Amikor tavaly nyáron nyilatkoztál nekünk, még bizonytalan volt, lehet-e koncerteket tartani augusztus végén vagy sem, de már akkor arról beszéltél, hogy másfél év kiesést jelent a koronavírus a teljes popszakmának. Most pedig már arra is van esély, hogy ebből két év legyen.
Leginkább állandó érzelmi hullámvasút ez a több mint egy éve tartó időszak. Van olyan hét, amikor tök bizakodó vagyok, és úgy gondolom, hogy lesz itt még koncert az év második felében, amire reális esély is van. Ugyanakkor az is gyakran eszembe jut, hogy tavaly is ezt játszottuk, bizakodtunk, mert valamiben csak bízni kell, utána meg jött a pofon. De azt érzem most, hogy olyan a karmánk, hogy az a tavalyi ígéret, miszerint augusztus 15-től lehet nagy koncerteket tartani, ez az idén végre összejöhet.
Mivel járt a Halott Pénznek konkrétan ez az elmúlt bő egy év?
Képzeljünk el egy vállalkozást, aminek másfél éve nincs bevétele egyáltalán. Ez önmagában már nagy kihívás. A zeneipar kicsit szerencsésebb a vendéglátásnál vagy a turizmusnál abból a szempontból, hogy nincs jelentősebb állandó költségünk, tehát ha van fellépés, akkor vannak kiadások is. Emiatt tehát lehetett bízni abban, hogy valahogy átvészeljük ezt az időszakot, viszont szellemileg, mentálisan mégiscsak megvisel az, hogy van egy hivatásunk, amit nem gyakorolhatunk már több mint egy éve. Szeretjük ezt csinálni, szeretünk koncertezni, a közönségünkkel találkozni, közösen utazni a turnékra, ezek most mind nincsenek, és ezek hiányában az ember leginkább csak haszontalannak érzi magát.
Tavaly azt is mondtad, hogy egy negyven fős stábot tart el a Halott Pénz, sikerült őket együtt tartani azóta is?
Egy ilyen nagy produkció mögött tényleg sok ember munkája van, és viszonylag állandó stábbal dolgozunk évek óta. Van köztük olyan, akinek a Halott Pénzből van csak bevétele, de olyanok is, akik több lábon állnak, ezért is nehéz általánosságban beszélni róluk. De például a raktárkoncert egy jó lehetőség volt a megsegítésükre, ezt a bevételt a stáb egyben tartására fordítottuk. Ennél is fontosabb azonban, hogy ne csak a Halott Pénz számára tartsuk meg ezeket az embereket, hanem hogy ezen a pályán tudjuk tartani őket. Az ugyanis reális veszélye ennek a válságnak, hogy a pályamódosítások miatt egy teljes szolgáltatás színvonala is nagyon vissza tud esni. Ezerféle összetevője van egy ilyen produkciónak: hang- és fénytechnikusoktól kezdve a roadokon át a nekünk dolgozó grafikusokig, és óriási veszteség, amikor tehetséges emberek pályát módosítanak.
Te is tapasztaltál ilyet?
Hogyne, rengeteg ilyet láttam. Viszont tavaly is és idén is a lehetőségeinkhez mérten fontosnak tartottuk, hogy segítsük a stábtagokat és biztosítsuk őket arról, hogy amikor újraindulás lesz, szükségünk lesz rájuk. Ez szerintem fontos érzés az ilyen bizonytalan időkben.
Ezekre a bizonytalan időkre ti úgy reagáltatok most, hogy öt év után kiadtok egy lemezt, amit ki tudja, mikor tudtok majd élőben is bemutatni. Ez utóbbi már nem is volt szempont?
