A kötelező koronateszt és a hőségben még kényelmetlenebb maszkviselés sem árnyékolta be a hangulatot az elsőként újraindult magyar filmforgatáson, sőt, megkönnyebbülés és a végre újrakezdhető munka lelkesedése lengte be a Műegyetem campusát, ami az Átjáróház forgatása idejére többfunkciós városi térré avanzsált, ahol biciklik törnek és sorsszerű, tragikus szerelmek szövődnek.
Ma vesszük fel azt, hogy ez a két kedves ember találkozik, huszonhét év után először, mert ők csecsemőként már találkoztak a kórházban. Ami egyébként az én sztorim a feleségemmel. Mi mindketten miskolciak vagyunk, tizenhét nap van közöttünk, mind a ketten ugyanabban a kórházban születtünk, és én állítom, hogy emlékszem rá, bár ő ezt nem hiszi el. De mindegy, azért ezt beleírtuk a filmbe. Ez a két csecsemő is összekoccan a kiságyukkal a kórházban, és most ezt a koccanás huszonhét év után megismétlődik: összekoccannak biciklivel, és egyből egymásba szeretnek, mintha csak emlékeznének egymásra csecsemőkorukból. A mai jelenet tehát ez a koccanás, ami elég komoly mutatvány, mert nem kaszkadőrrel csináljuk, így elég sok drót, daru és rángatás lesz benne
– meséli Madarász Isti, akinek a Hurok című film után ez a második mozifilmje. A korábban rövidfilmeket és tévéfilmeket is jegyző rendező az Átjáróházzal szintet akart lépni, ami már a film nagyságrendje alapján is megvalósult volna, ráadásul jött a járvány, és a kihívások frontján besegített a vágyott szintlépésbe. A filmhez kora tavasszal már forgathattak egy etapot, ami szerencsére épp befejeződött a járványügyi tiltások kezdetére, aztán háromhavi kényszerszünet következett – ami ugyanakkor nem telt teljesen eredménytelenül, a rendező és a vágó dolgoztak, így már egy megvágott változat alapján haladhattak tovább az újraindulás után. Ezzel együtt komoly ára volt a leállásnak, számszerűsítve harminchatmillió forint, amit végül nem a film büdzséjéből kellett levágni: mint Muhi András vezető producer elmondta, a Nemzeti Filmintézetnél megpályázták ezt az összeget, az NFI pedig kifizette a kieső pénzt. Még szerencse, az Átjáróház így is jóval kevesebb pénzből készül, mint amennyit az alkotók szerettek volna – mondjuk ez nem újdonság Madarász Istinek:
A Hurok is nagyobbnak akart látszani, mint amire lehetőség volt, és majd’ belehaltunk, és ez is nagyobbnak akar látszani, mint amire lehetőségünk van, és majd’ belehalunk. De majdnem kétszer akkora a költségvetésünk most, mint az előző filmemben, viszont ötször annyira ambiciózus vállalkozás. A Hurok az akciók ellenére is kamaradráma volt, kevés szereplővel, itt nagyon sok szereplő van, úristen, soha nem forgatok többé ennyi szereplővel, a következő filmben három ember ül majd egy konyhában!
– nevet a rendező, akinek a szokásos filmkészítési aggodalmak mellé kijutott egy sor szokatlan félelem a járvány miatti leállás nyomán. Egyfelől benne volt a pakliban, hogy a járvány mindent annyira elsöpör, hogy holmi filmek leforgatása már nem lesz prioritás, bár ilyen szempontból szerencsés helyzetben voltak: amire leálltak, már pont akkora hányada megvolt a filmnek, hogy nem érte volna meg azt mondani, hogy menjen a levesbe. Ezzel együtt egy több hónapos leállás alatt sok változás történhet a színészekkel, az aggodalmak pedig Madarász esetében a tudatalattiba fészkelték be magukat.
