Fotók: Berecz Valter
A Heti Válasznak 2009-ben, tehát a Bajnai-kormány alatt adott interjújában volt önnek néhány ötlete arra, hogyan kéne közmunkahelyeket teremteni: EU-s pénzből finanszírozható középület-szigetelési programot, vasút-korszerűsítési programot és termálfűtési programot vizionált. Most, hogy önök vannak hatalmon lassan két éve, mi valósult meg ezekből?
Sok minden bekerült a közfoglalkoztatásba.
Konkrétan?
Benne van a MÁV, a közútkezelő, benne vannak erdőgazdaságok, hadd ne soroljam. Mindenféle ötletre adunk pénzt. Most épp disznóólat alakítunk ki közmunkában egy régi, elhagyott házból, és a településen kiosztott nyolcvan malacot ott, együtt nevelik majd a lakosok. Könnyebben megy majd a szaporítás is.
Középület-szigetelés? Vasút-korszerűsítés? Termálfűtés?
Várjon! Megyek tovább. Jövő ősztől beindul a hároméves kortól kötelező napközi, ahol kezdetben akár a közfoglalkoztatás keretében lehet munkahelyet biztosítani a diplomás munkanélkülieknek. Ha egy pedagógus a nagyvárosban elveszítette a munkáját, de egy kistelepülésen kap ingyen egy szintén közmunkából rendbetett házat, s dolgozhat tovább egy évig közmunkában, utóbb pedig rendes állásban óvónőként, tanítóként, védőnőként, ápolónőként, növény- vagy állattenyésztőként, az egyszerre jelent neki s a helyi közösségnek kitörési lehetőséget.
Az idei nagy hideg első napján ön drámai hangú sajtótájékoztatón hívta fel a hajléktalanok és az egyedülálló emberek sorsára az ország figyelmét. Felvetette, hogy Párizsban mínusz öt fok alatt automatikusan megnyitják a metrót, és Tarlós Istvánt is hasonló cselekedetre buzdította.
Hiába, a főpolgármester úr meg se hallotta az ötletet.
Ön a MÁV-ot a várótermek megnyitására buzdította.
Aminek másnap eleget is tett a vasúttársaság.
Az egyházakat arra szólította fel: nyissák meg templomaikat. Ott is sikerrel járt?
Annyi templom biztosan nem nyílt meg, hogy eljusson hozzám a híre.
Telefonált a magyar egyházfőknek?
Tudni rólam, hogy hithű ateista vagyok, a templom nem az én területem. Megjegyzem, Franciaországban ekkora hidegben a templomokat is kinyitják. Hasonlóan minden fűthető, zárt közösségi épülethez.
Olyan kurzusban élünk, ahol állam és egyház összesimul, szószékről irányítják a hívek szavazását és extrakvóta jár az egyházi iskoláknak. Mindezért nem nagy kérés, hogy mínusz húszban beeresszék a hajléktalanokat. Nem?
Nekem ehhez nincs hatásköröm.
Hangja az van.
Annyi, hogy elmondom a magamét a sajtótájékoztatón. Én, Hegedűs Zsuzsa szociológus.
Ön, Hegedűs Zsuzsa, Orbán Viktor főtanácsadója, igazán szólhatott volna a miniszterelnöknek: csörögj már rá a bíborosra, Viktor.
Nem tehetem.
Miért?
Mert nem kérek protekciót.
“Tavaly is összeszedtem a pénzt, idén is sikerülni fog”
Na, de ez egy félfeudális ország, gyönyörű, dagadó hűbérbirodalmakkal.
Én nem vagyok feudális, se félig, se egészen. Tudja, mikor kezdtem az ellenzékiséget? 1968. augusztus huszonegyedikén, a saját nászutamon. Azóta harcolok. Sosem voltam feudális. Most is inkább örültem annak, hogy a kérésemre rendőrök és polgárőrök járták a településeket, szedték össze az utcán a szerencsétleneket, az egyedül élő idősekhez pedig közfoglalkoztatottak csengettek be rendszeresen. Higgye el, nekem is egyszerűbb volna mindent a miniszterelnökön keresztül intézni. Negyvennyolcmillió hiányzik a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány idei költségvetéséből. Elég lenne egy telefon. De be akarom bizonyítani, hogy legalább e szempontból nincs különbség a francia és a magyar társadalom között.
De ha egyszer van különbség!
Tavaly is összeszedtem a pénzt, idén is sikerülni fog.
A templomok megnyitása nem pénz kérdése.
Ne azért nyíljon meg a templom, mert van egy az egyházakhoz közelálló kormány, és én tudok szólni a miniszterelnöknek.
Inkább ne nyíljon meg?
Lehet, Orbán kérésére sem nyíltak volna meg a templomok.
Dehogynem.
Így is sokan meghallották a hangomat.
Hende Csaba köztük volt? Ön arra szólította fel a honvédelmi minisztert, hogy a katonaság minden hajléktalanok lakta telep közelében állítson fel fűthető sátrakat, ahol orvosi ellenőrzés, meleg tea és étel várja az otthontalanokat.
Hende felhívott, és elmondta, nincsenek ilyen sátrai.
Én rengeteget láttam sorállományúként, bő húsz éve.
Lehet, hogy kivitték mindet Afganisztánba.
Az ön bejelentése után kérdeztük a HM-et, mikor és hol vernek föl sátrakat. A következő választ kaptuk: „A Magyar Honvédség most is készen áll arra, hogy amennyiben a katasztrófavédelmi riasztási rendszeren keresztül az illetékes szervektől felkérést kap, rendelkezésre bocsássa azon eszközeit és lehetőségeit, amelyekkel segíteni tud.” Itt szó nincs arról, hogy sátorhiányos hon lennénk.
Ennyire mélyen nem követtem az eseményeket.
Azt még mindig nem értem, miért nem kéri el azt az negyvennyolcmilliót az államtól az alapítványának.
Minden normális országban az aktív felnőttek felelősek azokért, akik a maguk erejéből képtelenek boldogulni: az idősekért és a gyerekekért. Ez nem állami feladat.
Negyven éven át az volt.
Most nem az. Sem itt, sem nyugaton. Nincs pénz az akkori, sűrű szövésű szociális hálóra.
Most sem értem. Ha a honvédelem, az egészségügy, az oktatás, a kultúra támogatása, a közbiztonság fenntartása állami feladat, érte adót szednek tőlünk, miért nem közfeladat megetetni az éhező gyereket?
Mert ennyi pénz ma már sehol sincs. Megváltozott a világ.
A már emlegetett sajtótájékoztatóján ön felrótta az önkormányzatoknak, hogy nem élnek a közfoglalkoztatási program nyújtotta lehetőségekkel. „Tojnak az elesettekre” – valahogy így fogalmazott.
Biztosan nem így fogalmaztam. Ezt a szót én sose használtam.
Hanem?
Azt mondhattam, hogy szarnak rájuk.
Ahogy parancsolni tetszik. Miért szarnak rájuk?
Mert lusták, és mert nem szeretik a szegényeket. Az én dolgom, meg a maguké, újságíróké is, hogy ezt ne hagyjuk ennyiben.