Az utolsó egy-két évben már a fejemben volt ez a dolog, sok dalkezdemény és -ötlet gyülemlett már fel az évek során a gépemen, és amikor beütött a járvány, gyakorlatilag nem tudtunk semmi mást csinálni, mint stúdiózni. Ez pedig annyira gördülékenyen ment, és annyi felgyülemlett érzés volt a levegőben, hogy éreztem, hogy ezt nagyon el kell kapni, még akkor is, ha már az albumformátum a múlté. Dalszerzőként ezt egy jó lehetőségnek éreztem arra, hogy ne csak egyes dalokkal kelljen foglalkoznom. Mivel pedig a vizualitás is kiemelkedően fontos a számunkra, izgalmasnak tűnt a kihívás, hogy csinálunk egy Halott Pénz-hónapot, és ezt hogyan építjük fel a klipmegjelenésekkel.
A nagylemez erősen 20. századi műfaj, a mai közönség már jóval kevésbé igényli, nem egyszerűbb évi pár dalt kihozni?
2016 óta mindig jött stabilan két-három dal évente, és az állandó koncertezés miatt nem is volt talán hiányérzete a közönségnek, én viszont még albumokon nőttem fel, és van ennek a formátumnak egy romantikus oldala is. Lehet, hogy nincs súlya, de azért meg kell próbálni, mert szakmailag sokkal nagyobb kihívás.
Egy ilyen ingerszegény időszakban is lehet olyan pozitívabb hangvételű zenét csinálni, amit a közönség is vélhetően elvárna a zenekartól?
Azt gondolom, hogy ami nálunk mindig is fontos volt, az az őszinteség. A szövegekben benne van az elmúlt egy év, mint ahogy az is, hogy nemcsak erről szólnak a dalok, mert a Covidtól függetlenül is olyan életszakaszban vagyok, illetve olyan témák között élek, amik ettől teljesen függetlenek. A lemez központi felütése a felnőtté válás, körülöttem rengeteg családos ember van, más életszakaszban vagyok, mint öt vagy tíz éve. De vannak olyan dalok is, amikben csak magamat szeretném biztatni arra, hogy vegyem fel a harcot az élet kihívásaival, és kihívások nemcsak a Covid miatt vannak az emberek életében. Biztos vagyok benne, hogy az elmúlt év rányomta a bélyegét az albumra, hiszen
nem fesztiváloztunk, nem buliztunk, semmi nem történt, ami arra inspirált volna, hogy partizenét csináljak, de vannak ettől még lendületesebb dalok is.
Ott tartasz most az életedben, mint ahogy azt mondjuk öt vagy tíz évvel ezelőtt gondoltad?
Alapvetően nem. Egyáltalán nem gondoltam, hogy így fog alakulni ez a zenei pálya, sok nehéz év után lett sikeres a Halott Pénz, és még onnan is hosszú út vezetett addig, hogy mondjuk az Arénában koncertezhessünk. Ahhoz túlzottan realista vagyok, hogy ilyen szinten álmodozzak, és ha vannak is előttem hosszú távú célok, inkább csak egy-két évre látok előre. A zeneipar csak kevesek számára szól arról, hogy abban fognak megöregedni, mert rendkívül bizonytalan megélhetési forma. Szóval tíz vagy még öt éve sem gondoltam volna talán, hogy ez a dolog idáig elmegy majd.
Nagyjából egyszerre futottatok be a Punnany Massiffal és a Wellhellóval a 2010-es évek első felében. Mi az, ami ebben a generációban közös szerinted, és mikor vetted észre, hogy már megérkezett az újabb nemzedék?
