Gondolják el, hogy egy olyan fővárosban élnek, amin keresztülfolyik hosszan egy folyó, és nem kell autópályákon, szalagkorlátokon átvágni azért, hogy le lehessen ülni egy betonteknő szélére a vízparton, hanem nádasok, fák, gyep és föveny választják el a bicikliutakat a víztől. Nem hangzik rosszul, ugye?
Nem véletlenül rajzik ki Budapesten is sok ember a Római-partra vagy a Kopaszi-gátra, ha jó az idő. És nem véletlenül téma már hosszú évek óta, hogy mit kellene kezdeni a rakpartokkal, hogy a városlakók visszakapják a Dunát.
Bécsben viszont az a helyzet, amit a cikk elején írtam: az egyetlen európai fővárosról van szó, aminek a területén van egy nemzeti park. De a bécsiek kedvenc Duna-parti helye mégsem ez, hanem egy mesterséges sziget, amit pedig csak azért építettek, hogy ne öntse el időről időre az árvíz a várost.
Bécs a Duna jobb partján épült, a bal parton sokkal később kezdtek építkezni. Ez a bécsiek szerencséje a budapestiekkel szemben: mivel a magyar fővárosban a belvárost átszeli a folyó, ezért egy hasonló sziget építése elképzelhetetlen. Hogy mégis hogyan lehetne Budapestet az adottságainak megfelelően összekapcsolni a Dunával, arról majd egy másik cikkben lesz szó. Ugyanis gondolkodnak ezen a városházán, ahol Bécset mintavárosnak tekintik ebből a szempontból is.
Tízezer évig biztos jó lesz
1954-ben akkora árvíz pusztított Bécsben, amekkora ritkán szokott. A romba dőlt épületeket és az otthontalanná vált tömegeket látva a városvezetés számára világos volt, valamit tenni kell, hogy a medréből kilépő folyó ne döntsön romba újra és újra teljes városrészeket. Különösen frusztráló volt ez a pusztítás a világháború utáni újjáépítés közepén.
Az árvízvédelmi munkára csak a hatvanas évek végére gyűlt össze a pénz, de akkor nem aprózták el: a város építtetett egy 21 kilométer hosszú, 390 hektár területű mesterséges szigetet és egy csatornát, ezek a gátrendszerrel együtt már képesek voltak megvédeni a várost. Így született meg a Duna-sziget és az Új-Duna.
A tervezéskor figyelembe vették a legrosszabb forgatókönyvet. Úgy építették meg a Duna-szigetet, hogy ha a történelem során mért legmagasabb dunai árvíz ismétlődne meg, akkor se kerüljön víz alá
– mesélte Thomas Kozuh-Schneeberger, aki a bécsi önkormányzat vízügyi osztályának csoportvezetőjeként a szigetért felel.
Ez a legrosszabb forgatókönyv az 1501-es katasztrofális árvíz volt: állítólag ilyen minden tízezer évben egyszer történik a Dunán.
Az 1972 és 1988 között felépített rendszer 2013-ban bizonyított igazán, amikor az ‘54-esnél nagyobb árvíz vonult le a folyón: a hatása viszont a töredéke volt a hatvan évvel korábbinak, mindössze part menti területek kerültek éppen csak víz alá, a korábbi katasztrófának nyoma sem volt.
Nem egy Margitsziget
„Gyerekkoromban ez csak egy mező volt néhány focikapuval meg büfébódéval. De amikor a város látta, hogy az emberek mindenféle infrastruktúra nélkül is használják, hogy pihenjenek a Dunánál, akkor kitalálták, hogy szabadidőparkká alakítják azt, ami amúgy árvízvédelmi rendszernek épült” – magyarázta Kozuh-Schneeberger, aki végigélte a Duna-sziget fejlődését.
A hosszú, keskeny szigetre utakat, sétányokat terveztek, stégeket építettek a pecásoknak és a strandolóknak, grillező helyeket a sütögetőknek, játszótereket a gyerekeknek, majd jöttek a skate parkok, a wifi hotspotok, és minden, amire igény van és hasznosnak látják.
