Ha az ő kezükben van a jövőnk, nem lesz baj

Mindig inspiráló olyan eseményekre járni, ahol fiatal kutatók mutatják be a munkájukat: az ember egy kicsit elhiszi, hogy az általuk fejlesztett újításokkal, módszerekkel és kütyükkel a jövőben kicsit jobb lehet a világ. Ráadásul jó végre nem csak ijesztő statisztikákat hallani például a klímaváltozásról, a krónikus betegségekről, a mesterséges intelligencia kihívásairól vagy az élelmiszeripar hanyatlásáról, hanem megoldásokkal is találkozni.

A Scindikátor döntőjéről én ezt az élményt hoztam magammal haza, és egy kicsit nyugodtabban hajtottam álomra a fejem, mint eddig.

A Scindikátor tudománykommunikációs verseny 12 döntőse ugyanis mind olyan kutatást hozott magával, amelyek válaszul szolgálnak egy-egy égető környezeti, egészségügyi vagy technológiai kérdésre. Egy rövid felsorolás szintjén szeretném megemlíteni mindegyiküket, mert érdemes.

• Babiczky Ákos, biológus, régen punk volt, de most már nem, arról beszélt, hogy a félelem és szorongás kikapcsolását kutatja, és egereken már teszteli, hogy egyes sejtek kikapcsolásával hogyan szüntethetők meg ezek az érzelmek.
• Abonyi-Tóth Ádám informatikus és egész egyszerűen odavan a japán kultúráért, úgyhogy egy olyan fordítóprogramot csinált, amivel a japán írásjeleket könnyebben lehet „dekódolni”.
• Kubovics Márta, vegyészmérnök hallgató a csirkék szívét erősítő galagonyáról tartott előadást, ami elsőre nem tűnhet túl hasznosnak, de hozzájárulhat, hogy kevesebb nyesedék keletkezzen, ezért ugyanannyi húsmennyiség kitermeléséhez kevesebb csirkére lenne szükségünk. Az egészséges csirke az élelmiszeriparnak is kifejezetten jót tesz.
• Magyar Bálint algoritmus fejelsztő, a gépi tanulást magyarázta el cuki kutyás és macskás képek segítségével, és kicsit közelebb hozta hozzánk a neurális hálózatokat, hogy megértsük, hogyan is tanul a mesterséges intelligencia.
• Mihály Enikő igazán vagány előadást tartva arról beszélt, hogy mennyi minden kiolvasható a fák évgyűrűiből, és mennyi minden utal az éghajlat változására, a természeti katasztrófákra vagy a csapadékmennyiség ingadozására. Alaptézise, hogy a fa egy természetes adathordozó.
• Kecsenovity Egon az energiaválságra hozott egyszerű és zöld megoldást: a Szegedi Tudományegyetem kutatója olyan rendszereken dolgozik, amelyek lehetővé teszik, hogy napfény és szén-dioxid segítségével energiamegtartó folyadékokat hozzunk létre, és ezek segítségével engedjük el a földgáz- és kőolajfüggőségünket. Gyakorlatilag cseppfolyósítaná a napfényt. A hobbija se semmi: gyurmaanimációs filmeket készít és robotikával foglalkozik.
• Apró Alexandra informatikus matematikus, háromdimenziós tankönyveket mutatott nekünk, ami tényleg hiánypótló az oktatásban, és furcsa is, hogy miért nem gyártanak ilyet még nagyüzemben. Az applikációval, amit fejlesztettek, teljesen egyszerű kétdimenziós rajzokat lehet három dimenzióba átültetni, ami a geometriánál egyáltalán nem hátrány.
• Kincses Dániel fizikus, elárulta nekünk, hogy hány kvark van egy feles pálinkában, meg azt is, hogy hogyan használhatjuk őket arra, hogy az ősrobbanás előtti időszakot kutassuk.
• Ordasi András, avagy „chillagász” saját Youtube-csatornáját promózta, mivel szívügyének tekinti a közérthető ismeretterjesztést. Elmondta, hogy ő elsősorban a szupernóvákat kutatja, és meg akarja mutatni, hogy mennyire izgalmas téma is ez.
• Kiss Tamás biológia és kémia szakos tanár, krónikusan beteg gyerekeket tanít, önkénteskedik, ennek a pszichológiáját mutatta be nekünk, és bár az előadása nem fért bele az előírt 3 percbe, ezt senki nem bánta. Sokszínűségét mutatja, hogy a tanítás mellett épp pékként dolgozik, és a terápiás vizsgára készül kutyájával.
• Molnár Kristóf vegyészmérnök, a mesterséges szövetekről mesélt, és arról, hogy szerinte miért ez az orvostudomány jövője. Meg arról is, hogy kicsit mindegyikünknek van szuperképessége, hiszen a szervezetünk gyógyulóképessége mi, ha nem szupererő?
• Pálffy András mérnökinformatikus, az igazán szerencsétlen helyzetéből hozta ki a legjobbat: az önvezető autók kifejezett biztonságáról tartott előadást, annak ellenére, hogy múlt héten pont egy önvezető Uber ütött el egy biciklis nőt Arizonában. Mégis ügyesen érvelt amellett, hogy miért is biztonságosabb egy ilyen autó, mint a hagyományos kocsik.

Közhely, de a zsűrinek nem volt könnyű dolga, talán nehezebb volt a kutatások témája és jelentősége, mint az előadásmód és a prezentáció alapján választani. A lényeg ugyanis, hogy az előadó el is tudja érthetően magyarázni, mivel foglalkozik, a Scindikátor egyik kulcsmondata: „nem elég tudni, el is kell mondani”.

A kommunikációs és tudományos zsűri épp ezért Kincses Dánielt választotta Részecskegyorsítókkal az ősanyag nyomában című előadásával az év Scindikátorává. A második helyezett Mihály Enikő, a harmadik pedig Kiss Tamás lett.

Attól függetlenül, hogy egy ilyen versenyt megnyerni nagy lehetőség egy fiatal kutató számára, az is biztos, hogy a többi döntős is hasznot húzhat az itt megszerzett tapasztalatokból, kapcsolati tőkéből és ismertségből.

Az, hogy a tudománykommunikáció fontosságát hangsúlyozzuk, már magában is előrelépés, ha pedig olyan fiatalokat nevelünk, akik a nagyközönségnek is el tudják magyarázni, miért is fontos a kutatásuk, egy óriási lépés a tudomány népszerűsítése és a sikeresebb tudományos munka felé.