Woody Allen mostanában állítólagos molesztálási ügyével szerepel a sajtóban, de kár lenne (csak) így emlékezni a 84 éves rendezőre. Allen filmjei közül a legtöbbeknek valószínűleg az 1977-es Annie Hall jut az eszébe – joggal, persze – mellyel Allen George Lucas és Steven Spielberg elől nyerte el a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat. De nem érdemes elfeledkezni a Manhattanről, a Csillagporos emlékekről, az Agyament Harryről, na meg a Hannah és nővéreiről sem. Utóbbiról jóval kevesebbet hallani, pedig legalább olyan jó, mint az Annie Hall, ha nem jobb.
Az 1986-os Hannah és nővérei is Woody Allen filmjeiben egyik legnépszerűbb témája, a párkapcsolatok működése vagy éppen működésképtelensége, az értelmiségi lét és a szorongás körül forog. A több történetszálon futó sztoriban a főszereplő testvér hármas (Mia Farrow, Barbara Hershey, Dianne Wiest) legidősebb tagjának férje (Michael Caine) beleszeret az egyik húgba. Innentől kezdve pedig megy a matekozás a jól megszokott, kényelmes házasság és a szenvedélyeket kínáló új kapcsolat lehetősége között. És ott van persze Woody Allen is, aki szerencsére hozza a már jól ismert, neurotikus, hipochonder figuráját, annak minden komikumával és tragédiájával együtt, amit egyszerűen nem lehet megunni.
A Hannah és nővérein érezhető Ingmar Bergman Allenre tett hatása. A film szerkezete hasonlít az 1982-es Fanny és Alexanderére, ahol szintén egy család egymást követő, ünnepi összejövetelét láthatjuk három éven keresztül. Woody Allen filmje azonban kevésbé cincálja szét a lelkünket, gondoljunk csak filmbeli karaktere vallási kísérletezős jeleneteire, a katolicizmustól kezdve a Krisna-hívőkig.
Kiemelt kép: ORION PICTURES / JACK ROLLINS & / COLLECTION CHRISTOPHEL VIA AFP
