A magyar HBO első, teljesen saját fejlesztésű sorozatában szimptomatikus az a negyedik epizódban látható jelenet, mely egy fesztiválon játszódik, felszabadultan bulizó fiatalokkal, a háttérben pedig a Nouvelle Phénomène nevű magyar együttes egyik dala szól. A kis Polski és a Barkas, meg az egyik sátron látható vörös csillag egyértelműen utal rá, hogy nem a jelenben vagyunk, de a fiatal színészek és statiszták simán elmennének mai fiatalnak. Nem korabeliek, hanem inkább mai, „retrósnak” hatóak a ruhák és frizurák, illetve gondosan szőrtelenítettek a hónaljak, noha a nyolcvanas évek közepén ez még egyáltalán nem volt divat. A jelenet közben szóló dal is passzol ugyan stílusban az 1985-ben játszódó sorozathoz, de majdnem harminc évvel később született. Ahogy a dal is elsőrangú példa a popzenében régóta uralkodó nyolcvanasévek-nosztalgiára, úgy A besúgó is olyan, mintha kikacsintana a fiatalabb nézőkre, és mutatja a lehetséges közös pontokat, és azt, hogy igen, ezek akár ti is lehetnétek.
Eddigre már túl vagyunk az első részben egy gyújtó hangú monológon, mely ugyan elvileg a Kádár-rendszer ellen lázít, viszont sokkal jobban passzol a mai viszonyokhoz, mint 1985-höz:
Nehéz elképzelni, hogy ‘85-ben bárki is így beszélt volna az idős Kádár Jánosról, miközben 60 ezer szovjet katona állomásozott az országban; és akik nagy titokban ellenzékieskedtek, azok sem annyira Kádár személyét szidták, hanem „a kommunistákat”, azaz az egész arctalan, túlbürokratizált, személytelen diktatúrát, amilyen a Kádár-rendszer volt. A sokkal inkább egy személy köré épülő, mostani rezsimet viszont rendszeresen érik – gyakran szó szerint – ezek a kritikák. Ha pedig ehhez hozzávesszük, hogy A besúgó napokkal a választások előtt indul, akkor végképp nehéz nem észrevenni ezt a hasonlóságot.
A besúgó története fikció ugyan, de a valóság ihlette: az egyetemista főhőst, Demeter Gerit (Váradi Gergely) megzsarolja az állambiztonság, hogy nem kaphat gyógyszert a beteg öccse, ha nem épül be az egyetem rendszerellenes diákcsoportjába, és jelent annak vezetőjéről, a karizmatikus Száva Zsoltról (Patkós Márton). Geri kénytelen teljesíteni a feladatot, ám közben valóban barátokat is szerez, és egyre nehezebben tudja összeegyeztetni az érzéseivel a tevékenységét. Ez a sztori abszolút képernyőre kívánkozik, és az is világos, hogy A besúgó írója, Szentgyörgyi Bálint nem történelmi sorozatot akart csinálni, hanem olyat, amihez az is tud kapcsolódni, aki nem is élt még abban a korszakban. Ez abszolút érthető, viszont szükségszerűen a történeti hűség rovására megy. Amely nem biztos, hogy feltűnik a fiatalabb nézőknek, viszont azok a 40-45 éven felüliek, akiknek még vannak saját emlékeik a nyolcvanas évekből, nem egyszer úgy fogják érezni, hogy ők máshogyan emlékeznek.
Száva Zsolt korábban idézett, kissé didaktikus szónoklata például ilyen anakronizmus. De ilyen az a jelenet is, melyben a Hajdu Szabolcs által alakított professzor vagy harminc diák, köztük KISZ-esek előtt nyíltan arról beszél, milyen rendszer lehetne itt, ha egyszer az oroszok hazamennek. 1985-ben egyszerűen nem történhetett ilyen, hiszen a tanár az állásával játszott volna, és egyébként is, az, hogy a szovjet hadsereg innen egyszer magától kivonul, nagyjából a sci-fi kategóriájába tartozott. Az alkotói szándék itt is érthető: érzékeltetni próbálja a sorozat az erjedést és a fújdogáló új szeleket, de hiába lépett már színre a főcímen is látható Gorbacsov, a reformok nem rögtön indultak el, és a visszaemlékezések is arról szólnak, hogy az évtized közepén még javában úgy tűnt, mintha itt soha nem változna semmi. Az, hogy a fiatalok nekiálltak mozgolódni és arról vitatkozni, ki és mi jöjjön a komcsik után, csak évekkel később történt meg, hiszen ‘85 az érett Kádár-korszak kellős közepe volt, langyos vízzel és puha, de kiszámítható diktatúrával, A besúgóban látott Magyarország viszont egyszerre tűnhet brutális, elnyomó rendszernek, illetve a rendszerváltás küszöbén álló, forrongó országnak. És még jó pár jelenetnél lehet hasonló érzése a nézőnek.
Biztosan lesznek tehát, aki A besúgónál nem tudják felfüggeszteni a hitetlenkedésüket, ami azért kár, mert egyébként már nagy lépés egy olyan, eredeti magyar sorozat felé, amely eséllyel indul a nemzetközi piacon is. A sokáig külföldön élt, filmes iskolát nem végzett Szentgyörgyi Bálint – aki korábban már elmesélte nekünk, hogy gyakorlatilag az utcáról kopogtatott be a sorozatötletével az HBO-hoz – láthatóan tudja, hogyan és mitől működik egy sorozat; mik a műfaj írott és íratlan szabályai, hogyan kell fenntartani a néző érdeklődését, és hogy mi az a téma, amit mi, magyarok ismerünk a legjobban. Még azt a könnyedebb hangvételt is eltalálta, amelyet annyira szeretnek a magyar nézők még a komolyabb témákhoz is. A párbeszédek néha csikorognak ugyan, de többségükben üdítően valószerűek tudnak lenni. A szereplőgárda is friss, nem az agyonhasznált arcokra épít: Váradi Gergelyt és Patkós Márton már említettük, de hozzájuk hasonlóan Szász Júlia, Szőke Abigél, Varga Ádám és Lengyel Benjámin sem országosan ismert színészek, és jó, hogy sokat látjuk őket a képernyőn, még akkor is, ha nem egységes színvonalon játszanak. A nagyobb nevek közül csak a Geri tartótisztjét alakító Thuróczy Szabolcs kap komolyabb játékidőt, és őt sem untuk még meg a felfelé nyaló, lefelé taposó sutyerák szerepében, de örömmel fedezhetünk fel a kisebb szerepekben is olyan neveket, mint Mácsai Pál, Gyabronka József vagy Funtek Frigyes.
Tény, hogy az időnként sematikus karakterek nem mindig könnyítik meg a színészek dolgát. Thuróczy tartótisztje például nemcsak egydimenziós, de már jó pár filmben és sorozatban bemutatott karakter is; Barna (Lengyel Benjámin) azt a minden egyes beépülős sztoriban látható figurát alakítja, aki féltékeny a banda újoncára, és gyanakszik rá, ezt pedig az első öt rész alapján a focista háttérsztorival sem sikerült igazán árnyalni; míg a matekzseni Károly (Borbély Richárd) pedig mintha csak azért került volna be a sorozatba, mert Simicska Lajos ihlette, hiszen ez a visszaemlékezés akár róla is szólhatna, csak a mackónadrágot cseréljük fürdőköpenyre: „Előfordult, hogy a kollégiumban egy előadásra mackónadrágban és papucsban jött le. Úgy nézett ki, mintha ő lenne a gondnok, de amikor hozzászólt, mindenki elhallgatott.”
A két főhős már sokkal kidolgozottabb figura, bár egyelőre egyikükkel se könnyű szimpatizálni: a gyöngyöző halántékú, szorongós Geri gyakran szerencsétlen mamlaszként hagyja magát sodorni az eseményekkel, máskor viszont megdöbbentően határozottan cselekszik, középút ritkán van. Száva viszont kifejezetten ellenszenves, erőszakos és önimádó barom, akit az isten is politikusnak teremtett, és ezen még az sem tud változtatni, hogy váratlanul beleszeret egy kiszes csajba. Ha a szereplők közül pár évaddal később bárki is felszólalna Nagy Imre újratemetésén a Hősök terén, akkor rá tippelnénk.
Mert hogy igen, maga Szentgyörgyi is arról beszélt korábban, hogy több évadosnak szánja a sorozatot, és tényleg jó is lenne ezt a történetet tovább követni. A besúgóban abszolút benne van egy éveken át folytatódó sorozat ígérete, és arra is volt már sok példa, hogy egy sorozat menet közben küszöbölte ki a hiányosságait és vált egyre jobbá. Bár az HBO-nak köszönhetően nemzetközi forgalmazást is kap majd, egyelőre nehéz elhinni, hogy lekötné majd az amerikai vagy a norvég nézőket is. Annál is inkább, mert van összehasonlítási alap, méghozzá a szintén a rendszerváltás idején játszódó, cseh Eszmélet, amely annak ellenére nem keltett komolyabb érdeklődést külföldön, hogy jobban visszaadta a létező szocializmus mindennapjait. Más kérdés, hogy az Eszmélet minisorozat volt, egy kerek sztorit mesélt el, A besúgó viszont hosszú távra tervez, több szereplőt és cselekményszálat mozgat, melyek közül lehet, valamelyik csak később lesz fontos igazán, és nem mellesleg a sorozat is képes lehet a fejlődésre. Ráadásul a csehek előrébb tartanak, és rendszeresen készítenek saját fejlesztésű sorozatokat, a magyar alkotásokkal szemben ezért érdemes türelmesnek lennünk.
Említsük meg azt is, hogy a legtöbbször tökéletes és találó a zeneválasztás; no meg a főcím alatti montázst (a Mocskos idők kíséri az Európa Kiadótól), amit egyszer sem akartam áttekerni; a sokszor kreatív díszleteket és helyszínválasztást, és persze azt, hogy minden akadékoskodás ellenére élvezetes volt az első öt rész, és tényleg várjuk a folytatást. A besúgó működik, csak ne a valóságot kérjük számon rajta.
A besúgó, 2022, 8 rész, HBO Max. 24.hu: 7/10