Kétszer álmodtam azt, hogy találkozok Bárnai Petivel (a férfi főszereplő – a szerk.), aki teljesen kopasz és harminc kilóval nehezebb, mondván, „egy kicsit elengedtem magam a karanténban”. De Vivi (Rujder Vivien, a női főszereplő – a szerk.) is volt, hogy felhívott, hogy „kimentem a teraszra napozni és tiszta szeplő az arcom”. Sőt, volt olyan színész is, aki levágatta a haját a karanténban, mert elfelejtette, hogy még látszani fog a forgatáson
– meséli a rendező. Az egyetlen dolog, ami most szokatlanul simán alakult, az a stáb egyeztetése, hiszen a leállások miatt mindenki ráért és örömmel jött dolgozni. Vagyis majdnem mindenki – egy speciális szereplőtípusból ugyanis továbbra is komoly hiány van:
Van egy nagyjelenetünk, amiben csecsemők vannak, és azt még most sem tudtuk leforgatni, mert hiába vége van a járványnak, de csecsemőket még senki nem ad jó szívvel
– mondta el Madarász. Az Átjáróház egyébként messze nem ilyen kedves kis történetnek indult: az eredeti forgatókönyv még nyitott befejezésű drámaként létezett, Madarász Isti kérésére Veres Attila forgatókönyvíró írta át romantikus komédiává. Amiben az alkotók ígérete szerint minden meglesz, ami egy igazi szerelmes filmhez kell, van viszont fajsúly és mélység, főleg azért, mert egy váratlan forgatókönyvi húzás nyomán a női főszereplő a film első pár percében meghal, ő és a férfi főszereplő már csak a halottasházban találkoznak újra, ahol utóbbi éjjeliőrként dolgozik. A szerelmesek–halál tengelyről könnyen azonosítható a történetben jelen lévő Orfeusz-jelleg: a mitológiai hősnek az alvilágba kellett lemerülnie szerelméért, és itt is valami hasonlóra számíthatunk, csak éppen a tragikum helyett humorral, és rengeteg akcióval. Ez utóbbi egyébként nagyban meghatározta a casting alakulását is: csak olyan színészek jöhettek szóba, akik amellett, hogy passzolnak a szerepekre, a filmmel járó fizikai kihívásoknak is meg tudnak felelni. Így lett a film főszereplő párosa Rujder Vivien és Bárnai Péter.
A Vivi volt meg hamarabb, mert amellett, hogy szuper tehetséges, szép, aranyos, van benne valami cserfesség, vadság, a teste felett is elég jó kontrollja van. Mellé kerestünk férfi főszereplőt, akit úgy találtunk meg, hogy először is kitaláltuk, hogy legyen benne a Kulka a filmben, aki játszik a Trojka Társulatban, úgyhogy elmentem, és egy hét alatt megnéztem három trojkás darabot. És a Bárnai Peti benne volt mind a három darabban, és ültem, és egy idő után már nem a Kulkát néztem, mert róla nagyon hamar kiderült, hogy tudja, ami nekem kell, hanem Bárnait. Ki ez a fiú, soha életemben nem hallottam róla, és miért nem volt nálunk castingon? Muhi Zsófia casting directornak meg pont volt róla castingvideója Viviennel, amit a Bátrak földjéhez készítettek. Behívtuk, megnéztük őket együtt, és egyszerűen jók voltak. A Trojka ráadásul félig-meddig mozgásszínház, és ez is fontos volt, mert a Peti hatalmasakat esik ebben a filmben, üti-vágja magát, de neki ez megy
– mondta el a rendező, és hogy mekkorákat esnek a főhősök, azt hamarosan meg is nézhettük. Azt, hogy életveszély nélkül tudjanak látványosan és hihetően karambolozni, persze több hetes gyakorlás előzte meg kaszkadőrszakértővel, és a begyakorolt mozdulatokra még némi utómunka-varázslat is rásegít majd.
