Kultúra

Rengeteg kincset rejthet a Balaton, de nincs pénz feltárni őket

Elsüllyedt sziget, hajóroncsok, épületek és utak – ezeket rejti a legnagyobb magyar tó, de vajon mikor láthatjuk őket?  

A Balaton ugyan már az őskorban fontos szerepet játszott: partjain pogányvárak, temetők és halomsírok (tumulus) váltják egymást, de egészen a IV. századig nem bukkan fel egyetlen írott emlékben sem. Nem így volt ez a következő évszázadokban, hiszen a rómaiak már hajóztak rajta, a vízbe lógó Tihanyi-félszigeten 1055-ben megszületett a tihanyi apátság (melynek alapítólevele a legrégebbről fennmaradt magyar nyelvű írásos szórványemlék), a tó körül pedig várak egész sorát – Csobánc, Nagyvázsony, Rezi, Sümeg, Szigliget és társai – találjuk, melyekről nyilvánvalóan számtalan feljegyzés és írás született.

A szigligeti vár

Nemcsak a szárazföldön, hanem a vízben is érdemes lenne azonban kutatni a múlt emlékei után. A veol részletes cikkéből kiderül, hogy a búvárrégészek már régóta tudnak a tó kincseiről, anyagi forrás híján azonban nincs lehetőségük feltárni a tófeneket, illetve kiemelni a védelemre szoruló tárgyakat, így egy ideig még biztosan a bronzkori településnyomok, kerámiadarabok és néhány lelet lesz a legrégibb tárgy, melyeket valaha a Balatonból kiemeltek.

“Sajkodnál és Szántódnál a búvárrégészek régen megpróbálták feltérképezni, mit is rejt a mélység. Ekkor találtak a mederben útmaradványokat. Mivel a tó vízszintje különböző korszakonként változott, akár 2-3 méter is volt az ingadozás, így sok minden lehet most a víz alatt, ami egykor a felszínen volt. Például Balatonalmádi és Örvényes közelében római kori épületmaradványokat rejt a víz. Az akkori Balaton medencéje a római előkelőségek kedvelt üdülőhelye volt, és nagy területen építették fel villáikat.”

“Keresték a szakemberek a Losta nevű szigetet, illetve falut is, amelyet egy XIII. századbeli oklevélben említenek meg a Tihanyi-félszigettől nyugatra. Többen úgy vélik, ez a település valóban létezett, csak meg kellene keresni a nyomait a mélyben. Ami hátráltatná ezeket a merüléseket, az az, hogy a magyar tenger nagyon iszapos. Az iszapréteg pedig könnyen felkavarodik, így a látótávolság csekély a tóban, és ez lényegesen megnehezíti a kutatást, a feltárást. “Azt a tényt meg tudom erősíteni, hogy a Balaton rejt római és bronzkori, sőt, Árpád-kori leleteket is. Több mint tíz éve végeztünk víz alatti kutatásokat Veszprém és Somogy megye területén, és ez idő alatt találtunk a mélyben épület- és útmaradványokat” – mondta lapunknak dr. Tóth János Attila búvárrégész, a ráckevei Árpád Múzeum kutatója, az Argonauta kutatócsoport vezetője, aki mindenkit óva int attól, hogy felcsapjon amatőr kincsvadásznak”

– írják.

Magyarországon ugyanis minden régészeti feltárás engedélyhez kötött, de a  magánszemélyek által talált értékek is automatikusan az állam tulajdonába kerülnek, így az egyetlen törvényes megoldás, hogy a megtaláló bejelenti őket a helyi múzeumban, vagy a jegyzőnél.

A Seuso-kincsek is a közelből kerültek elő

A munkák megindulásához relatíve alacsony összegre  – a fontosabb lelőhelyek feltérképezése és dokumentálása mindössze egy-két millió forintot emésztene fel, a feltárások, a konzerválás, illetve a bemutatás finanszírozására viszont ennek többszörösére lenne szükség, melyet az önkormányzatok, hatóságok, szakmai szervezetek, múzeumok és egyesületek bőszen helyeselnek, anyagi forrásokat azonban nem tudnak erre biztosítani.

Kár, pedig a tó nemcsak a régészeknek, de más tudományterületek szakembereinek is óriási potenciált jelent, hiszen a felmérések és mintavételek útján következtetni lehetne az éghajlati változásokra, illetve az két, öt vagy épp tízezer évvel ezelőtti klímaviszonyokra, a leletek konzerválása után pedig akár a búvárturizmus is megindulhatna a tavon.

Fotó: Ryanne Lai, Szedlák Ádám, Elekes Andor, Bagi Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik