Stephen King idén szeptemberben lesz hetven éves, hogy ennek apropóján-e, avagy puszta véletlen folytán, de az biztos, hogy óriási King-rehabilitáció folyik a filmszakmában: elkészítenek már leforgatott, de gyengécskén sikerült, esetleg jól sikerült, de újabb bőrt érő, avagy soha fel nem dolgozott adaptációkat a horrorkirály műveiből. Bár erősen támogatnám, hogy készüljön több eredeti forgatókönyv az adaptált helyett, de ha már könyveket akar feldolgozni az álomgyár, akkor, mondjuk, pont Stephen Kinget feldolgozni nem olyan nagy gond: az ő történetei pont olyan feszesek és lebilincselőek, ahogy az egy valamire való film sztorijától elvárható, a karakterei sokrétűek, életszerűek, a gonoszai hitelesek, és írásaival még állít is valami fontosat, karcosat a világról.
Így aztán nem tiltakozunk soha, ha King-adaptációról érkezik hír – csak idén összejött csaknem egy tucatnyi rövidfilm, és négy nagyobb produkció: A köd sorozatverziója, A setét torony mozis feldolgozása, hamarosan itt az AZ – és, bár erről kevesen tudnak, az Audience Networkön elindult egy negyedik King-produkció is, egy sorozat, a Mr. Mercedes. Azok kedvéért pedig, akik szeretnek trendszerűségeket keresni a dolgok mögött, a leltár eddig két mínusz, egy várható, és egy biztos plusz: A ködöt csúnyán elrontották, az adható tízből öt körüli értékelésekkel szomorkodik az IMDb-n, A setét torony is csak leheletnyivel lett jobb, az AZ, nagyon úgy tűnik, hogy elég izmos lesz, de ha nem, akkor is kaptunk már egy Kinget idén, ami olyan menő lett, ahogy azt a mester megérdemli: a Mr. Mercedes ugyanis már a pilotja alapján is nagyon menő, és hacsak valami nagyon el nem romlik, akkor ez lehet a szezon egyik legkultikusabb szériája.
Ugyan King főként a horror műfajában alkot, a Mr. Mercedes thriller, annyiban felruházva horrorjegyekkel, amennyiben egy autós ámokfutó akciója premier plánban horrorisztikus – megsúgom: az. A sztori ugyanis egy pszichopata tömeggyilkos és egy nyomozó macska-egér harcáról szól. Előbbi egy ködös hajnalon, egy lopott Mercivel – innen a név – padlógázzal belehajt egy állásbörze nyitására várakozó tömegbe, tizenhat ember halálát, és még sokszor ennyi súlyos sérülését és életre szóló traumatizálódását okozva, utóbbi pedig a detektív, aki az ügy megoldásán dolgozott, míg nyugdíjba nem vonult. Mi már így találkozunk vele, két évvel a mercédeszes gyilkosság után, otthonülő, befásult, elhízott nyugdíjasként, akinek
miközben minden megmaradt társas kapcsolata – volt nyomozótársa és a szomszédasszony – arra próbálja rávenni, hogy keressen valami célt az életének. Aztán végül a cél találja meg: a mercédeszes fickó kezdi zaklatni spéci, önmegsemmisítő online üzenetekkel, amelyek egyetlen célja, hogy felpiszkálják a detektív nem is olyan mélyen szunnyadó bűntudatát, amiért sosem csípte el a gyilkost.Hogy ez a nyomasztó intellektuális párharc merre halad majd, azt persze még nem tudni, de a tízrészes évad felütése igen ígéretes, egy helyütt még olyat is olvastam, hogy jobb, mint a könyveredeti – ami, ugye, ritkább jelenség, mint a nem korrupt magyar politikus.
Az események két fő szálon, gyakorlatilag két főszereplővel bontakoznak ki, Hodges nyomozó szemszöge mellett a tettes személye is hamar lelepleződik – de csak a nézőnek, hogy aztán annál izgalmasabb élmény legyen a beavatottság érzése, valamint, hogy megismerve a hátterét, vele is bizonyos szinten együtt érzünk, miközben megy a drukkolás, hogy azért a zsaru el tudja-e kapni, hisz végső soron mégis csak egy tömeggyilkos pszichopata.
A néző tehát egészen sokrétű érzelmi élményt kap, az elborzadás vissza- visszatér, ahogy az emberi psziché változatos verziókban mutatja meg saját beteg mocskát, kínlódásait, őrületét, ráadásul – amit ritkán, nagyon ritkán látunk a thriller műfajában – a magyarázat nélküli borzalom hidegrázós nyomasztását időről időre olyan abszurd, fergetegese humor oldja, hogy kicsit zavarba is ejtő, ilyen jól szórakozni egy ilyen borzalmas bűnügyi sztorit nézve. Kellenek ehhez a szokásosan alaposan kidolgozott karakterek, élen a két főszereplővel, akik közül – érdekes megoldás – az antagonistáról egyelőre többet tudunk, mint a nyomozóról, és maradjunk annyiban, hogy
míg a nyomozó egyelőre inkább csak enyhén szánalmas, ahogy lassan egyértelművé válik, hogy az eseményeknek ezen a pontján még bizony ő a légy a pókhálóban.Kell a telitalálat szereposztás és az alakítások, a fontosabb karakterek hatalmasat brillíroznak, a nyomozót alakító Brendan Gleeson üzembiztosan hozza a kiégett, ám továbbra is ravasz rókát, a Mr. Mercedest alakító Harry Treadaway pedig, ha lehet, még jobb, a Londoni rémtörténetekben Frankensteinként alaposan elsajátíthatta az ijesztő csodabogár karakter műhelytitkait, de az anyját alakító Kelly Lynchtől is lever a víz: A legjobb mégis egy mellékszereplő, a szomszédasszonyt alakító Holland Taylor, aki olyan fergetegesen hozza a comic relief karaktert, hogy reméljük, csak elírás az IMDb-n, hogy a pilot után nem látjuk többé.
És főként kell az alkotó David E. Kelley, aki az HBO kertvárosi thrillerével, a Hatalmas kis hazugságokkal már gurított egy nagyot idén, és aki filmre adaptálta Stephen King sztoriját, pont annyiban térve el az eredetitől, amitől csak gördülékenyebb lett a történet. Persze, korai egy thrillerszéria nyitóepizódjából messzemenő következtetéseket levonni, de a lenti trailer további válogatott elmebajt ígér, és ha a Mr. Mercedes ugyanebben a stílusban, tempóban és színvonalon halad tovább, akkor az ősz egyik váratlan tévés befutója lehet. Nézni hazai tévécsatornán sajnos nem lehet, de az ismert féllegális megoldásokkal levadászható online. Csak azt tudnám, Stephen Kingnek mit ártottak a bohócok, hogy ennyire rühelli őket?