első helyét, mert a liberálisoktól nagyobb számban pártoltak át hozzájuk. A NEOS táborát amúgy a Zöldek és a KPÖ Plus is apasztotta. Ez utóbbi formáció elsősorban a Zöldekre és az SPÖ-re „rabolt rá”, miközben – a populistákhoz hasonlóan – aktivizált korábban inaktív választópolgárokat is.
A KPÖ Ausztria egyik legrégebbi pártja, 1918-ban alakult, ám a bécsi parlamentben csak 1945 és 1959 között kapott helyet. Az utóbbi évtizedekben kitartóan 1% körüli országos eredményt könyvelhetett el. Az osztrák kommunisták a hidegháború végéig nemcsak eszmei, hanem pénzügyi értelemben is unikális kapcsolatokat ápoltak a Szovjetunióval. A KPÖ életét hosszú időn át a bécsi szektások belharcai töltötték ki. Csakhogy Ausztria második legnagyobb városában, Grazban valahogy a jelentéktelenség évtizedei alatt is megőrizték helyi mandátumukat, hogy aztán 2021-ben behúzzák a helyi választásokat és Elke Kahr személyében kommunista polgármestert adjanak Graz élére. A grazi modell könnyen leírható:
A grazi KPÖ irodája hajléktalanszálló és szegények óvodája; a kommunista aktivisták bevásárolni járnak az egyedül élő nyugdíjasoknak; politikusaik pedig fizetésük nagy részét eladományozzák. A grazi kommunista polgármesternő a 6000 eurós fizetéséből kevesebb, mint 2000 eurót vesz csak fel – a többi megy a szegényeknek.
Időközben – 2017-ben – a progresszívba váltott Zöldek kizárták a pártból a komplett ifjúsági szervezetet, amely a KPÖ-höz csatlakozott: ebből lett a KPÖ Plus. A salzburgi zöldifjak vezéralakja, a salzburgi KPÖ Plus sikerkovácsa, Kay-Michael Dankl ma is csak 35 esztendős. Dankl jó érzékkel felismerte, hogy talán Salzburg és egész Ausztria legfontosabb társadalompolitikai kérdésével, a lakhatással kéne inkább foglalkozni a progresszív identitáspolitikai nyomulás és életmódtanácsok helyett. Az Ausztria legdrágább bérleti díjaival kitűnő Salzburgban ugyanis kulcsfontosságúvá vált a lakhatás kivonása a profitlogika alól. A Dankl mögötti fiatal csapat a grazi példát követve csak materiális kérdésekre fókuszált a kampányban. A KPÖ Plus országos szinten szociális bérlakásépítést, a nagy ingatlanfejlesztő cégek tulajdonának államosítását követeli, mindamellett, hogy – szemben a progresszív militarista formációkkal – pacifista és NATO-ellenes. A tartományi választás másik nagy nyertese, az FPÖ sem véletlenül jutott túl az Ibiza-botrány okozta krízisen. A populisták kitartóan bírálták a példátlanul komikus – és egészen 2023 márciusáig fennállt – osztrák járványkezelési szabályokat, s a migrációs helyzet kiéleződése is az ő malmukra hajtja a vizet.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az osztrák rendszerpártok amortizációját nemcsak a populista jobboldal (elsősorban az FPÖ, de a BZÖ és a Team Stronach) sok évtizedes és meghatározó parlamenti jelenléte igazolja. Az utóbbi időben megjelentek olyan elégedetlen választók, akiknek nem opció a neoliberalizmussal vegyített jobboldali radikalizmus. Így került be egyetlen ciklusra a parlamentbe a Zöldekkel a migrációs politika miatt szakító Peter Pilz Listája, így ért el átmeneti tartományi sikereket a vakcinaszkeptikus MFG és így került fel a közvélemény-kutatók horizontjára az anti-establishment G!LT, majd pedig a viccpárti Sörpárt. A KPÖ feltámadása ebbe a trendbe illeszkedik.
A salzburgi eredményekből a lokális és osztrák belpolitikai sajátosságokon messze túlmutató következtetéseket vonhatunk le. A választóvándorlás legalábbis tanulságos tendenciákat rajzolt ki. Az inaktívakat kizárólag a rendszeren kívüli formációk tudták a szavazófülkékbe szólítani. A NEOS összeomlott, mert aki liberális pártot keres, annak ma már az ÖVP is otthont kínál, ráadásul egy nagyobb „házban”. Az FPÖ visszaerősödött, mégpedig a kormányzó néppártiak kárára: aki konzervatív, mert félti a hagyományokat, a társadalom szöveteit, ma a néppárttól a populistákhoz vándorol. A KPÖ Plus az SPÖ és a Zöldek csalódott választóinak nyújtott menekülőutat: a kizsákmányoltak új otthon után néznek az „életmód-baloldal”, a globális nagytőke rezidensei helyett. A woke-igehirdetés, s az elmúlt néhány év két legfontosabb globális válsága, a járványügyi jogkorlátozások és az ukrajnai háború egész Európában elmosta a különbséget a konzervatív, szociáldemokrata, liberális és zöld formációk között. A mainstream gyakorlatilag egyetlen progresszív, atlantista, militarista tábort alkot.
Velük konfrontálódnak mindazok, akiket kiborított 2020-22 falanszterjelenete, az európai vakcinapolitika, a differenciálatlan háborús uszítás, akik nem akarják alárendelni sem a saját életüket, sem az öreg kontinenst a tengerentúli profitérdekeknek. Paradigmaváltás kellős közepén állunk és ebben a helyzetben folyamatosan csökken a „fasisztázás” (FPÖ) és a „kommunistázás”(KPÖ), a XX. századi démonok hatóereje.
A szerző ügyvéd, korábbi országgyűlési képviselő
