Van egy jelenet Nagy Zoltán első nagyjátékfilmjében, amelyben két tizenhét év körüli srác horrorfilmet néz éjszaka, de úgy, hogy hangszereikkel ők zenélik alá baljósan a fejlevágós, borzasztóan gagyinak tűnő gyilkosságot. A fiúk egy kicsit különcök, de azért olyanok, mint mindenki az ő korukban: szeretnek hülye filmeket nézni éjjel, és remekül szórakoznak. Ez a trashfilmnézős rész a Szép csendben egyetlen jó jelenete.
Amit ezen kívül látunk, abból fájóan hiányzik az említett, pár másodperc erejéig bevágott trashfilm vérbősége, sőt a feszültsége is.
Lehetne rosszabb is, egyébként, és talán az lenne a jobb, akkor könnyebb lenne megjegyezni. De ezeket a pasztellszínű, felesleges figurákat, akik jönnek-mennek ebben a filmben, és nem is különösebben igyekeznek igazi embereknek látszani, őket leginkább csak elfelejteni lehet.
Pedig az alapötlet izgalmakat ígér: szenvedélyt, fájdalmat és szexuális bűnöket. Egy zeneiskola berkeiben járunk, megismerjük a zenekar szólóhegedűsét, a dacos tekintetű Dávidot (Major Erik) és nagy tekintélyű tanárát, Frigyest (Máté Gábor). Majd érkezik egy új osztálytárs, Nóri (Bognár Lulu), aki nem sokkal később elmondja Dávidnak, Frici bá’ fogdossa őt a csellópróba közben. A fiút hatalmába keríti a zaklatási ügy felderítése és bebizonyítása, sőt talán a féltékenység is. A titokról egyre többen szereznek tudomást, és a botrány megrendíti a zeneiskola békéjét.
Leírva talán úgy tűnik, a Szép csendben története drámai, de valójában csak csírájában tartalmazza a dráma lehetőségét. A forgatókönyvírók (a rendező mellett Horváth János Antal) gondosan lenyesegettek a cselekményről mindenféle erősebb érzelmet vagy kiéleződő konfliktust. Kapunk rá egy jelzést, hogy Dávid vezető pozíciója megkérdőjeleződik a zenekarban, aztán soha nem térünk vissza a témához. Bepillantunk Frigyes és fia kapcsolatába, majd gyorsan hátat fordítunk, nehogy megismerjük őket. Nóri sírva bepanaszolja a zaklatást, aztán minden további jelenetben kiviselkedi a traumát. Történt fogdosás, vagy nem történt? A bizonytalanság nem volna baj, a teljes érzelemmentesség annál inkább.
Szinte hihetetetlen, hogy egy ilyen kamarajellegű történetbe is mennyi kihagyott lehetőség, ügyetlenül vagy sehogyan sem elvarrt cselekményszál, kibontatlan emberi kapcsolat fér bele. Hisszük-e, hogy Nóri anyja (Szamosi Zsófia) eufemisztikusan, mellébeszélve faggatja a lányát arról, mi történt vele („de ugye nem nyúlt – oda?”)? Megértjük-e, hogy Nóri minek a hatására változtat a zaklatásról szóló történetén?
A válaszok sorrendben: nem, nem, igen.
Ha már a zeneiskolánál tartunk: a Szép csendben világa érthetetlenül zárt és szűkös, a főszereplő diákok szülei maguk is tanárok az iskolában. Mindenki ismer mindenkit, a körülöttük lévő világtól viszont mindenki hermetikusan elszigetelődik. Rosszabb pillanataiban – és azokból van néhány – a Szép csendben mintha a Szomszédok zeneiskolai epizódja lenne, de sehol egy Oli úrhoz hasonló kedélyes figura, aki idétlen rikoltásokkal törné meg a zenekari próba áhítatos csendjét. Az elviselhetetlen szűkösség komikus helyzeteket szül. Amikor a szereplők halálra vált arccal találgatják, melyik tanára zaklathatta Nórit, felröhögünk: a filmben összesen két pedagógus szerepel, Schell Judit, meg a férfi tanár. Melyikük lehetett?
Nem fér a fejembe, hogy Nagy Zoltán, aki olyan könnyű kézzel vitt érzékiséget, erotikát, dermesztő félelmet és gusztustalan vágyakat Enyhén sós című rövidfilmjébe, hogyan tudta a nagyjátékfilmjét ennyire távol tartani mindenféle feszültségtől. Ki a felelős ezért? Attól tartok, nem lehet mindent a fiatal rendező számlájára írni. Nincs is, aki megmentse őt: Máté Gábor, ez a nagy formátumú színész olyan szürkén és fáradtan csoszog jobbra-balra a zeneiskolában, mintha nem megkérdőjelezhetetlen tekintélyű karmester lenne, hanem az éjszakai portás. Manipulatív, diabolikus maestro lehetne ő, vagy a tévedések tragikus sorsú áldozata, de nem lesz belőle egyik sem. A film utolsó jelenetében levest mer a tányérjába.
Legalább itt van Major Erik Dávid szerepében, aki kitartóan küzd azért, hogy igazi nagykamasznak tűnjön. Ha a Szép csendben világa egy olyan Pleasantville, ahol már mindenki fekete-fehérré változott, Major egy darabig akkor is őrzi még a színeit. Az általa alakított hősnek vannak ambíciói, tervei, félelmei és vonzalmai. Ezeket az érzelmeket ugyan mind egyazon Polgár Tamásos vadóc sértettséggel kommunikálja, de a Szép csendben figuráitól ennél többre ne számítsunk. Alighanem az év leggyorsabban elfelejthető filmje a Nagy Zoltáné. Nem is baj: amikor a rendező elkészül a következő filmjével, az újdonság erejével fog majd hatni ránk.
Szép csendben, 93 perc, 24.hu értékelés: 3,5/10
