Kultúra

Egy darab bútorlappal, illetve nehéz aktatáskával dolgoztak a nyolcvanas évek magyar titkos ügynökei

Crypto Museum
Crypto Museum
Három, a hidegháború alkonyán készült eszköz, amivel eddig még senki sem találkozott.

A világ legfurcsább titkosszolgálati akcióinak történetével elképesztő méretű könyveket lehetne megtölteni, legalább ennyire azonban azok az eszközök is, amiket az ügynökök hosszú éveken, vagy akár évtizedeken át használtak. Ezek közül korábban már számtalan példát mutattunk be, a KGB kabátgombba rejtett fényképezőgépeitől az észak-koreaiak zseblámpába, illetve szovjetek rúzsba ültetett pisztolyain át a bolgárok halálos mérget lövő esernyőjéig.

A számos esetben állati kémeket – galambokat, patkányokat, vagy akár kutyákat és delfineket – is bevető nagyhatalmak különböző eszközei mellett indokolatlanul kevés szó esik a rejtélyes esetek egész sorát felmutatni képes magyar titkosszolgálat hasonló megoldásairól, pedig a hidegháború legkeményebb éveiben a Kelet és Nyugat ütközőzónájává vált Kárpát-medencében is szép számmal készültek jól működő, sokszor a baráti országok által is átvett szerkezetek.

A holland Paul Reuvers és Marc Simons által 2003-ban létrehozott, a szolgálatok mindenféle nyomát gyűjtő Crypto Museumnak köszönhetően ez most kissé megváltozik, hiszen az állandó kiállítóhellyel egyelőre nem rendelkező intézmény három, korábban szigorúan titkosnak számító hazai furcsaságot is őriz, amiből kettő biztosan a Mechanikai Laboratórium (ML) mérnökeinek munkájaként született. Ma ezeket mutatjuk be.

Aktatáska-adó

Crypto Museum A táska tartalma

Az államosítás során összevont kisebb-nagyobb vállalatokból 1948-ban, mindössze tizennyolc fővel született Mechanikai Laboratórium Híradástechnikai Kísérleti Vállalatot – röviden csak Mechlabor – a Honvédelmi Minisztérium és a Belügyminisztérium hozta létre, a hivatalos verzió szerint azért, hogy az országot sújtó embargó miatt importból megszerezhetetlen katonai, illetve stúdiótechnikai berendezésekkel láthassa el az országot.

Az előbb Dunakeszin, majd Dunaföldváron, végül pedig Pécsen is üzemmel rendelkező cég nagy számú katonai rádióvevő, stúdiólemezjátszó, illetve riportermagnó mellett a Magyar Televízió első fekete-fehér tévéstúdiójáért is felelt, a legjövedelmezőbb üzletágat azonban a stúdiómagnók gyártása jelentette: az MTV, illetve a Magyar Rádió ellátása mellett számos példányt a világ szocialista országaiba (így Kubába, illetve Afrikába), illetve az Egyesült Államokba és Ázsiába exportáltak, valutához juttatva az államot.

A mérnökök persze nem csak a honvédséget, a sajtót, illetve a lakosságot látták el különböző eszközökkel, hanem az alapító minisztériumokhoz kapcsolódó állambiztonsági szolgálatokat is – így jött létre

az aktatáskába építhető AK-20, ami rövid- és középhullámon is lehetővé tette az ügynökök közti, illetve a központtal való kommunikációt.

Galéria
Crypto Museum
A Crypto Museum csak a rendszer egyik, AK-20-V jelű, több mint négykilós modulját őrzi.

A rendszerhez kapcsolható Morse-eszköznek, illetve a negy sebességű gépi üzenettovábbításnak köszönhetően akár másodpercenként ezer jelet is küldeni, illetve fogadni képes rendszer a nagy sebességgel érkez sorokat kazettás magnóról tudta visszajátszani, így a megértés sem okozott problémát.

A jórészt eltávolítható, illetve néhány perifériával a használat idejére bővíthető modulokból álló AK-20-at leginkább táskába szerelve használták – ekkor a felső részben lehtett tárolni az antenna-, illetve a hálózati kábeleket, a használati utasítást, illetve a frekvenciatáblázatot.

Nem tudni, hogy az 1975 tavaszára kifejlesztett, a következő évben már gyártott rendszerből hány példány készült, sőt, az sem, hogy mely országok használták, a Crypto Museum kutatásai azonban egyértelművé tették, hogy

a keletnémet Stasihoz is elért közülük néhány.

