A koronavírus-járvány kitörésekor megváltozott a korábbi gyakorlat, azóta a legtöbb esetben már a betegség legkisebb jele esetén is ajánlott vagy kötelező otthon maradni. Ugyanakkor a munkavállalók a korábbinál is többet dolgoznak betegen, csak most már nem a munkahelyükön, hanem home office-ban. Ahelyett, hogy jobban figyelnének a testük jelzéseire, hajlamosak még inkább semmibe venni azokat.
Mi lehet ennek az oka és mi lesz a következménye?
A pénzügyi bizonytalanság, a kiszolgáltatott helyzet gyakran nem teszi lehetővé, hogy valaki betegszabadságot vegyen ki. Alkalmazottként sem könnyű, de vállalkozóként még nehezebb: egy katás például kaphat ugyan táppénzt, de az alacsony összegű, ráadásul viszonylag bonyolult kérelmezni.
Egy olyan munkahelyen, ahol nagyon magasak a követelmények vagy sok a határidős megrendelés, eleve nehéz betegszabadságra menni. Ha a dolgozók azt látják, hogy a főnök állandóan túlórázik és betegen is dolgozik, ők is hajlamosak ezt a rossz példát követni. A munkahelyi kultúra erősen befolyásolja, miként viszonyulunk a betegségekhez. Gyakran dolgoznak betegen például az egészségügyi és a szociális szférában, mivel ezeken a munkahelyeken eleve jellemző a hosszú munkaidő és a sérülékeny emberekért való felelősségvállalás – akár az önfeláldozás árán is. De más munkakörökben is gyakori, hogy a dolgozóktól elvárják a saját igényeik, a magukkal való törődés háttérbe szorítását.
A betegségeket társadalmi szinten sokan tartják gyengeségnek. „Nincs idő a fejfájásra”, nincs idő betegnek lenni – sugallják a reklámok is. Nem figyelünk a testünk jelzéseire; ha fájdalmat érzünk, nem keressük az okát, inkább beveszünk egy fájdalomcsillapítót. Sokan magukat próbálják kúrálni, az orvos utasításait pedig nem tartják be. Igaz, hogy ennek a viselkedésnek az egészségügyi rendszer állapotához is köze van, de ahhoz is, hogy megszoktuk, mindenre azonnali megoldást kell találni, és állandóan a kezünkben kell tartani a kontrollt.
Egyéni, személyiségbeli tényezők is befolyásolják azt, hogy ki dolgozik betegen, és ki az, aki megengedi magának a pihenést. A munkamániások, a maximalista és perfekcionista emberek egyébként is hajlamosak túlórázni és kevésbé figyelni az egészségükre; ilyen helyzetben pedig ez még inkább szembetűnő. A szükségletek háttérbe szorítása és a feladatok, a kötelességek előtérbe helyezése kedvez ennek a fajta működésmódnak.
A járvány alatt jelentősen nőtt a home office-ban dolgozók aránya, aminek rengeteg előnye mellett nagy hátránya, hogy így még több munkavállaló dolgozik betegen, mint amikor be kellett menni a munkahelyre. Egyébként is régóta problémát jelent az a munkaadói elvárás, hogy állandóan elérhetőnek kell lenni: ebben a helyzetben pedig nincs hova menekülni. Míg korábban, ha valaki megfázott, (legalább néha) betegszabadságot vett ki, most inkább szól, hogy beteg és otthonról dolgozik.
Bár krónikus betegségek esetén ennek előnye is lehet, hiszen így nem esik ki sok időre a munkából az alkalmazott, betegen dolgozni a legtöbbször egyik félnek sem tesz jót. Tudjuk, hogy a gyógyulás is sokkal tovább tarthat, illetve a szövődmények esélye is nagyobb, ha valaki nem pihen, nem fekszik eleget.
Úgy tűnhet, mintha azzal, hogy nem kell bemenni a munkahelyre, könnyebb lenne betegen dolgozni. Pedig a munka ilyenkor is megterheli a szervezetet – maximum az utazással járó stresszt spóroljuk meg, illetve nem fertőzzük meg a munkatársakat. Lehet, hogy egy erős társadalmi nyomást kell legyőznünk, de meg kell tanulnunk elfogadni a testünk jelzéseit, így azt is, ha néha betegek vagyunk. A szervezetnek ilyenkor időre, törődésre van szüksége, nem pedig arra, hogy továbbra is kizsákmányoljuk. Nagyon alaposan át kell tehát gondolni, hogy vagyunk-e elég jó állapotban a munkához, és erre nemcsak a dolgozóknak, hanem a munkavállalóknak is jobban kellene figyelniük.
