Magyarországon ma 72 ezer hektárnyi szőlészet 2,5 millió hektoliternyi bort állít elő, egy főre jutó fogyasztásunkkal pedig a világranglista 22. helyén (rögtön a románok után – ők 24,2, mi 24,1 literrel) tanyázunk, imádunk a borról beszélni, a borászatok pedig egyre nagyobb elánnal próbálnak betörni az európai, vagy épp a világpiacra.
Nem volt ez másként másfél évszázaddal ezelőtt sem – most az 1854-1921 közt megjelent hetilap, a Vasárnapi Újság első, 1854-ben megjelent számait néztük át ebből a szempontból. Idézzük a legszebb történeteket és mondatokat.
“Most egy kis ügyességgel ugy rá lehetne kapatni a jó szomszédukat jó borunkra, hogy csak az ásó és kapa választhatná el egymástól. Majd meglássuk ki mit tud borkereskedő- és termesztő hazánkfiai közől, kiket szükségtelennek tartunk figyelmeztetni, hogy a ki a budait megszerette, megiszsza az egyéb borainkat is, csak capacitálni kell azok jelességéről.”
“…Ha híre megy ennek a dalos természetü bornak, még azt a keveset is a mi termett, összevásárolják a szinházigazgatók praeservativumúl azon gyakran előforduló esetekre, midőn valamellyik drága csalogánynak nincs kedve dalolni.”
“Legokosabb ellenszer, hogy egyszer se igyák le magukat, hanem csak ugy ókoláriumon keresztül kacsingassanak rá, majd meglássák, hogy szép ideig eltart az a kevés is a mi termett.”
“[…]Külföldi kereskedők jó reménynyel szándékoznak nemes borainkból a szép hasznot zsebre tenni, a melly ugyan elférne igen sok magyar ember tárczájában is […]”
“Hogy a penész- vagy hordószagu bornak kellemetes izt és szagot adjon az ember…”
A helyzet persze a pálinkával sem volt jobb: “Nagybányán az a panasz, hogy a vidék köznépe annyira rabja azi vásnak, hogy megevő falatát is elvonja szájától, s inkább rongyoskodik, csakhogy gégéjének bőven kijusson az a butitó ital, mellynek pálinka a neve…”
És azt is megtudhattuk, hogy a tea értékelhetetlen és értéktelen fűlé a jó magyar borhoz mérve: “Azon italból mellyet a telivér magyar ember eddigelé csak beteg állapotban ismert, melly soha sem lesz méltó, hogy a tokajinak, somlyainak, neszmélyinek s egyéb nemes borainknak sarusziját megoldja, […] nálunk is nagyon kezdnek vele élni a városiak és a divat emberei, hanem a magva nép sokkal hajlandóbb ital dolgában a pinczéhez mint a konyhához, sokkal vigabban járja a csárdást ollyan ital mellett, mellyet iczével mérnek, semhogy egyhamar megkivánná azt a melegvizet, mellyet latszámra mért aszalt fűböl készitnek.”
A kiemelt kép a kalocsai Viski Károly Múzeum gyűjteményéből származik.
