Addig rángatta az oroszlán bajuszát, míg a múlt héten végre kimondta egy élfideszes, konkrétan Tállai András államtitkár, hogy Ángyánnak távoznia kell a frakcióból. Ez volt a cél?
A csudákat! És nem rángattam semmiféle bajszot, csupán szembesítettem a koalíciót saját választási- és kormányprogramunkkal, az abban megfogalmazott föld- és birtokpolitikai, általános vidékpolitikai elveinkkel. Azt ígértük, hogy a helyben lakó gazdálkodó családokat, a kis-közepes gazdaságokat és a fiatalokat támogatjuk, valamint piacra jutásuk, piaci versenyképességük növelése érdekében segítjük szövetkezésüket. Hol itt a bajusz?
“Hol itt a bajusz?” Fotók: Berecz Valter
Ez az egész egy nagy bajusz. Ráadásul Tállai aligha mondana ilyet fölsőbb engedély, de minimum sugalmazás nélkül.
Kétségtelen, hogy ez az első nyilatkozat, amely arra utal, hogy persona non grata lettem a frakcióban. Megvárom, egyetért-e vele a képviselőcsoport többsége is. Ha igen, akkor nyilván kizárnak, és én tudomásul veszem a döntést.
És aztán mi lesz? Visszaadja a mandátumát, vagy kiül a függetlenek közé?
Dehogy adom vissza! Hogy is tehetném!? Én az emberek, a helyi közösségek érdekében egy velük kidolgozott programra szegődtem. Nagyot nem tévedek, ha azt mondom: több szavazatot hoztam én a kormányzó koalíciónak, mint amennyit egy átlagos mandátum ér. Talán nincs messze az igazságtól, hogy – különösen vidéken – sokan annak köszönhetően szavaztak a Fidesz-KDNP listára, mert meghallgatták valamelyik fórumomat, s mert munkámmal én is hitelesítettem a leendő kormányprogramot. Nekik tartozom azzal, hogy folytatom. Évek óta járom az országot, a vidéket, a falvakat, kis- és nagyvárosokat. A helyi közösségekkel, civil szervezetekkel és a gazdatársadalommal is jó kapcsolatot ápolok. Még mindig bíznak bennem, és ez a bizalom kötelez.
Ha kiül a függetlenek közé, ön lesz a „feketeseggű” a fideszesek számára. Bírja majd a beszólásokat?
Sokan legbelül velem értenek egyet, ebben biztos vagyok.
Gondolja vagy tudja?
Voltak a frakcióban számomra is némiképp meglepő, de nagyon jól eső, időnként már-már megható emberi megnyilatkozások, amit eddig ezen a politikai terepen alig-alig éreztem. Jó néhányan megosztották velem saját tapasztalataikat, akad, aki biztatott, tartsak ki. Sajnos a többség nincsen abban a helyzetben, hogy nyilvánosan kiálljon mellettem. Amúgy meg nincs mitől félnem, nyitott könyv az életem. A családomon, feleségemen és öt gyermekünkön és a becsületemen kívül semmim nincs. Vagyont nem gyűjtöttem, sosem loptam, nekem nem lehetett ajánlatot tenni, így fogást sem találhatnak rajtam. Az egyetemi hátországomat a köztársasági elnöktől kapott egyetemi tanári kinevezésem, oktató kollégáim és hallgatóim emberi közössége adja, ezt nem vehetik el tőlem.
Másfél éve még arról beszélt nekünk Kósa Lajos, hogy a politika csapatmunka, s éppen „Ángyán tanár urat” hozta fel példának arra, hogy szakkérdésekben bíznak a legjobbjaik elképzeléseiben. Mitől változott ekkorát ön körül a fideszes világ?
Tényleg ezt mondta Lajos? Megtisztelő. Nem is tudtam, hogy ilyen vélemény él vagy élt rólam a párt felsőházában. Kósa ismeri a kormányprogramot, azon belül az agrárfejezetet is, aminek kidolgozásában masszívan részt vettem. Sőt 2010 februárjában én adtam a miniszterelnök úr kezébe azt a tíz-tizenöt oldalt, ami a későbbi dokumentum alapja lett. Én ennek megvalósítására szerződtem, nekem ez az egy ügyem van, mondhatni: ”egy-ügyű” vagyok.
