Egyén. Beszédes a magyar elnevezés: egy énre utal. Egy ritka rendellenesség esetén azonban több énnel, több személyiséggel rendelkeznek elszenvedői.
1996-ban egy esztergomi fiatalember a ketchupos robbantó néven híresült el, mert a ketchupos flakonokba időzített, végül fel nem robbanó bombát rejtett. Az akkor 17 éves vádlottról a beszámíthatóságának megállapításakor kiderült, hogy disszociatív identitászavarban szenved. Alapszemélyisége a hétköznapi, iskolába járó srác volt, a másik, aki a bűncselekmények elkövetésére rávette, a harmadik az utasításokat végrehajtó robbantó volt, a negyedik pedig az olvasott vegyészzseni, aki a technikai ismereteket felhalmozta. Esetében az identitások közti átmenet hirtelen stressz hatására következett be, és az eredeti személyiség egyáltalán nem is tudott a többi létezéséről.
A többszörös személyiségben szenvedők tehát nem profitálnak betegségükből, életüket a kóros hazudozókhoz hasonlóan élik: az egyik helyzetben így viselkednek, de ezt a másik helyzetben már nem tudják felvállalni, így számos élethelyzetben zsákutcába kerülnek. Ezt a jelenséget egyébként szépen bemutatják a szuperhősökről szóló filmek, ahol persze nem valós, többszörös személyiségek, hanem szuperhősök küzdenek meg a nagyon hasonló helyzetekkel.
Az irodalom és filmművészet sok műve foglalkozik a jelenséggel, néha csak utalás szintjén, de olyan is van, ami részletesen bemutatja az ilyen személyek életét.
A furcsa rendellenesség során létrejövő alszemélyiségeknek nem kell megfelelniük régebbi, más tapasztalataiknak, így jöhetnek létre azok a furcsaságok, mint a hamarosan mozikba kerülő Frenkie és Alice c. amerikai film fekete bőrű főszereplőnőjének élete: Frenkie egyik alszemélyisége ugyanis rasszista, és gyűlöli a fekete férfiakat.
Az egyik legrégebbi ilyen történet a Dr Jekyll és Mr Hyde, de bizonyos mértékben a szuperhősök (Pókember, Batman, Hulk) átváltozása is ezt a jelenséget dolgozza fel, persze kicsit eltávolodva a valóságtól. Ugyanez az alaptémája a Harcosok klubja c. filmnek vagy az Ötödik Sally című regénynek: talán ez mutatja be a leginkább a valóságnak megfelelően a többszörös személyiséget.
Képzeljük el, hogy a különböző gyökeresen eltérő helyzetekben (baráti beszélgetés, agresszív helyzetek, találékonyságot igénylő szituációk) mind más reakciókat váltanak ki belőlünk, és ezekre a reakciókra nem is emlékszünk, ha a másik élethelyzetben vagyunk. A jelenség valószínűleg így jön létre, gyermekkorban, kiváltója gyakran egy olyan stresszhelyzet, amelyben a gyereknek meg kell védenie magát egy olyan ellenféllel szemben, aki nála jóval erősebb: például egy családon belüli bántalmazás vagy utcai verekedés esetén. Az így létrejövő kíméletlen személyiségrészt olyan bűntudat veszi körül, hogy nem is meri felidézni a történteket. A létrejövő alszemélyiségek azonban normálisan élik az életüket, attól eltekintve, hogy több van belőlük. Ez – valljuk be – nem kis eltérés a normálistól, a betegek viszont nem hallucinálnak, a valóságot helyesen, megfelelően észlelik. A többszörös személyiséget szokták hasadt személyiségnek is nevezni, ami nem azonos a tudathasadással/skizofréniával, pedig ezzel előszeretettel össze szokták téveszteni. (A skizofréniára ugyanis gondolkodási, észlelési zavar, a skizofrén pedig nem érti, vagy alapvetően rosszul értelmezi a legegyszerűbb jelenségeket is).
A többszörös személyiségeknél az emlékezetnek külön kis rekeszei alakulnak ki, az oda bekerülő élményekből, tapasztalatokból a tudatnak olyan kis szigetei jönnek létre, amihez már nem tud hozzáférni a többi rész, hasonlóan, mint az alkoholamnézia esetében. A jelenség szerencsére nagyon ritka és az alszemélyiségek integrálásával gyógyítható. De a jelenség felhívja a figyelmet arra, hogy mindannyiunknak vannak kiemelkedően működő szerepei, de vannak olyanok is, amelyekkel alig-alig tudunk boldogulni.
Milyen szerepeink is vannak? Honnan származnak, hogyan lehet fejleszteni ezeket? Erről szólok a következő cikkben.
AJÁNLOTT LINKEK:
Ismerje meg a cikk szerzőjét (pszichologia.com)