Crypto Museum Szigorúan titkos – hirdeti az ábrák egyike

A német nyelvű használati utasítást, sőt, a kapcsolási rajzot is szabadon böngészhetővé tévő oldal szerint a készülékre a kettészakított

Németországban az Eger nevet ragasztották.

A szokatlanul letisztult, minden sallangtól mentes – ezért első ránézésre akár egy polgári használatra szánt, formatervezett szerkezetnek is tűnhet – AK-20-ba minőségi alkatrészek kerültek, így a Magyarországon a nyugati embargó miatt hivatalosan elérhetetlen Texas Instruments néhány apró gyártmánya is megtalálható benne.

Út a forráshoz

Galéria
Crypto Museum
A rendszer a citromsárga, vízhatlan akkumulátorral együtt vált igazán szürreális látvánnyá.

A hidegháború évtizedeiben mindkét oldal felkészült a legrosszabbra, így nem meglepő, hogy a Mechlabor 1980-ban előállt az MRK-1-el, ami a rádióhullámon érkező vészjelek forrásánakazonosításában segítette a Szovjetunió, illetve a Varsói Szerződés hírszerző szolgálatait, amik attól tartottak, hogy

bármikor ellenséges repülőgépek tűnhetnek fel a légtérben, a pilóták az esetleges lezuhanásuk után pedig nyilvánvalóan azonnal jeleket fognak küldeni a megmentésükre indulóknak.

A szürke műanyagházban egy 121,5 MHz-es szimmetrikus erősítőnek, illetve egy mágneses hurokantennának szorítottak helyet, ami a roncsok közelébe érve segítette a pontos helymeghatározást.

A 4,5 kilós rendszerhez egy külső akkumulátor – az esetek többségében a szovjetek sárga, vízálló csodája, a 9,4 V-os Priboj-2 –, illetve egy fejhallgató kapcsolódott, amiből a cél felé közelítve egyre sűrűbb hangjelzés hallatszott.

A számos országban való használatra szánt, használaton kívül egy táskába rejthető MRK-1 gyártása a gyűjtemény szerint legalább 1986-ig tartott, valószínűsítik azonban, hogy egészen az évtized végéig készültek még új darabok.

Egy darabka bútorlap

Galéria
Crypto Museum

A hármas legszürreálisabb darabja egyértelműen a hetvenes évek második felében született Botond volt, ami első látásra talán csak egy bútor szokványos, háromszög alakú elemének tűnt, valójában azonban egy poloskát rejtett.

A 940-980 MHz közti tartományban működő adót feltűnésmentes arca miatt könnyen el lehetett helyezni egy asztal vagy szék alján, akár már a bútordarab a célponthoz való megérkezése előtt – ezt két, egy pontig már előre beütött szög, illetve egy üres lyukba illeszthető erősebb rögzítőcsavar is segítette.

A szélerősített műanyagból készült, fafurnérral bevont háromszög alakú tárgy belsejében a kapcsolónak, az akkumulátornak, az adónak, illetve az antennának is külön rekesz jutott, így azok bármiféle gond esetén könnyen cserélhetők voltak.

A mindössze 111 x 60 x 14 milliméteres, egyetlen tű kihúzásával aktiválható Botond a már említett MRK-1-hez hasonlóan részben nyugat-európai, illetve amerikai gyártók alkatrészeiből épült fel, életben tartása azonban jóval egyszerűbb volt annál, hiszen egy, vagy két mikro ceruzaelemmel (AAA) egyaránt működött.

Crypto Museum

A hatótávolságot, illetve az élettartamot az elemek száma határozta meg: két elem behelyezése esetén

a megfigyelést végző, egymást váltó személyeknek az adó 100-150 méteres körzetében kellett tartózkodnia, ahonnan öt és fél napon (133,9 órán) át hallgathatták a szobában folyó beszélgetéseket.

Egy elem esetében a hatótávolság a töredékére csökkent, cserébe azonban a poloska akár több mint két héten (340 óra) át is képes volt sugározni a jeleket, amik zavartalan hallgatásához egy széles követési tartományú vevőre volt szükség, a kis adók típushibája ugyanis elkerülhetetlen volt:

a frekvencia a hőmérséklet, az elemfeszültség, illetve a készülék közelébe került más tárgyak hatására ugyanis hajlamos volt a rendszeres apró változásokra. 

Crypto Museum A Stasi dokumentuma szerint így alakult az üzemidő egy, illetve két elemmel.

Az üresen mindössze 54 grammos Botondot jó eséllyel a magyar titkosszolgálat számára fejlesztették ki, de az NDK-ban is éveken át használták: a Stasi egy fantázianév helyett egyszerűen csak a 31217-132-es számsorozatot ragasztotta rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik