A VI. század utolsó harmadában egy erős, harcias sztyeppei nép jelent meg a Kárpát-medencében. Elfoglalta az itt élt germán gepidák és longobárdok királyságát – utóbbi nép Észak-Itáliába menekült, nevét őrzi a mai Lombardia régió –, és egy, a IX. század elejéig fennálló államot hozott létre, amely kiterjedt a későbbi Magyar Királyság központi területeire. Ez volt az Avar Birodalom, vagy az uralkodó, a kagán címéből következtetve: az Avar Kaganátus.
A dualizmustól jelen korunkig folyó tudományos igényű régészeti feltáró munka eredményeként az avar korból nagy mennyiségű lelet került felszínre, ma mintegy 100 ezer sírt és körülbelül 600, településre utaló nyomot ismerünk. A történettudomány és a régészet rengeteg információt felfedett életmódjukról, kapcsolatrendszerükről, kulturális habitusukról, az antropológia segítségével egyéni fizikai tulajdonságaikról. A modern, multidiszciplináris szemlélet szerint bevont újabb természettudományos (DNS, izotópok) és társadalomtörténeti tudományágak pedig még tovább bővítik a tudásunkat.
A zsuanzsuanok leszármazottai?
Egyetlen nagy kérdéskör van, amire a XXI. század elejéig szinte nem is remélhettünk kielégítő, részletes válaszokat: pontosan kik alkották a birodalmat? Honnan származik az avarság és kit találtak itt, hogyan szervezték meg birodalmukat a Kárpát-medencében?
A genetika fejlődése és bevonása a múlt kutatásába új távlatokat nyit e téren. A HistoGenes nemzetközi tudóscsoport munkája nyomán márciusban jelent meg a Cell című folyóiratban az eddigi legrészletesebb kutatás eredményeit összegző tanulmány arról, honnan is származhatnak az avarok. Ehhez 66 magyarországi, avar kori személy maradványait vonták vizsgálat alá, főbb megállapításai pedig egybecsengenek egy 2020-as, kisebb volumenű és más módszerrel végzett magyar kutatás következtetéseivel.
A korábbinál szélesebb adatbázisra és teljes genomi elemzésre épülő új tanulmány közvetlen genetikai bizonyítékot szolgáltat az emberiség történetének egyik legnagyobb, rendkívül nagy távolságot felölelő, gyors vándorlására:
Magyar részről a HistoGenes-projekt régészeti munkáját és a teljes magyarországi kutatást Dr. Vida Tivadar régész, az ELTE BTK egyetemi tanára, az egyetem Régészettudományi Intézetének igazgatója vezeti. A magyarországi genetikai kutatásokat Dr. Szécsényi-Nagy Anna archeogenetikus, régész, az ELKH BTK Archeogenomikai Intézetének igazgatója koordinálja Mende Balázs igazgató-helyettessel közösen.
Félelmetesen gyorsan és hatékonyan
Kínai forrásokból tudjuk, hogy 552 táján a türkök vereséget mértek a mai Mongólia és Mandzsúria határterületén fekvő, a kínaiakat korábban gyakran támadó Zsuanzsuan Birodalomra. Ekkor válhatott ki egy kisebb csoport, talán egy herceg és kísérete, amely nyugatnak indult, ők lehettek az avarok. Mindenesetre 558-ban megjelentek a Kaukázusban, és bátran, határozottan vették fel a kapcsolatot a térség nagyhatalmával, a Kelet-Római Birodalommal.
A bizánci források szerint Konstantinápolyban az emberek összefutottak az utcán, hogy megbámulják a követségbe érkező hosszú hajukat fonott copfokban viselő avar harcosokat, mert ilyen embereket eddig Kelet-Európában nem láttak
– mondja a 24.hu-nak Vida Tivadar.
Az avarok próbáltak megegyezni a birodalommal, amelynek vezetői felismerték, milyen erős, potens népről van szó. Megbízták hát őket, hogy semmisítsék meg a Fekete-tengertől északra fekvő utrigur és kutrigur fejedelemségeket, aminek az avarok sztyeppei szokás szerint eleget is tettek: bekebelezték a két etnikumot.
Így megerősödve már fenyegetően léptek fel Bizánccal szemben, és adót követeltek, hogy eltekintsenek az ország dúlásától. Közben pedig csapataik megjelentek az Elba mentén is, ahol a kor másik európai nagyhatalmával, a Frank Birodalommal csaptak össze. A professzor megjegyzi, nagy távolságról érkezve félelmetesen gyorsan és pontosan mérték fel a számukra ismeretlen világ hatalmi viszonyait, ami komoly birodalomszervezési képességekre vall.
A gepidák és a longobárdok harcait kihasználva az avarok 568-ban vették birtokukba a Kárpát-medencét, ettől kezdve ez lett a hazájuk, az Avar Kaganátus központja.
Háború és béke két évszázada
Nem mondhatjuk, hogy békében érkeztek. Az avar állam első fél évszázadában rendszeresen vezetett hadjáratot Bizánc ellen, hogy nyomatékosítsa igényét a birodalom által vállalt adóra. Ma védelmi pénznek neveznénk, az alku értelmében a császár fizetett, cserébe pedig a kagán harcosai nem dúlták fel a városait. Az avarok erejét mutatja, hogy Bizánc fél évszázad alatt mintegy kétmillió solidust adott át a béke megőrzése érdekében – az összehasonlítás kedvéért a korszak egyik jelentős alkotása, a ravennai San Vitale templom felépítése 25 ezer solidusba került.
Kis kitérő, de érdekes, hogy a bizánci solidus a kor legjobb, értékálló aranypénze volt (4,54 gr színarany), mint ma az amerikai dollár. Érdekes módon csak a Kárpát-medencéből kerültek elő úgynevezett könnyű solidusok, vagyis kevesebb aranyat tartalmazó érmék. A bizánciakat sem ejtették a fejükre…
Aztán 626-ban történt valami. Az avarok ebben az évben Konstantinápolyt támadták, kis híján elfogták a császárt, végül mégis vereséget szenvedtek, majd ezt követően megszűntek a hadjáratok. Az állam viszont fennmaradt még jó másfél évszázadig: elkezdték belső erőforrásaikra és a kereskedelemre alapozni életüket, kialakult a falusias településrendszer, a népesség növekedett, míg a külső támadások a IX. század első harmadában össze nem roppantották.
Nem tudjuk, mi ennek a fordulatnak az oka, de jól látszik, hogy 626-hoz köthető. Talán a vereség hatására az addigi hadviselő elit elvesztette legitimitását, a források alapján belső harcokra lehet következtetni
– jegyzi meg Vida Tivadar.
Álavarok és heftalita hunok
Térjünk most vissza a dilemmához, miszerint honnan származnak az avarok. A már említett kínai forrás alapján ugye a Zsuanzsuan Birodalomra gondolhatunk, ám bizánci dokumentumok erősen elbizonytalanítanak.
A birodalom látókörében szó szerint a semmiből jelent meg a magára avarként hivatkozó nép, a bizánci politikusok, diplomaták, történetírók semmit nem tudtak származásukról. Amint követeik elhagyták a császári udvart, megjelentek a türkök küldöttei, és egy egészen más történettel álltak elő.
Az ogurok türk nép volt, valahol az Aral-tó és a Kaszpi-tenger térségében élhettek. A pszeudoavar elmélet mellett tovább bonyolítja a képet a Heftalita Birodalom. Egy közép-ázsiai hun államról van szó, amely felmerült, mint az avarok egyik népi forrása. Ezt a birodalmat ugyancsak a türkök vertek szét, de csak 562-ben, ezért valószínűtlen, hogy az avarok az ő menekültjeik lettek volna.
A régészet nem tudott perdöntő bizonyítékokat szolgáltatni az avarok eredtére, mert az eurázsiai nomádok leletanyaga egyszerű, funkcionális vagy a sztyeppén „divatként” gyorsan terjedő innováció (vaskengyel, gyűrűs markolatú kard, stb.). Végül pedig egy egészen új, Mongóliát és Észak-Kínát a Kárpát-medencével összekötő huszárvágás: a kunbábonyi avar előkelő sírjából előkerült egy félhold alakú, arany melldísz. Ez egy minden kétséget kizáróan Belső-Ázsiához köthető hatalmi szimbólum, egy arisztokratikus hagyomány, ami régészeti leletként valóban utalhat az eredetre.
A kérdés tisztázásában az archeogenetika veszi át a főszerepet.
Tisztázták: zsuanzsuanok
A HistoGenes-projekt mostani, első szakaszában összesen 66, a IV-VIII. században élt személy genetikai vizsgálatát végezték el, közülük 48 volt avar, egy a hun és 17 a szarmata korból származott. A 48 avarból legalább nyolcan az elit tagjai voltak, erre utalnak a mellettük talált gazdag, sok aranyat is tartalmazó sírmellékletek – csak a kunbábonyi sírban 2,5 kilogrammnyi arany volt, ebből egy kilót egyetlen ivókupa tett ki. Azt sem zárhatjuk ki, hogy az illető avar kagán volt.
A nyolc személy, vagyis a korai avar elit genetikai állománya több mint 90 százalékban tisztán belső-ázsiai eredetű
– emeli ki Szécsényi-Nagy Anna.
A többiek, az avar köznép és a késő avar időszak előkelői viszont keveredést mutatnak a már itt élő etnikumokkal, ami a megtelepedés és a mintegy 250 éves együttélés természetes következménye. Illetve a genetikai állomány kelet-európai komponense a Fekete-tenger és a Kaukázus térségére is mutat, ez pedig származhatott akár a már említett utriguroktól és kutriguroktól, vagy más népektől, akiket az avarok magukba olvasztottak. A lényeg persze az, hogy mivel az avarok eredete már a bizánciaknak is fejtörést okozott,
„Az eredmények egybevágnak az ELKH egy ugyancsak multidiszciplináris, de kizárólag magyar kutatók részvételével végzett, 2020-as kutatásának végeredményével. Akkor anyai és apai leszármazási vonalakat vizsgáltak, de ugyanerre a megállapításara jutottak, mint most” – jegyzi meg Szécsényi-Nagy Anna igazgatónő. Ezekből a korábbi vizsgálatból tudjuk, hogy nem csupán harcosok jöttek, hanem egész családok keltek útra, és tették meg a 7000 kilométeres utat a Kárpát-medencéig, ahol a vezető réteg férfi ági rokonság alapján szerveződött.
Az összeurópai HistoGenes-projekt negyedidejénél tart, ezek voltak a hazánkat érintő első nagy eredmények. A továbbiakban még számos lényeges ponton remélhetjük, hogy tisztul a kép Európa ezen kaotikus évszázadairól.