Azt mondanám, hogy mi az első YouTube-generáció képviselői vagyunk. Olyan tíz éve kezdett a YouTube a része lenni a popkultúrának, és 2012-ben még egy baromi nagy dolog volt, amikor A feneked a gyengém átlépte az egymillió megtekintést, egy évvel később meg egy haverom telefonján nézegettük a feltöltés napján, hogy áll az Ugyanúgy hallasz, mert akkor még nem is volt net a telefonomon. Ez még nem a korlátlan internethozzáférés időszaka volt, és telefonon sem ért el mindenki azonnal mindent, de a levegőben már ott volt, hogy az emberek elkezdtek felfedezni új zenéket a YouTube-on. Azóta már szerintem a negyedik YouTube-generációnál tartunk: 2015-16 között jött a második hullám, a harmadik két-három éve, és azóta is van már egy teljesen új nemzedék, a mostani húszéveseké. Ami szerintem itt a legnagyobb különbség, hogy az internetes világ és a koncertzenekarok világa mára teljesen kettészakadt. A mi generációnknak nagyon fontos az élő produkció, és törekszünk az élő hangszerek használatára, míg az újabb YouTube-generációk már nem törekszenek erre. Maga a zene sem annyira teszi már ezt lehetővé a rengeteg autotune-nal és a trapes alapokkal. Nem azt mondom, hogy ez rossz vagy jó, de ez kétségtelenül jelen van. Akik az utóbbi öt évben lettek sikeresek YouTube-on, azoknak a többségét nem látni fesztiválokon, inkább diszkókban az éjfél és hajnali három közötti sávban, a kilencvenes évek haknivilágát idézve. Sokkal fontosabb számukra, hogy a YouTube Trendingben hányadikok, nálunk meg kezdettől fogva szempont volt, hogy milyen vagy élőben. Főleg Pécsen, ahol különösen erősek a közönség elvárásai.
A lemezetek mintha kicsit szembe menne a mai trendekkel abban, hogy elmarad a szokásos featuringfesztivál, azaz kevés a sztárvendég, sőt, abból van, aki két dalban is szerepel. Ez tudatos döntés?
Félig-meddig igen, hiszen kézenfekvő lenne telepakolni közreműködőkkel a lemezt, és ezekkel eladni, de ezt nem szerettem volna, hanem egy átgondolt, letisztult anyagot akartam, olyan közreműködőkkel, akik számomra fontosak. Nagy rajongója vagyok Tkydnek, aki régi motoros, hiphop körökben szinte költő státuszú rapper, Ohnodyt pedig eszméletlenül izgalmas előadónak tartom. Én akkor hívok közreműködőt, ha valaki eszembe jut egy hangulatról vagy zenéről. Volt tavaly egy dalunk, amit eredetileg a lemezre szántunk, és Rúzsa Magdi is közreműködött benne, de nem akartam, hogy a közreműködések domináljanak ezen a lemezen, és végül ki is hoztuk még tavaly ősszel, az albumra pedig azokat hagytuk meg, amivel azt gondoltam, meg tudjuk lepni a közönségünket.
Három éve ilyenkor épp az Aréna-koncertre készültetek, mondhatni, a csúcson érezhette magát a zenekar, te viszont inkább tűntél az akkor készült interjúban illúzióját vesztettnek. Azóta is úgy érzed, hogy az emberek azt várják, mikor buktok el?
Frontvonalban lenni állandó harc: belső harc az folytonos megújulásért és hogy jó dalokat írjunk, de harc a többi zenekarral is a közönség figyelméért. A mostani időszak egészen más kihívás, mint akkor volt, gyakorlatilag a fennmaradásért folyik a harc, és ha végre valamikor újra tudunk indulni, akkor a közönség figyelméért extrán sokat kell majd tenni.
Nagyon nehéz helyzetből indul újra a zeneipar, az embereknek pedig sokkal kevesebb pénzük lesz kultúrára, ami egyébként is a sor végén szokott lenni. Én abban bízok, hogy azért a szórakozás továbbra is fontos lesz mindenkinek, csak meg fogják válogatni, hány koncertre mennek el egy évben, és az is kérdés, hogy hány fesztivál és klub éli túl ezt a másfél-két évet.
De ez nem azt jelenti, hogy még nagyobb lesz a verseny a talpon maradó előadók között? Hiszen már az említett interjúban is azt mondtad három éve, hogy „sok emberről rosszul hittem, hogy a barátom.”
Én ezt a 2017-2019 közötti időszakot úgy éltem meg, hogy még egy szintet tudtunk lépni, ami már nagyon sok embert elkezdett zavarni a szakmán belül. Sok csalódás ért, sokszor éreztem azt, hogy ok nélkül bántanak vagy más szemmel tekintenek rám, de ezen az időszakon már túl vagyok. Akkor sok ember lemorzsolódott, de átlendültem ezen és azt érzem, hogy stabilizálódott a helyzet azóta. Megtanultam a leckét, és már csak azok maradtak körülöttem, akikben száz százalékig bízom és barátnak is tekintem őket.
