Csúnya történetet mutattunk be a napokban (Durva inzultus a 2-es villamoson), amely egyik olvasónk barátnőjével esett meg a 2-es villamoson. Ugyanaz a vonal, de egészen más élmény. Attila levele következik.
A többnyire negatív hangnemű levelek mellé szeretnék egy pozitív élményt is megosztani veled, illetve a tömegközlekedőkkel. Hetente átlag 2-3 alkalommal a Jászai Mari térről 2-es villamossal haladok hazafelé, ezért azt a tényt már magam is bizonyítottnak vélem, hogy a világ egyik legszebb útvonalú járata.
Ma délután viszont (2012.11.05., hétfő), nagyjából fél 4 körül a 1340-es jelzésszámú járművet vezető, kb. 40-50 év körüli, sötétvöröses hajú vezetőnő olyan hibátlan érzékkel vette az egyébként nem kevés pályahiba okozta akadályokat, amilyennel még talán sosem találkoztam.
A jól megrakott szekérre úgy adagolta az áramot, s olyan finoman fékezgette, hogy kapaszkodás nélkül teljes nyugalommal lehetett állni rajta még a kanyarokban is, anélkül, hogy a benne utazó heringek között kialakulhatott volna bármilyen, előre nem tervezett testi kontaktus.
A le-, és felszállóknak adott kellő időt helyet cserélni, az egyébként vezetőkedvenc “gyorsulási” szakaszokon (Kossuth tér és az Akadémia között; Belgrád rakpart) nem rángatta rommá az öreg Ganz villamost, s mindehhez képest egy pillanatig sem lehetett érezni, hogy bármiféle menetrendbeli csúszásban lennénk.
Azt hiszem, erre mondják, hogy tökéletes kanyar volt, le a kalappal a vezetőnő előtt, és a többi kollégának tessék járni hozzá korrepetálásra.