Ön azért mondott le államtitkári posztjáról, hogy felhívja a figyelmet: a kormányprogrammal ellentétben nem helyben lakó gazdálkodó családok kapják az állam által húsz évre bérbe adott földeket, hanem csókosok, nagyvállalkozók és spekulánsok. Sokáig válaszra sem méltatták az érveit, aztán hogy nem nyugodott, az utóbbi egy-két hétben már ki-kiüzengettek páran a Fideszből: nem értik, miről beszél Ángyán, hiszen nevetségesen kis mennyiséget, összesen tizenhétezer hektárt adott bérbe az állam, azt is összesen ötszáz kis parcellában. Miért is balhézik, tanár úr?
Ötszáz szerződés, aha, csakhogy elfelejtik hozzátenni: vannak, akik ebből húszat-harmincat is elvittek. Ott van például a volt Csákvári Állami Gazdaság – ma Zrt. – vezérkara a családtagokra szétírt huszonkilenc nyertes pályázattal, a több mint ezrnyolcszzáz hektáros összterülettel. Vagy például Felcsút polgármestere, Mészáros Lőrinc – cége, felesége és testvére révén – az ötszázból egymaga huszonhárom egységet söpört be úgy, hogy a helyben lakóknak nem jutott semmi.
“Katasztrófa, ha ez lesz országosan is”
Most is kóstolgatja Orbán földijét, és csodálkozik, hogy kirakják a frakcióból? Amúgy a Mészáros-félék mitől lennének oligarchák a maguk szerény ezeregynéhányszáz hektárjával? Hiszen gazdára vár további négyszázezer állami hektár. Ahhoz képest semmi a tizenhétezer, s azon belül végképp csak resztlit vitt az a pár Mészáros.
Ugye ezt nem mondja komolyan? Ez az első igazán komoly lépésünk a birtokpolitikai elveink megvalósításában. Ez a minta! Ez mutatja meg a szándékainkat. Kapjunk a fejünkhöz, amíg nem késő. Ami pedig a politikát illeti: nem a hektárok számáról, hanem a szavahihetőségünkről, a hitelességünkről, a becsületünkről van itt szó. Tételesen átvizsgáltam, végigelemeztem a tizenhétezer hektárra megkötött bérleti szerződések közel felét, köztük az összes Fejér megyeit meg az összes borsodi Mezőségit. Tudja, mi derült ki? A bérbe adott terület nyolcvanhat százalékát tizenöt fő érdekeltség vitte el. Tizenöt! Katasztrófa, ha ez lesz országosan is. Ráadásul sumákolnak, ugyanis a földalap honlapjára minden földrészletre külön-külön, egyesével kerülnek föl a szerződések, így néhány beavatotton kívül senki nem látja át, micsoda birodalmak szökkennek szárba. A kormány ezerkétszáz hektárban maximalizálta a támogatható birtokméretet, ami egyébként önmagában akkora, hogy egyetlen ilyenből kijönne tíz-tizenöt életképes európai családi gazdaság a maga hetven-száz hektárjával. Ezzel szemben már most találni olyan nyertes érdekeltségeket – például a fent említetteket -, akiknek a pusztán az államtól kapott földje is meghaladja az ezerkétszáz hektáros limitet, és mégis azzal dőlnek hátra, hogy nyugi, úgysem rakja össze senki a képet. Ha meg mégis, agyonhallgatjuk.
Ellenőrző szervnek ott a Nemzeti Földalap.
Ott bizony. És semmit nem tesz. Valamiért hagyja ezeket az ügyeket.
„Ángyán Józsefet én egy naiv, hiszékeny embernek tartom, aki rossz tanácsadókra hallgat, és akit az ellenzék a saját céljaira használ fel” – ezt is mondta önre Tállai András. Kik a tanácsadói?
Miféle tanácsadók? Én dolgoztam ki a programot! Ne szórakozzanak már velem! Lehet, hogy Tállainak szüksége van tanácsadókra, ha össze akar rakni egy gazdasági programot, de én erre magam is képes vagyok. A csapatom az emberekből, a helyi közösségekből, valamint a tanítványaimból és a kollégáimból áll, akik egytől egyig értik, miről beszélünk.
Ön az oligarcházással ártott a legtöbbet anyapártjának, a Fidesznek. Emlékszünk, maga Orbán Viktor vezette be ezt a kifejezést a magyar közéletbe, még az előző kormányok idején, természetesen a ballibek mögötti erőket címkézve fel így. Ön meg ráfordította ezt a bilit a miniszterelnökre, s úgy általában a politika mögött meghúzódó általános gazdasági maffiahálózatról beszél. Mindeközben az ön utódja az államtitkári székben, Budai Gyula azt nyilatkozza a lapunknak adott interjújában: nem érti, miről beszél Ángyán, ő egy fia oligarchát nem látott a minisztériumban, sem most, sem korábban, amikor még bejárt önhöz egyrészt elszámoltatási kormánybiztosként, másrészt barátként.
Érdekbejárkálás volt az inkább, nem annyira emberi motívumok mozgatták. Nem értem, most mit nem ért.
Azt nem érti, hogy ön hol látott oligarchákat.
Jaj, ne nézzük egymást hülyének!
Azt is állítja Budai: ha akadtak oligarchák a tárcánál, azok csak az ön csapatában bújhattak meg, de ő lecserélte a komplett stábot, s hozta a maga kipróbált, garantáltan oligarchamentes kádereit.
Valóban kidobta az összes emberemet, miközben azt terjesztette – visszamondták a kollégák – hogy a szemetet takarítja el utánam.
“Budai azt terjesztette, hogy a szemetet takarítja utánam”
Budai szerint ön akkor kezdett furcsán viselkedni, amikor két közeli kollégáját a beleegyezése nélkül rúgta ki a miniszter. Tényleg a bosszú vezeti?
Egyáltalán nem! Az elbocsátások a vége felé történtek, az viszont még a múlt nyáron, az irányelvek nyilvánosságra hozatalakor kiderült, hogy nem a megbeszéltek alapján szerveződnek a földbérletek. Azonnal világossá vált számomra, hogy nem kívánatos érdekkörök befolyásolják a játékszabályokat, és rögtön el is kezdtem harcolni ellenük.
Akadtak részsikerei.
Pusztán annyit értem el, hogy bekerült néhány korlát: maga miniszterelnök úr illesztette be az ezerkétszáz hektárban való maximálást, valamint azt, hogy az kaphat földet, akinek húsz kilométeren belül van állandó lakása vagy cégének székhelye. A legelső verzió még arról szólt, hogy néhány érdekcsoport mindent, de mindent visz, lerabolja az országot. Kemény küzdelem zajlott, amiben hol én álltam jobban, hol ezek az érdekkörök. Budai szerepe is folyamatosan változott. Amikor a borsodi Mezőségben érvénytelenítették a földpályázati eredményeket, Gyula háborodott fel a leginkább, és egy nyolcszemközti megbeszélésen úgy nekiment a miniszternek és a földügyi megbízottnak, hogy csak néztem. A képükbe vágta: tudja ő, milyen érdekviszonyok működnek. Ott tudtam meg tőle, ki kicsoda abban a játékban, mit művelnek a helyi oligarchák.
Mit jelent az a szó, hogy oligarcha? A minap – egy LMP-s érdeklődésére – a kormányfő a következő definíciót adta: oligarcha az a nagyvállalkozó, akiből politikus lett. Egyetért a miniszterelnöki meghatározással?
Bizonyára vannak ilyenek is, de az én meglátásom szerint az oligarcha rejtőzködő fajta, csak néhány magamutogató jön be a politikába. Jobb a háttérből rendezni az ügyeket, elég beküldeni a vazallust a politikába. A politika felszínén, a kirakatban sok szempontból látszattevékenység zajlik, míg az igazi döntések a nyilvánosság kizárásával, a második rétegben születnek. Kik vitték el a mezőgazdasági támogatások zömét? Csányi, Leisztinger, Nyerges – ez a sorrend. Együtt összesen több mint tízmilliárd forintot hasítottak ki az EU agrárkasszájából, kisebb részt a körülbelül negyvenötezer hektárjuk után, nagyobbrészt – ennek többszörösét – fejlesztési forrásként.
Miért baj az, hogy Magyarország több százezer hektárjából negyvenötezren három nagyvállalkozó termel nagyüzemi, hatékony módszerekkel?
Mert amit ők elvisznek, abból több ezer kis egységet, több ezer családot lehetne ellátni. Egységnyi területű családi gazdaság magyar adatok szerint is négyszer annyi embert tart el, mint a nagyüzem. Ez a lényeg! Egymillió új munkahelyet akarunk, nem? Az önfoglalkoztatottakat beleszámítva már ma négyszáznegyvenezer ember él Magyarországon a mezőgazdaságból. Ezt megduplázni nem lehetetlen vállalkozás, csak tartani kéne magunkat az ígéreteinkhez, saját birtokpolitikai elveinkhez.
