A heves vita az előzetes közlések nyomán a sajtóban és a nyilvánosságtól elzárt politikai elit körében zajlott – írja Révész Béla, felidézve a 20 évvel ezelőtti eseményeket és a levéltárban található dokumentumokat. Köztük Dr. Tauber István, (közelmúltban elhunyt) egyetemi docens, az állam- és jogtudományok kandidátusa szaklektori véleményét is, amely lényegében elutasítja a Moldova-kötetben szereplő megállapításokat.
Révész kommentárja szerint: „Sem az elutasító szakértői vélemény, sem a kézirat körül támadt morális és politikai vihar nem tartotta vissza a jó üzleti vállalkozásnak ígérkező, majd bizonyuló könyv kiadásától a Magvető Könyvkiadót. Moldova is büszke munkájára: „Azt hiszem, hogy ez a riport mind szándékában, mind terjedelmében eddig a legfontosabb valóságfeltáró vállalkozásom.” Pedig a lektori vélemény – elsőként – mindazokat a tudományos érveket és bizonyítékokat sorba állította, amelyek a helyzet további és gyors romlását prognosztizálták – húsz évvel ezelőtt.”
Zsigó Jenő, akkor a Cigány Szociális és Művelődési Módszertani Központ igazgatója, tiltakozó levéllel fordult „az Országgyűlés elnökéhez, valamint az Alkotmánybíróság Kádár-féle imitációjaként 1984 óta működő Alkotmányjogi Tanácshoz. Zsigó az alkotmányra hivatkozva nevezte társadalomellenes magatartásnak a cigány etnikum hátrányos megkülönböztetését, a cigányság előítéletes kezelését, illetve a bűnözés etnikumhoz kötését. Ezért az érintett kisebbség nevében kollektív tiltakozást jelentett be Moldova György Bűn az élet… című, „előítéleteket keltő és erősítő” cikksorozatának megjelentetése ellen…”
Révész azután idéz a levélből is: „…a hátrányos helyzetű kisebbség sorsa elsősorban a befogadó többség akaratától függ. Nem a cigányok tehetnek arról, hogy 80%-uk hátrányos települési környezetben, rossz lakásviszonyok kőzött él, hogy 75%-uk segéd- vagy betanított munkás, hogy gyermekeik 50%-a nem végzi el 16 éves koráig az általános iskolát. Ennek megfelelően meghatározott a cigányság esélye, pontosabban esé1ytelensége a tudáshoz, a munkához, a garantált létminimumhoz, az egészséges élethez. Sok ezer cigány szorult ki napjainkban a munkahelyekről, és várhatóan még sokkal többen kerülnek hasonló helyzetbe.”
Érdemi válasz sehonnan nem érkezett. Az 1988. március 18-i keltezésű levélre Sarlós István, az Országgyűlés elnöke közel másfél hónap elteltével reagált. További hat hét múlva Korom Mihály, az Alkotmányjogi Tanács elnöke azt válaszolta, „az Alkotmányjogi Tanács nem vizsgálhatja azt, hogy az alaptörvény vagy más jogszabályok miként valósulnak meg az életben”.
Dr. Tauber István szaklektori véleményét Révész teljes egészében ismerteti az ÉS-ben, íme megállapításai közül két idézet. „A szerző riportjai során olyan területeket és kérdéseket is érint, amelyek bármilyen bemutatására vagy tárgyalására a riportszociográfia – legalábbis abban a formában, ahogy ezt e könyvben Mo1dova műveli – nem alkalmas. A könyv legneuralgikusabb részei azok a gondolatok, amelyek a cigányság bűnözésben, prostitúcióban, homoszexualitásban való részvételét tárgyalják.”
A másik idézet pedig azt jelzi, mi baja is volt a kriminológusprofesszornak Moldova kéziratával: „Különböző rendőrtiszteket, altiszteket kérdez a bűnözés aktuális problémái felől. Ezek természetesen érintik a maguk nézőpontja szempontjából a cigányság bűnözését… Nincs figyelemmel arra, hogy ezek – az egyébként jól felkészült szakemberek – mindennapos tapasztalataik miatt sem adhatnak reális képet a cigányokról, mivel ők nap mint nap, a cigányságnak csupán a 3-4 %-át kitévő, cigány bűnelkövetőkkel találkoznak. Így véleményük mindenképpen egyoldalú, elfogult, olykor előítéletektől terhes.”
(A cikk teljes egészében az ÉS-ben olvasható)
