A tatárjárást még most, a XXI. századból nézve is a magyar történelem egyik legnagyobb tragédiájának tekintjük, a török hódoltságig pedig egyértelműen első helyen állt. A mongol hordák ugyan „csak” szűk egy évig prédálták a királyságot, hatalmas pusztítást okoztak, az áldozatok számáról máig vita folyik. Nemcsak a meggyilkolt emberekről van szó, hanem tömegekről, amelyek a mongolok elvonulása utáni éhínségben haltak meg.
Egyes becslések szerint a népesség 15 százalékát, vagy még nagyobb részét veszítettük el, ami akkoriban 3-400 ezer főt jelentett. Arányaiban viszont a tatárjárás embervesztesége nagyobb volt, mint a két világháborúé együttvéve. Itt írtunk róla részletesebben egyéni tragédiák bemutatásával.
Kinek kellene segítenie?
Belevágva jelen témánkba, IV. Béla nem érte váratlanul a támadás. A hírek folyamatosan áramlottak a királyi udvarba, Kijev 1240-es eleste azonban azt is megmutatta, milyen hatalmas és közeli is a baj. Az uralkodó igyekezett felkészülni, ennek szellemében számos levélben sürgetett közös keresztény reagálást, ami ez esetben európai keresztes had felállítását jelentette.
A kor európai viszonyait tekintve erre leginkább a mindenkori pápának és a német császárnak volt elég hatalma
– mondja a 24.hu-nak Dr. Nagy Balázs történész, az ELTE BTK Középkori és Kora Újkori Egyetemes Történeti Tanszékének vezetője, a Tatárjárás Magyarországon kutatási projekt vezető kutatója.
Milyen alapon tette ezt, és volt reális esélye, hogy szavai elérik hatásukat? A választ bontsuk ketté.
Reális kérés
A mongol birodalom terjeszkedését szokásunk „magyar ügyként” kezelni, pedig nem az. Több kelet- és közép-európai területet, államot érintett, a Kijevi Rusz után velünk párhuzamosan mongol csapatok már Lengyelországot, Sziléziát, Morvaországot dúlták. Ebből indult ki IV. Béla érvelése az összkeresztény összefogásra, leveleiben pedig annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Magyarország után a tatárok német és itáliai területekre vetik magukat. Magyarán már csak önérdekből is ajánlott segélyhadakat küldeni.
A másik a keresztény szellemiség. Írott szerződés, mint ma egy katonai szövetségnél természetesen nem volt arra, hogy pogány támadás esetén Jézus minden hívének kötelessége fegyvert ragadni. De a keresztény identitás talán még az írott szónál is erősebb szövetséget jelentett.
IV. Béla nyugati támogatás iránti kérése és reménye tehát reális volt, csakhogy a keresztes hadak nem gyűlnek össze és indulnak meg maguktól, az egyházfő és a császár »dolga« megszervezni. Ez az, ami nem sikerült
– fogalmaz a történész.
Érdektelenségbe fulladt
Csakhogy IX. Gergely pápa és II. Frigyes császár épp ekkoriban vívta a császárság és a pápaság világi uralmát érintő nagy csatáját. A magyar király követeinek érkezésekor Frigyes épp pápai kiközösítés alatt állt, Gergelyt császári hadak szorongatták, és Jézus földi helytartójaként épp a kereszténység legnagyobb hatalmú ura ellen készült „keresztes hadjáratot” indítani. Ki figyelt volna az oly távoli Pannónia kínjára?
A végkifejlet előtt azonban – 1241 augusztusában – a pápa meghalt, utódja pedig, IV. Celesztin megválasztása után 12 nappal távozott az élők sorából. A trón másfél évig betöltetlen maradt, így miként Nagy Balázs kiemeli:
Hiába érkeztek a magyar király levelei, Rómában nem volt senki, aki elolvasta volna, pontosabban akinek lehetősége lett volna bármit is érdemben tenni.
Nem tudjuk, II. Frigyes mennyire érezte magára nézve veszélyesnek a tatár előretörést, mindenesetre német területen megindult némi szervezkedés, ám végül érdektelenségbe fulladt. IX. Lajos pedig Franciaország nevében gyakorlatilag negligálta a kérést, keresztényi kötelességtudatát legyőzte hatalmi politika: semmiféle érdekeltsége nem volt e távoli hazában.
Magyarország megszűnt létezni
A Magyar Királyság magára maradt, a muhi csata után a király is menekült. Frigyes osztrák herceg megzsarolta, elrabolta tőle a Szent Koronát, Béla családjával és híveinek szűk körével szó szerint az életéért futott.
A tatárok nagy hangsúlyt fektettek a meghódítandó ország vezetőjének elfogására és meggyilkolására, ezzel biztosítva saját uralmuk szilárdságát. Ha IV. Bélát elfogják, biztosan megölik
– hangsúlyozza a történész.
Királyunk a tengerparti Trau várában keresett menedéket, hogy ha kell, akár a nyílt tengeren találjon oltalmat. Útközben, Zágrábban írta meg híres levelét a pápának 1242. január 19-én, amelyben beszámolt a muhi vereségről, és ismételten, minden eddiginél nyomatékosabban kérte a keresztény világ segítségét. Nyilván ő is tisztában volt vele, hogy épp nincs élő pápa, a levél ugyan az egyházfőnek volt címezve, de gyakorlatilag az egész keresztény világnak szólt. Nagyjából ezekben a napokban a tatárok átkeltek a Dunán, a nyugati krónikás pedig lejegyezte:
Magát kell megvédenie
Ma már tudjuk, a mongol dúlás akármilyen fájdalmas volt is, 1100 év történetében mindössze egyetlen pillanat, alig 12 hónap. Ott és akkor persze ezt senki nem tudhatta, a kortársak joggal temethették hazánkat, hiszen a tőlünk keletre fekvő államok példáján világosan látszott: a mongolok tartós jelenlétre rendezkednek be a meghódított területeken.
Szerencsére nem így történt, a mongolok kivonultak, és minden aggodalom, félelem ellenére soha nem is tértek vissza. Nem a keresztény összefogáson múlt, annyi bizonyos…
IV. Béla párját ritkító módon tanulva a hibákból átalakította addigi politikáját, a romokon pedig egy olyan új ország felépítését kezdte meg, amely önerőből is az eddigieknél hatékonyabban képes megvédeni önmagát.
Illusztráció: A tatárok betörésének ábrázolása Thuróczi János krónikájában – Wikipedia
