A probléma megfejtése egyike a legnehezebbeknek
– állítja a Műszaki Hetilap tematikus cikke még a 19. század végén. Az ismeretlen szerző szerint annak ellenére, hogy valóságos rabszolgái vagyunk a kályháinknak, egészen pontosan tudható, hol szökik ki a meleg és be a hideg, és hogy a gyárak és feltalálók új és még újabb típusú kályhákkal árasztják el az emberiséget, „úgy az úr, mint a szegény a drága pénzünkért általánosan rosszul fűtött szobák élvezetében részesülünk.”
Bár az említett írás is tucatnyi szupermodern fűtőalkalmatosságot mutat be, a cserépkályhásként dolgozó Felsmann „Kályhás” Kristóf, akinek számtalan kulcsszót is köszönhetünk a Fortepan fényképek alatt, azt mondja, nem volt túl sok variáció: „A szobákat télen cserépkályhával vagy vaskályhával fűtötték az emberek. Más berendezések szolgálták a konyhát, a lakó- vagy a fürdőszobát, de az alapok mindig hasonlóak voltak. Nem véletlenül működött minden második faluban cserépkályha csempéket (is) gyártó fazekas műhely, és jelent meg olyan sok öntvénykályhát és lakatosárut hirdető katalógus.
A vaskályha gyorsan átforrósodott és felmelegítette a helyiséget, de miután abbahagyták a fűtést, ugyanolyan gyorsan ki is hűlt, és vele együtt a szoba is. Könnyen be lehetett viszont szerezni és kötni, költözéskor pedig tovább tudták vinni. Szobákba azért, aki csak tehette, inkább cserépkályhát választott. Ennek macerásabb ugyan a telepítése, és drágább is egy vaskályhánál, de egészen más hőérzetet biztosít, kényelmesebb, mert hosszan melegen tartja a szobát, a hangulatáról nem is beszélve.” Viszontláthatjuk a királyi vár termeiben vagy a nagypolgári szalonok díszeként – ilyen helyeken, hogy a cselédek ne zavarják az urakat, a fajanszkályhákat hátulról, rejtett folyosókról fűtötték.
A fényképek tanúsága szerint a kályhák – és az ugyancsak épített vagy vasból készült sparheltek – népszerűsége annak ellenére múlhatatlan volt, hogy a 19–20. században szép sorban megjelentek a gőzkazánok, a gázkályhák és -kandallók, az olajkályhák és a villanyradiátorok is. Ahhoz viszonyítva azonban, hogy telente hány háztartásban igyekeztek fűteni Magyarországon, az újításokat, az ígéretes, de sokszor gazdaságtalanul vagy kevésbé hatékonyan működő berendezéseket csak elenyészően kevés helyen szerelték fel. Nagy intézményeket, reprezentatív palotákat láttak el egyedi tervezésű, modern rendszerekkel, illetve újonnan épült városnegyedekben döntöttek például kényelmes központi fűtés mellett.
Alakította a fűtési szokásokat az ország fordulatos történelme is. A tűzifa addig megszokott bősége Trianon után például megcsappant. Ezután terjedt el széleskörűen a széntüzelés, a vegyes tüzelésű cserépkályha, és jelentek meg a szeneskocsik a városokban. A második világháborút követő évek anyaghiánya pedig nemigen kedvezett a modernizálásnak vagy kísérletezésnek, inkább sebesen újra kellett indítani a kályhagyárakat.
„A pesti polgár bizalmatlan tekintetet vet a központi fűtésre, és elhatározza, hogy ami biztos, biztos: kályhát vásárol – kezdi riportját a Kossuth Népe 1945 őszén. Bemegy a vaskereskedésbe: – Egy kályhát kérek. A válasz egyszerű és tárgyilagos. – Kályha nincs! A kereskedő azonban érzi, hogy ilyen kurtán mégsem bánhat el egy vevővel és udvariasan hozzáteszi: – Esetleg jégszekrényt ajánlhatunk. A pesti üzletekben nincs kályha, és naponta százan ostromolják a vaskereskedőket. Megfelelne egy kis háromlábú csikókályha is, csak legyen. De nincs. A salgótarjáni, füleki, csepeli gyárak, a Magyar Radiátorgyár, Oetl Antal kályhagyára nem szállítanak, nincs nyersanyag.”
A cserépkályhák formai, szerkezeti, színezési jellegzetességei szinte felsorolhatatlanok. Kályhás Kristóf közel két évtizede űzi a mesterséget, antik kályhákat újít fel, bont és épít, kályhák és történetek százait ismerte meg. „Örülök, ha olyan csempébe botlok, amiről nem tudom egyből, hol készült. Ennek a műfajnak is megvoltak a sztárjai, és a jegyek, valamint a csempe belsejében lévő mesterjelzés alapján látom, hogy besztercei vagy meisseni darabról van-e szó, esetleg a Zsolnay, a Herendi, a Hardtmuth, a Kohn und Sohn, a Sattler, a Lloyd (Romhány) vagy a Thuróczy testvérek (Szirák) műhelyéből való-e. Ezek mellett működött még számtalan kisebb műhely is.”
És ha a sztároknál tartunk: az #53718-as képen látható Héber Sándor pesti kályhagyárában készült fatüzelésű, légfűtéses Zephir volt a háború előtti évek csodakályhája.
Nem egyszer az esztétika volt az elsődleges: hatalmas szobákba is kecses kályhát építettek, amit azután folyamatosan rakni kellett, de még így is képtelenség volt velük befűteni a lakást. Ilyenkor került szóba a kisegítő kályha, amit télen beállítottak, nyáron kivittek. Egyszerűbb, pléh- vagy öntöttvas kályhára gondolhatunk, a platniján esetleg még a vacsora is megfőtt egyazon tüzelővel.
A vaskályhák népszerűsége is függött a gazdasági helyzettől, rosszabb időkben többen választották, nyugodtabb években jutott pénz csinos cserépkályhákra, kandallókra. Vaskályhából is óriási volt a választék, kisebb és nagyobb, kerek és szögletes, cifra és minimalista. A szoba levegőjét alaposan kiszárítja, a komolyabb modellekhez stílusos párologtató tál is járt. 1896-ban, az Ezredéves Országos Kiállításon se szeri se száma nem volt a díszes kályháknak, és minden gyártó igyekezett technikai újdonsággal is előrukkolni.
Ekkoriban jelentek meg a magyar gyártmányú radiátorok is, a múlt századfordulón épült palotákban pedig már alkalmazták is azokat: a m. kir. tudományegyetem II. számú sebészeti klinikáján, a Szentkirályi és Baross utca sarkán, a „fűtőszerkezetet fehér zománcozott radiátorok alkotják, melyek körül egyszerű sárgaréz-korlát van”. A Szabadság téri tőzsdepalota szobáit és folyosóit – a tőzsdetermek kivételével – kisnyomású gőzzel felmelegített radiátorok fűtötték.
Ahhoz még kellett néhány év, hogy a radiátor a szalonokban is megjelenjen. A Fortepan-képeket fürkészve láthatjuk, hogy a tradicionális berendezésekben idővel mind gyakrabban bújik meg az öntöttvas fűtőtest. Az 1920-as években mindenesetre már beletörődve mondták, hogy azt a poétikus mozdulatot, amellyel hajdan a parazsat kaparták fel, ma a radiátor szelepének az elcsavarása pótolja.
A szép kályhák ennek ellenére a helyükön maradtak, senkinek nem jutott eszébe megválni tőlük. Nem is olyan sokkal később, a szocializmus évtizedeiben viszont már gondolkodás nélkül bontották az impozáns építményeket. Függetlenül attól halálra ítélték őket a modernizálásra, kényelemre vágyó lakók, hogy háborúkat túlélt, eredeti vagy rekonstruált darabról volt-e szó. A gáz elterjedésével cserépkályhák ezreit alakították át gázfűtésűre, pedig az első generációs Héra gázégők korántsem voltak tökéletesen biztonságosak. Kristóf a Fortepanon felfedezett egy olyan kályhát, amivel neki is dolga akadt. Azt mondja, hogy az 1940-es években készült #43014-es kép kályháját úgy hét évtizeddel később neki kellett lebontania, majd Szász Endre szentendrei nyaralójában építették fel ismét.
„Mindig voltak persze, akik az értékén kezelték ezeket a kézműves tárgyakat, de idősebb kollégáktól hallom, hány cserépkályha végezte a sitt között – folytatja. A kályháknak is megvan a maguk történelme. A háborúban sok megsemmisült, az épen maradtak vagy a sérültek csempéiből nem egyszer teljesen máshol építettek valami újat. Mesélnek egy fajansz körkályháról, amelynek a darabjait a Vérmezőn találta valaki az ostrom után. Hosszú évekig egy pincében hevertek, míg végül felrakatta az illető.”
A kályhák időkapszulák is, Kristóf a több évtizedes újságpapírfecnik és félig elégett levelek mellett talál a talapzatban konyakosüveget és pakli cigarettát, zálogpapírt és második világháborús kitüntetést meg aprópénzt, amit vélhetően gyerekek rejtegettek. De a belvárosban került már elő komolyabb értékű, ékszerrel teli csomag is, a lakás tulajdonosával arra jutottak, hogy egy hajdani neves színésznőé lehetett.
A kályhák telente a túlélést jelentették, de mindig is veszélyes üzemnek számítottak. Nem múlt el hét egy „valószínűleg a kályhájából kipattant szikra okozta…” és egy „a kályhából kiáradó széngáz okozta…” kezdetű híradás nélkül. Az ilyen szerencsétlenségek olyan gyakoriak voltak, hogy nyomozás csak igazán indokolt esetekben indult, az újságcikkek tanúsága szerint a ház előtt egybegyűlt kíváncsiskodó tömeg a legtöbbször ilyen magyarázatokat kapott: „az éjszaka folyamán a kályha csöve eddig ki nem derített okból kiesett”.
A Paramount filmgyár Rákóczi út 59. szám alatti helyiségében Paul Irén és Tőkés Gyuláné filmkezelőnőknek szerencséjük volt 1930 januárjában, mert a kályha gázaitól mérgezést szenvedtek ugyan, de a gyorsan kihívott mentők magukhoz tudták téríteni őket. Dajbukát Ilona színésznő üzlete viszont teljesen kiégett 1943. március 16-án éjjel. A Paulay Ede utca 1. számú házban a kályhából kipattanó szikra meggyújtotta egy emeleti lakás parkettáját, ezen át a tűz tovább terjedt a színésznő utcaszinti textilkereskedésébe, ahol lángra kapott az áru.
A radiátoroknak hosszú kísérletezés után alakult ki a ma ismert formájuk, igaz, ma a dizájnerek épp ezt a klasszikus formát alakítják át szokatlan, meghökkentő módokon. Eleinte kevesen merték csak radiátorgyártásra adni a fejüket, az ő modelljeiket a gyár vagy a gyártó neve szerint emlegették, de a múlt század derekára már fontos iparágnak számított. Készült radiátor vasból, acélból, öntvényből és lemezből, műalkotásnak is beillő díszes és a modern stílushoz illeszkedő letisztult változatban.
A lakók pedig a kényelem, az egyenletes meleg mellett megismerték a lötyögő meg a csöpögő radiátorokat, a „legyen türelemmel, majd megszűnik a csöpögés, ha bedagad” típusú tanácsokat, és a „mindig mondjuk, hogy a javításokat nyáron tessék megrendelni az ingatlankezelőnél” jellegű dorgálásokat. Azt is, amikor a radiátort a frissen lakkozott parkettán vagy az épp leragasztott padlószőnyegen húzza a helyére a szerelő, és azt is, hogy a csővezetékek milyen szépen vezetik a hangokat. Csoda-e, hogy a hagyományos kályhák csak nem akartak teljesen eltűnni, és a Népszava még 1970-ben is ismertetőt közölt a helyes fűtés mikéntjéről?
Írta: Lukács Zsolt | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/kalyhak
Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!