A Duna-sziget nem Margitsziget: csak a közepén van néhány száz méternyi rendezett park, a két végét természetközelinek hagyták meg: semmi építmény, büfé, csak az utak, amiket biciklisek, futók, görkorisok használnak, illetve szabadstrandok. A városban összesen körülbelül 60 kilométernyi partszakasz működik strandként, ebből 42 kilométer az Új-Duna két partján, aminek a vize különösen tiszta, a természetes szűrőként funkcionáló felhalmozott murvának köszönhetően.
Egészen olyan a Duna-szigeten lenni, mintha messze lenne mindenféle városi civilizáció, pedig ez egy főváros majdnem kellős közepe.
Kétmillió bécsi vigyáz seriffként a szigetre: ide nem épülhet semmilyen épület, nincsenek elkerített részek, golfklub. A Duna-szigetet minden bécsi a magáénak érzi, és a körme szakadtáig vigyáz rá
– mondta „a sziget főnöke”, aminek fényében a Hajógyári-szigeti tüntetés szerénynek hat.
Igaz, a bécsi Duna-sziget jóval népszerűbb is, mint a Hajógyári: napos vasárnapokon előfordul, hogy 100 ezernél is többen mennek a szigetre. Ez nem is egy nagy túra, mert egyrészt három metró áll meg a szigeten, és biciklivel is csak 15-20 perc odajutni a belvárosból. A szigetet pedig nem kevesebb, mint 15 híddal kötötték össze a szárazfölddel, így tényleg bárhonnan könnyedén elérhető.
Az egyetlen fővárosi nemzeti park
Távolabb a centrumtól, de még mindig Bécs része a Donau-Auen Nemzeti Park kezdete, ami egy egészen Pozsonyig tartó ártéri erdő. A park körülbelül annyi idő alatt érhető el Bécs belvárosából, mint a Római-part Budapesten, de még az odafelé vezető úton is alig-alig épültek éttermek, kocsmák, büfék. Egyedül a Duna-sziget középső részénél vannak ilyesmik az Új-Dunán: ide koncentráltak minden vendéglátóhelyet, a Duna többi részéhez annyiban nyúltak csak hozzá, hogy a bécsiek könnyebben juthassanak el a folyójukhoz.
Az 1996-ban alapított nemzeti parknak azonban mégis az építkezések miatt vannak problémái. Ugyanis a határában épült Bécs legújabb negyede Seestadt, ami a tervek szerint 20-25 ezer embernek lesz az otthona.
Egyre több a látogató, és ennyi embert már nehezen bír el a nemzeti park
– mondta Alexander Faltejsek, a Lobaui Erdészet vezetője, aki még egyetemistaként kezdett dolgozni Donau-Auenben az alapítás évében.
Évente körülbelül 600 ezer látogatója van a nemzeti parknak, de a Bécs környéki forgalma a Seestadt épülése óta a többszörösére nőtt, mert az új városrész mindössze öt percre van onnan. Faltejsek elmondása szerint ez nemcsak több konfliktussal jár – biciklisek és túrázók, kutyások és nem kutyások között, és hasonlók –, hanem az állatvilág is megérzi. Van olyan terület, amit már el is hagytak a gímszarvasok, mert az élőhelyükön túl nagy lett a mozgás.
Ez ellen úgy próbál védekezni az önkormányzat, hogy Seestadt környékén erdőtelepítésbe kezdtek, szabadidős parkokat alakítottak ki, de még így is vonzóbb maradt a nemzeti park, ami komoly fejtörést okoz Faltejsekéknek. Ebből is látszik, hogy milyen jelentős kihívást jelent az urbanizáció, mert hiába az önkormányzati akarat és a bécsiek ragaszkodása a zöldhöz, a város növekedése még ott is súlyos gondot jelent, ahol egyébként a terület fele zöldövezet.
Kiemelt kép: Getty Images
