A németek és a finnországi zsidók kapcsolata a második világégés egyik kevéssé ismert epizódja, olyannyira, hogy sok finn egyáltalán nem hallott róla – írja a Múlt-kor.hu. Finnország maroknyi zsidósága különleges helyzetben volt. Szinte kivétel nélkül mindannyian az egykoron a katonai szolgálatukat ott töltő orosz zsidók leszármazottjai voltak, így a többségi társadalom ferde szemmel tekintett rájuk.
Hitler mellett Sztálin ellen
Oroszország 1809-ben annektálta Finnországot, amely 1917-ig a cári orosz birodalom autonóm nagyhercegsége volt. A finnek az orosz forradalmat követően, 1917. december 6-án kiáltották ki a függetlenséget. Bár Finnország 1932-ben megnemtámadási szerződést kötött Moszkvával, a Szovjetunió területi követelésekkel lépett fel, ami 1939 novemberében háborúhoz vezetett. A háború kivételes alkalmat kínált a maroknyi finnországi zsidóságnak, hogy egyszer és mindenkorra kinyilvánítsa lojalitását Finnország felé.
A Vörös Hadsereg hatalmas fölénye megtörte az országot, 1940. március 12-én a finnek kénytelen volt aláírni a békét: mintegy 40 ezer km²-ről kellett lemondaniuk. Miután Hitler 1941. június 22-én megindította a Barbarossa-hadműveletet a Szovjetunió ellen, Finnország előtt felcsillant a remény, hogy a németek oldalán visszaszerezze a téli háborúban elveszített területeit.
Aron Livson, egy viborgi divatkereskedő fia tudott a németországi zsidók elleni náci pogromokról, a Kristályéjszakáról is hallott, ám amikor megkapta behívóját, nem sokat tétlenkedett. “Tettem a kötelességemet, ahogy mindenki” – emlékszik vissza a ma 97 éves férfi. “Nem a finn hadseregben harcoló zsidók voltunk, hanem finnek, finn katonák, akik a hazánkért küzdöttünk” – teszi hozzá. A második világháborúban összesen mintegy háromszáz finnországi zsidó harcolt a németek oldalán a második világháborúban.
A finn veteránok azóta sokszor és sok helyütt elmondták már, hogy Finnország és Németország két különböző háborút vívott: az egyik önvédelmit, a másik hódítót. “Semmi közöm a németekhez. Egyetlen némettel sem szolgáltam együtt, a németek kétszáz kilométerre északra voltak az ezredemtől” – hangsúlyozta Livson.
“Nálunk nincs zsidókérdés”
Persze nem minden finn zsidó volt ilyen szerencsés. A származásuk lelepleződése miatti állandó félelem erősen rányomta a bélyegét a német katonákkal való kapcsolatukra. Ám ha ez ki is derült olykor, a németeket gyakorlatilag hidegen hagyta: ők ott akkor finn katonák voltak. A finn kormány nem hajolt meg Heinrich Himmlernek a zsidók deportálására felszólító parancsa előtt sem. Jukka Rangell finn kormányfő kijelentette: “Nálunk nincs zsidókérdés” – olvasható a múlt-kor.hu-n.
Igaz, érzékenysége már nem terjedt ki a külföldi zsidó menekültekre, illetve a hadifoglyokra, akik közül sokat kényszermunkatáborokba küldtek, 1942 novemberében pedig nyolc zsidó menekültet adtak át a Harmadik Birodalomnak. Az egyik tábornok, Hjalmar Siilasvuo különösen büszke volt katonái származására. Salomon Klass memoárjában jegyezte fel, hogy a tábornok – “aki nagyon is tudatában volt származásomnak” – német tiszteknek mutatta be, “az egyik legjobb századparancsnokomat”, ám a németek semmit nem szóltak.
Németek a zsinagógában, vaskereszt zsidóknak
Ha hinni lehet a visszaemlékezéseknek, a német katonák azokat a zsinagógákat is felkeresték, amelyeket a zsidók a front közelében emeltek. “Hihetetlen volt” – fogalmazott Rony Smolar, az egyik zsinagóga alapító, Isak Smolar fia még 2008-ban egy amerikai konferencián. “A német tisztek ott ültek uniformisban, s együtt imádkoztak a zsidókkal. Néhány zsidó ekkor észrevette, hogy egyesek közülük tiszteletet tanúsítottak a zsidó szertartás iránt”.
A különleges német-finn kapcsolatok talán legszebb példáját Leo Skurnik esete mutatja. A katonaorvos olyan helyen látott el szolgálatot, ahol ezrede és a német SS-hadosztály is komoly emberveszteséget szenvedett. A bátor katonaorvos, miután életét kockáztatva a szovjet ágyútűz zajában sikeresen megszervezte a finn-orosz határon álló egyik tábori kórház evakuálását, több mint hatszáz ember – köztük SS-tisztek- életét mentette meg, s megkapta a német Vaskeresztet, ám két másik zsidó társához hasonlóan ő is visszautasította a kitüntetést.
