Egy valamit (illetve több valamit) ugyanis soha nem fognak tudni. Érezni, gondolkodni, és főleg: az újat felfedezni. A nagy felfedezések, melyektől egy egész világ változhat meg, mind az emberi elméből pattannak ki.
Az Áttörés nem csupán egy érdekes történet. Regény, ismeretterjesztés, de legfőképp emlékeztető, hogy mire is képes a tudomány. A könyv két szerzője, Thea Cooper és Arthur Ainsberg egy, a halál közelébe került kislány, Elizabeth Hughes történetén keresztül mutatja be, hogyan mentette meg egyetlen ötlet sok ezer cukorbeteg életét.
A történet 1918-ban indul, amikor a nagytekintélyű, Charles Evans Hughes (akkor az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának alelnöke, előzőleg a republikánus párt elnökjelöltje és New York állam korábbi kormányzója) lányánál Elizabeth-nél is megmutatkoznak a tünetek, melyek abban az időben még komoly aggodalomra adtak okot. A tizennégy éves kislánynál 1-es típusú, gyermekkori cukorbetegséget diagnosztizálnak, ami a biztos halált jelentette. A kor orvoslása nem ismert más módszert, csak dr. Allen koplaló-kúráját. De még ez sem volt garancia semmire, a kis páciensek csontvázzá soványodva, pár plusz hónap életért cserébe szabályosan éhen haltak.
Elizabeth pedig nem is tudta még akkor, hogy szívósságával, kitartásával, éveken át tartó élet-halál harcával járul hozzá az óriási tudományos áttöréshez, az inzulin felfedezéséhez.
Ehhez a fordulathoz sok-sok véletlenre és szerencsés egybeesésre volt szükség, ugyanis az éppen csak véget ért háború nem könnyítette meg az orvostudomány dolgát. Nem volt lehetőség évekig tartó kutatásra, mert nem csak a jól felszerelt laborok hiányoztak, de maguk az orvosok is. A háború során előbb-utóbb szinte mind a harctéren kötöttek ki – megnőtt az igény a csonkoló, helyreállító sebészekre –, s onnan csak kevesen tértek vissza.
Csak egy hajszálon múlt például, hogy dr. Frederick Banting karját nem kellett amputálni egy fertőzés után, melyet éppen a háborús sérültek ellátása közben szerzett. Gyógyult karjával viszont később cukorbetegek millióit menthette meg.
A véletlen műve volt az is, hogy egy orvosi folyóirat novemberi számában a diabéteszről szóló cikk került Banting elé, aki ugyan elaludt a cikken unalmában, viszont egy olyan ötlettel ébredt, mely később megmozgatta az egész orvosi szakmát.
Fogalma sem volt arról – és ez újabb szerencse –, hogy az ötlete korábban már másoknak is eszébe jutott, de az ezzel kapcsolatos kutatások mind kudarcba fulladtak. Mert ha tudta volna, talán bele sem kezd a munkába, amit pár évvel később Nobel-díjjal honorálnak.
Az orvostudomány olyan alakjairól olvashatunk, akiknek a nevét azóta már szinte senki sem ismeri, pedig óriási dolgot tettek. Dr. Allen elsősorban azért küzdött, hogy életben tartsa a gyerekeket, akikről már a szüleik is szinte lemondtak. Neki köszönhető, hogy a cukorbetegségben szenvedők megtanultak tudatosan táplálkozni, számolgatni a kalóriákat, megismerték szervezetük működését. Az 1914 és 1922 közötti időszakot ezért nevezik a diabéteszkutatás „Allen-éveinek”. Mégis szegényen és szinte ismeretlenül halt meg.
A történetet nagyrészt régi levelezésekből, fényképekből, újságcikkekből dokumentálták a szerzők, és csak annyi fikciót kevertek hozzá, amitől színesebb lett. Sikerült is nekik, a könyv egyszerűen letehetetlen. Az olvasó időnként elgondolkodik: micsoda szerencse, hogy nem abba a korba született, amikor egy betegség vagy egy járvány rövid időn belül országrészeket volt képes kiüríteni. Hogy nem olyan kórházba kerülünk, ahol egy fertőzésbe akár bele is halhatunk, vagy ahol még azt sem tudják kideríteni, vajon milyen betegség ítélt élet helyett lassú haldoklásra.
Ezzel a történettel nem csak az inzulin feltalálásának fordulatos történetét ismerhetjük meg. Hiteles és pontos korrajzot kapunk az első világháború alatti nehézkes egészségügyről, gyógyszeriparról – meg azokról a családi drámákról, melyek a rossz körülmények miatt akkoriban szinte mindenfelé előfordultak.
A cukorbetegeknek azért merem ajánlani, mert a betegségükkel járó mai kötelezettségeket már ismerik, és most a tegnapjáról is sok mindent megtudhatnak. Hacsak nem érintett valaki, aligha harapna rá, de a könyv igazán jó, mint ahogy a tudomány történetéről szóló minden mű figyelemre méltó. A középiskolákban is szerencsés lenne megismertetni. A szerzőktől történelmi és (laikusoknak szóló!) egészségügyi ismereteket kapunk, továbbá sok-sok inspirációt és reményt kapnak azok, akiknek egyelőre együtt kell élniük valamilyen tartós betegséggel.
Sanoma Kiadó,2013
Tudjon meg a könyvről még többet ide kattintva!