A popszakma szerinted összetartóbb lesz a nehézségek miatt? Mert például a tavalyi Lovasi-Majka pengeváltás a segélyek miatt nem ezt mutatták.
Mint minden területen, itt is igaz, hogy vannak emberek, akik hangosak és caps lockkal élik az életüket, és azt gondolják, az ő véleményük sokkal fontosabb másokénál, de a szakma jelentősebb része nem így éli az életét és nem így gondolkodik. A gyakorlatban azok vannak többen, akik szeretik ezt csinálni, és szeretnék továbbra is, ezért szerintem ez a bizonytalanság arra sarkallja az iparágat, hogy összetartsanak, aki pedig nem így gondolkodik, szerintem mind a közönség, mind a szakma szemében a partvonalon kívülre kerül majd. Össze kell fogni, mert másként nem tudunk túllendülni ezen az időszakon. Most máson van a fókusz, mint mondjuk öt évvel ezelőtt.
Az irodalomban és a színművészet területén is nagyon erősen megosztotta a szakmát a politika, és a zenében is elindult tavaly egy folyamat, amit sokan centralizációként éltek meg. Te látod ennek a politikai megosztottságnak a jeleit?
Alapvetően egy túlpolitizált ország vagyunk, az emberek mindenben politikát látnak, és ez nem az ő hibájuk. Ebben a YouTube vagy Spotify dominálta időszakban azt gondolom, hogy a zeneipar még mindig demokratikusabban működik, mint sok más gazdasági terület, és az emberek a végén úgyis annak az együttesnek a koncertjére vesznek jegyet, amit tényleg szeretnek. Attól, hogy sokat játszik valamit a rádió és sokat cikkeznek róla a médiában, még nem lesz egy dal sláger, nem mennek el tízezren egy koncertre. A YouTube-on és a Spotify-on az emberek maguk választják ki a kedvenceket, és ez sosem volt így korábban.
Vannak előadók, akik politizálással próbálnak valamit kompenzálni, de a zenélés és a politizálás szerintem egymással ellentétes dolgok. A politika az ember megosztásának művészete, a zene pedig alapvetően összehozza az embereket, ezért se gondolom, hogy a kettőt össze kéne keverni. Ezért az embereket sem az érdekli, te mit gondolsz a politikáról, hanem azt szeretnék, adj nekik egy olyan élményt, ami kicsit jobbá teszi az életüket.
Szóval a jövőben sem várható, hogy te aktívan politizálj?
Vannak olyan társadalmi vagy általános emberi jogi kérdések, amikre folyamatosan, a magunk módján reagálunk. Támogatunk kezdeményezéseket, szervezeteket, ami ezen túlmutat. A napi politikára való reagálás szerintem nem a zenészek feladata, engem legalábbis nem mozgat az a fajta dalszerzés, hogy olyan témára reagáljak, ami fél év múlva már senkinek nem jelent semmit. De mondjuk az általános témák, mint a rasszizmus vagy a vallási alapon való megkülönböztetés, azok természetesen fontosak és meg is nyilatkozunk benne.
Mondtad, hogy megviseltek a szakmán belüli támadások korábban, de mennyire bánt, amikor népszerű zenészként a frontvonalban szükségszerűen is többet kell elviselned? Szerepelt például a Halott Pénz kevésbé pozitív kontextusban egy Krúbi-számban, és van a pécsi zenekarok ellen indított Facebook-csoport is.
A Krúbi-dal az szerintem inkább csak szófordulat, minthogy konkrétan nekünk szólna. Vele egyébként jóban is lettünk az elmúlt egy-két évben, szerepelt egy klipünkben is. Az említett Facebook-csoport sem érint meg, az is inkább valamiféle ironikus humor, és a pécsi zenekarok túltengése hívta életre. Engem ezek nem nagyon foglalkoztatnak, ellentétben azzal, hogy motiváltak maradjunk a zenekarban, tudjunk fejlődni, legyenek céljaink, és érezzem, hogy kreatívak vagyunk.
