Norbika, a család hároméves szemefénye a nagyszülőknél tölti a hétvégét, nagypapa és nagymama boldogsága határtalan, Norbika ennivaló kisfiú, jó étvággyal falatozik és nagyokat alszik a kertes ház kisszobájában. Vasárnap délelőtt nagypapa azt mondja, na, Norbika, gyere, lemossuk az autót, és Norbika repdes örömében, mert ő anyukájával és az apukájával a városban lakik, ahol soha nem mossák le az autót, apukája az autóval kocsimosóba jár, bár Norbika azt is szereti, olyankor mindig azt kiabálja a hátsó ülésen:
Nagypapa hozza a felmosóvödröt, a szivacsot és a keféket, húzza maga után a slagot a garázsból, Norbika közben lelkesen követi, lemoffuk az autót, nadpapa, hurrá! Amikor nagypapa elkezdi mosni az autót, Norbika megkéri, hadd üljön be a vezetőülésre, hadd vezesse az autót, ahogy a papa szokta. Nagypapa kinyitja az ajtót, beülteti unokáját az ülésre, Norbika megragadja a kormányt és azt kiabálja, brümm-brümm, én vadok a papa, én vevetem av autót, jön a nagymama is, hogy lássa Norbikát, milyen ügyesen kormányozgat ott a déli napsütésben, Norbika pedig örömében, felkiált, nédd nadmama, én vadok a papa, hová méf köfög, mit jöff be elém, fétbafom a fádat!