Apropó életveszély: az, hogy egy világjárvány után-közben vagyunk, nyilván együtt jár egy sor olyan intézkedéssel a forgatáson, amire alapesetben nem kellene ügyelni, mára azonban a munkálatok természetes velejárója. A járványügyi védekezésről Szántó Gábor gyártásvezető beszélt:
Ahogy kiderült, hogy újraindulhatunk, azonnal a vezető stábtagokat megteszteltük, és utána, ahogy épültek be az új stábtagok, őket is rögtön teszteltük, és ezen kívül is hetente letesztelünk mindenkit ezzel az ujjszúrós gyorsteszttel. Ezen kívül minden reggel hőmérőzünk, és aki rendben van, az karszalagot kap. Komoly jogi nyilatkozatot kellett aláírniuk a stábtagoknak, hogy nem tudnak beteg családtagról, nincsenek tüneteik, ezen kívül az is szabály, hogy nem mehetnek külföldre a stábtagok. Szintén nagy változás, hogy a catering körbe van kordonozva, dobozból eszünk, nem nyúlkál bele senki, csak az ott dolgozók maszkban, kesztyűben. Illetve akiknek nagyon rossz, szegényeknek, azok a sminkesek, fodrászok, öltöztetők, mivel ők egészen közel mennek a szereplőkhöz, és ezért a maszkon kívül arcpajzsot is kell viselniük ebben a jó kis harminc fokban. Miközben elkezdtünk forgatni, akkor kezdődtek el az oldások, eleinte mi is mindenütt mindannyian maszkban voltunk, és aztán ahogy oldották fel a szabályokat, változott ez a forgatáson is, most már a külső felvételeken nem, csak akkor viselünk maszkot, ha zárt terekben dolgozunk. De az első forgatási napunkon a tárnoki bányában jól is jöttek egyébként, mert ott füstöltünk, tüzeztünk, tiszta fekete volt a maszkja mindenkinek. Illetve igyekszünk a stáblétszámot csökkenteni, valamint azt találtuk ki, hogy minden elővilágítva, előépítve van, tehát egy nappal hamarabb készülnek a helyszínek, így mi már kész szettbe megyünk be, ezzel az egy időben a szettben dolgozók számát tudjuk redukálni. Illetve forgatási helyszínünk lett volna egy lakótelepi lakás is, ahol Kútvölgyi Erzsébet karakterének életterét, jeleneteit vettük volna fel, de az annyira zárt tér volt, hogy inkább úgy döntöttünk, hogy bevisszük műterembe, felépítjük a lakás díszletét, hogy ne kelljen egy hatvan négyzetméteres térbe bezárni a stábot, és az ottani lakóközösséggel sem mertünk kockáztatni.
A kihívás tehát adott – de éppenséggel járvány nélkül is adott lett volna, hiszen az Átjáróházat a magyar közönség körében jellemzően népszerű altesti humor nélkül szeretnék közönségfilmmé tenni.. Muhi András producert azonban éppen ez a kihívás izgatta, amikor belevágott a projektbe:
Madarász Istinek ez a második játékfilmje, és mindig a második film a nagy vízválasztó, aki itt sikeres, abból lesz igazán rendező. És nekem is nagy a tét – bár én nem a második játékfilmemet csinálom, hanem a harminchatodikat –, mert én alapvetően szerzői filmes producer vagyok, viszont ahogy a vörösborászok nagy fehérbort szeretnének csinálni és viszont, én szeretnék egyszer egy igazi nagy közönségsikerrel előrukkolni. Hogy magyarul beszéljek: szeretnék már egyszer százötvenezer jegyvásárlót látni a moziban. Nekem ez a tét. És bár közönségfilmnek szánjuk, erős lesz a látvány- és a humorfaktor, mégis megvan a történetnek a fajsúlya, mélysége, és valójában ez az, ahonnan engem ez a film érdekel.
Az Átjáróház forgatása még július 8-ig tart, a bemutató pedig 2021 tavaszán várható.
Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu
