A pénzhamisítás nem a modern kor találmánya, de az 1920-as években érdekes színezetet kapott: a revans eszköze lett. Egyes, az első világháború vesztes országaiban működő hazafias, irredenta körök ugyanis a győztes nemzetek valutáinak hamisításával akartak gazdasági károkat okozni, és egyben pénzügyi előnyökhöz jutni – írja a Múlt-kor.hu.
Rosszul sikerült másolatok
A magyar revizionistákat német szélsőjobboldali katonatisztek inspirálták, akik 1923-ban hamis ezerfrankosokkal próbáltak pénzügyi káoszt okozni az ősellenségnek számító Franciaországban. A vállalkozás megbukott, de a nyomdagépeket továbbadták a magyaroknak. Állami szervek is belekeveredtek, a gépeket például a Pénzügyminisztérium rendelte meg, amelyeket a korábbi külügyminiszter, Teleki Pál által irányított Állami Térképészeti Intézetben helyeztek működésbe.
A titkos akciót Windischgrätz Lajos herceg fogta össze, a hamisítóknak meggyűlt a bajuk a vízjellel, de a bankjegyek alapjául szolgáló papírral is, a franciák ugyanis a gyarmataikról szerezték be annak nyersanyagát. Az eredmény felemásra sikeredett, a 30 ezer bankjegyből csak 4400 volt valóban elfogadható minőségű. Baross Gábor, a Postatakarékpénztár akkori elnöke úgy ítélte meg, hogy
Végzetes baki
Ezért aztán úgy döntöttek, hogy nem Franciaországban, hanem más országokban, így például Hollandiában, Olaszországban és Belgiumban fogják teríteni a hamis valutát. A bankókat diplomáciai futárpostával tervezték eljuttatni a célországokba, egy bőröndnyi meg is érkezett Hollandiába. Csakhogy a futár, az idős Jankovich Arisztid egy amszterdami (más források szerint egy hágai) bankban tévedésből egy hamis 1000 frankost akart beváltani.
A nagy címletű bankjegy azonban felkeltette a banki alkalmazott figyelmét, Jankovichot 1925. december 14-én letartóztatták. A hatóságok hamarosan lefogták két, Hollandiában tartózkodó segítőjét is, akiknél Pesti Napló beszámolója szerint „10 millió frank értékű hamis bankjegyet találtak”.
A botrány óriásira dagadt, a hazai ellenzék is mozgásba lendült, de sem a franciáknak, sem az angoloknak nem volt érdekük, hogy megbuktassák a nemzetközi életben elfogadott Bethlen Istvánt és stabilnak tartott kormányát, így nem helyeztek diplomáciai nyomást az országra.
Az itthon lefolytatott perben 1926 májusában a főbűnösök négy évet kaptak – majd 1928-ban kormányzói kegyelemmel szabadultak –, további 22 vádlottat enyhébb fogházbüntetésre ítéltek. A trianoni trauma által a magyar néplélekben ütött mély sebeket jól tükrözte, hogy a magyar közvélemény túlnyomó hányada egyáltalán nem ítélte el az akcióban résztvevőket, inkább hazafiként tekintettek a pénzhamisítókra.