“És akkor hová menekül az oligarcha?… Ja, persze, oda, ahol az offshore-cége van!”
A kormány sincs a családi gazdaságok ellen. Budai szerint meg kell találni az egészséges arányt a különböző méretű birtokok között, de a sikerhez kellenek a versenyképes, hatékony nagybirtokok is.
Sima félrevezetés ez a hatékonyság-duma, a tőkés társaságok blöffje. Úgy könnyű gazdaságosan termelni, hogy az erőforrásokat gyakorlatilag ingyen kapom, a támogatásokat meg lenyúlom. A nyugat-európai mezőgazdaságban alig találni hatalmas tőkés társaságokat, mégis olyannyira versenyképesek, hogy még a magyar piacokról is kiszorítják a magyar termelőket. Tessék mondani, hogyan csinálják? Kinek a hatékonyságáról van szó? A tőkebefektetőéről? Az a kérdés, hogy év végén mennyi az osztalék? Szerintem inkább a társadalmi hatékonyságot kéne a középpontba állítani. Könnyű úgy hatékonynak lenni, a tevékenység haszna a befektetőé, a környezeti, foglalkoztatási, egészségügyi kárai elhárításának társadalmi költségeit pedig a mindannyiunk adójából összeálló közös kassza, a társadalom egésze viseli.
Másutt is szempont a hatékonyság. Portálunkon jelent meg a minap cikk arról, hogy tavaly év elején tonnaszám érkezett Magyarországra szavatossága lejártához közeli fagyasztott német hús, amiből akár hungaricumokba is kerülhetett alapanyag. A mai napig nem lett botrány az ügyből, bár úgy tudjuk, létezik egy ezzel kapcsolatos lista, melyet ön készített a miniszterelnök megbízásából. Van lista?
Van. A dioxinbotrány idején Magyarország – másokhoz hasonlóan – korlátozta húsbehozatalát, én pedig gyakorló államtitkárként meglepve tapasztaltam, hogy elsőként és legjobban az úgynevezett magyar nemzeti tőke tiltakozott a moratórium ellen. Maga miniszterelnök úr kérdezte tőlem tán egy kormányülés szünetében, hogy ugye az elképzelhetetlen, hogy a magyar húsiparban érdekelt nemzeti tőke külföldi alapanyagot használ a hungaricumok előállításához. Mondtam, hogy „könnyen előfordulhat”. Erre kérte, nézzük már meg, milyen alapanyagból dolgoznak a magyarországi húsos cégek. Akkoriban Fazekas miniszter úr nem volt itthon, elég sok idejét lekötötte az EU-elnökség, én helyettesítettem, és össze is állíttattam a kért dokumentumot Kardeván Endre államtitkár úr államtitkárságával.
Orbán Viktor megkapta a listát?
Igen.
És?
Annyit mondott, hogy ezek szerint le kell majd ülni az urakkal, mert ez nem járja így.
Mi lett a tárgyalás eredménye?
Erről nincs információm. Nem tudom, tárgyaltak-e, s ha igen, milyen körben.
Nagyon nyomja az ön begyét, ha keres a tőkés.
Dehogy szúrja. Legyen haszna, de ossza meg azt a társadalommal. Az elmúlt húsz évben lerabolták az országot, két és félszer annyit vittek ki, mint amit behoztak.
Én nem láttam erre vonatkozó adatot. Az meg végképp furcsa volna, ha az úgynevezett nemzeti tőke is így cselekedne.
Offshore cégeiken keresztül ők is ügyeskednek a bevételeikkel. Tavaly épphogy veszteséges volt jó néhány nagy magyar élelmiszeripari cég. Hogy van ez? Vegyük már észre, hogy a tőke nem nemzeti színű vagy nem nemzeti színű. Aki befektet, természetesen profitot akar. Az viszont a kormány dolga, hogy kijelölje a határokat, és a közös teherviselés felé szorítsa a tőkést.
A miniszterelnök által öntől kért listán szerepel olyan nagy feldolgozó, ahol a nyersanyag fele mirelitimport.
Így igaz.
Ez akkor egyszer volt így, a dioxinbotrány miatt, vagy úgy általában érvényes?
Sajnos nem tudom, nincs lehetőségem bekérni a friss adatokat. Gyanítom, ha abban a helyzetben így viselkedett a nemzeti tőke, máskor sem cselekszik másként. A Pick-tulajdonos Csányi Sándor azt üzente nekem annak idején egy interjújában, hogy jutalékot fizet, ha szerzek neki magyar sertéshúst. Én meg közvetve visszaüzentem, hogy fizessen inkább kicsit többet a gazdáknak a hús kilójáért, és rögtön lesz elég sertés. Ha valóban van némi nemzeti elkötelezettsége a nemzeti tőkének, igazán engedhet az extraprofitjából, ezzel segítve a hazai alapanyag-előállító ágazatot. Mert Orbán Viktor, lehet bármilyen jó szándékú, egyedül képtelen talpra állítani az állattenyésztést.
Erre Csányi azt mondja: ha drágábban veszem az alapanyagot, mint a német, a dán meg a francia konkurens, akkor nem leszek versenyképes az ő termékeikkel sem odakint, sem idehaza.
Lehet ezt mondani, de akkor, legyen szíves, ne kérjen a közpénzből, a támogatásokból és a fejlesztési forrásokból.
EU-s pénzből kér, EU-s piacon versenyez.
Abból se kérjen, mert az is a mi adóforintjainkból van. Mondja azt, fütyülök rá, mi történik az országban, de akkor intézzen mindent a piacon, versenyezzen, áldja meg a Jóisten, őszintén kívánom ezt neki. Persze adót azért fizessen, mint mindannyian, ne offshore-ozza ki a nyereségét. Mi meg odaadjuk a korábban a nagyvállalkozónak utalt milliárdokat a sertéstartóknak, amitől, higgye el, hirtelenjében versenyképessé válnak.
Úgy tetszik, semmi sem menti meg önt attól, hogy igen hamar kiültessék a függetlenek közé. Onnan viszont nehéz megszólalni a Parlamentben.
Lehet helyette fórumokat tartani, mint korábban is tettem, és ma is teszem. A gondolathirdetéshez a gondolat ereje kell. Orbán Viktor valószínűleg éppen azért hívott, mert látta, hogy megértjük egymást az emberekkel és hitelesen tudom közvetíteni az akkor még közös értékeinket. A 2005-ös gazdademonstráción negyvenezer ember állt a Kossuth téren, és az volt az érzésem, hogy ha én akkor, ott azt javaslom nekik, hogy no, gyerünk be az Országházba, betörték volna a kaput. Nem kellett nekem párt, valahogy anélkül is hittek bennem, olyannyira, hogy a politikát sikerült rákényszeríteni a megállapodás aláírására. Mondom: nem az oligarchákkal kell szövetséget kötni, hanem az emberekkel!
A felmentése után ön azt állította, jó ideje nem sikerült beszélnie Orbánnal. És azóta?
Azóta sem.
Ha szembejön a folyosón, mi van?
Nem jön szembe. Sajnálom, de túltettem magam rajta. Sokat kihozhattunk volna a 2010-es helyzetből. Föl nem foghatom, miért ér többet az oligarcha-csoport szimpátiája, mint több százezer hétköznapi ember szeretete. A pénz miatt? Minek? Igaza lehet Tállainak, hogy naiv vagyok. Nem azonos az értékrendünk, más a dolgunk az életünkkel. Harácsoljunk, átgázoljunk mindenkin? Tényleg minek? Batyuban átvisszük a túloldalra? Bogár Laci hasonlatával élve – lehet, hogy nem pontosan idézem – ostobaság annyi vért kiszívni a gazdaállatból, hogy belepusztuljon. Mert akkor megdöglik a kullancs is. Lesz birtokuk, kastélyuk, de a végén vizesárokkal kell majd körülvenni az egészet, kigyúrt pasasokat állítani a kapukba, kamerákkal, helikopterről vigyáztatni az életüket, ugyanis szétszakad, kriminalizálódik a társadalom. Ez maga Dél-Amerika, ez a banánköztársaságok világa. És akkor hová menekül az oligarcha?… Ja, persze, oda, ahol az offshore-cége van! Nem erre szövetkeztünk, nem erre kaptuk a felhatalmazást az emberektől. Valóban jó volna erről az útról visszafordulni. Az eredeti programunk jelöli ki a helyes irányt. Erre próbálom az én politikai családomat figyelmeztetni.
