Közélet

Nem ér semmit az elsőajtós felszállás?

Többször kilyukasztott jeggyel és egy rég lejárt miskolci bérlettel tesztelte a BKK éberségét Péter. Két hónap alatt mindössze kétszer állították meg olvasónkat – a metróban.

Míg a BKK tömjénezi az elsőajtós felszállás “sikerét”, addig én magánakcióba kezdtem, s kipróbáltam, mennyit ér az, hogy feltartjuk az utasokat és a mögöttes forgalmat. Először is egy nosztalgia jeggyel szálltam fel, majd azt hatszor lyukasztottam ki a vezetők előtt hagyományos, illetve digitális géppel. A végén már teljesen rongyos lett a jegy, nem tűnt fel senkinek.

kamujegy.jpg

Utána egy vidéki (miskolci) hetijeggyel (!) utaztam 2 hónapon át, mindössze kétszer tűnt fel a metróbejáróknál lévő biztonsági őrőknek a dolog, az elsőajtós járatokon minden további nélkül tudtam utazni vele.

Hozzáteszem, hogy érvényes bérletem volt ez időszak alatt is, tehát lebukás esetén sem lett volna gond. A miskolci jegyen egyébként elég nagy betűkkel szerepel a május végi lejárati idő, mégsem tűnt fel senkinek.

kamuberlet.jpg

A fentiek alapján úgy gondolom, hogy az elsőajtós felszállás teljesen felesleges, mindössze Vitézy Dávid hülye játéka a busz/trolivezetőkkel. Semmit nem ér a forgalom fenntartásán kívül.

S most nem a busz/trolivezetőket akarom hibáztatni, nekik nem ez a munkájuk! Kicsit sokat várnak el tőlük: egész nap hallgassák a Futár hangját, figyeljék a forgalmat, az utasokat, a kerékpárosokat, ugyebár, és még nézzék is a bérleteket, és szűrjék ki azokat, amik nem odavalóak. Ez utóbbit külön díjazás nélkül!

Hát, gratulálok annak, aki ezt az eszement dolgot kitalálta. Az elsőajtós felszállást ritkítani kell, forgalmasabb járatokon meg kell szüntetni, vagy rugalmasabbá tenni. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik