A Berlinért folyó “versenyfutás” a második világháború végén szovjet “győzelemmel” zárult, de a szövetségesek Németországot és Berlint is négy megszállási zónára osztották. A nagyobb, 248 ezer négyzetkilométeres területet, Németország nyugati és téli részeit a nyugati hatalmak uralták: északon brit, délen amerikai, egy jelentős nyugati sávban pedig Francia megszállási övezetet alakítottak ki. Keleten, 108 ezer négyzetkilométeren pedig Sztálin Vörös hadserege lett volt az úr. Ugyanígy osztották fel a Fővárost, Berlint is.
A hidegháborúnak nevezett szembenállás véglegesítette Németország kettéosztottságát. A nyugati megszállási övezetekből 1949 májusában megalakult a többpárti demokrácia útjára lépő Német Szövetségi Köztársaság (NSZK), októberben pedig, szovjet fennhatóság alatt a szocialista berendezkedésű Német Demokratikus Köztársaság (NDK).
“Gorbacsov úr!”
A szigorú elszigeteltség több mint 40 évig tartott, az enyhülés csak az 1980-as évek végén kezdődött. A Szovjetunió hanyatlására és a gorbacsovi reformokra volt szükség hozzá.
A Berlinbe látogató Ronald Reagan elnök 1987. június 12-én már így fogalmazott:
Adhatnánk a szovjeteknek egy kétségbevonhatatlan jelet, amely nagyban előmozdítaná a szabadság és a béke ügyét. Gorbacsov főtitkár úr! Ha ön csakugyan békét akar, ha jólétet szeretne a Szovjetuniónak és Kelet-Európának, ha liberális akar lenni, jöjjön el ön is ehhez a kapuhoz, és nyissa ki! Gorbacsov úr! Döntse le ezt a falat! […]
Nyilvánvalóan hatásvadász szavak, de beírták magukat a történelemben, és remekül megmutatják az ekkor tapasztalható gyors változást, ami 1989-ben még nagyobb sebességre váltott. Májusban zavargások törtek ki az NDK-ban, Erich Honecker pártfőtitkár hatalma megingott, “népszerűsége” mélypontra került.
A Páneurópai Pikniken Magyarország – “hallgatólagosan ugyan, de” – egy időre megnyitotta határait. Amikor Honecker Moszkva beavatkozását kérte ezért, Gorbacsov leintette. A pártfőtitkár engedte, hogy a németek maguk rendelkezzenek sorsukról.
Gyors összeolvadás
Az NDK-s pártvezetés magára maradt, tehetetlenül sodródott az eseményekkel. Honecker megbukott, a tüntetők november 9-én ledöntötték a berlini falat, az új kormány engedélyezte a szabad utazást: a szocialista állam az összeomlás szélére került, a bukás csak idő kérdése volt.
Hans Modrow kormánya már a két ország egyesítése ügyében puhatolózott Gorbacsovnál, jóváhagyását bírva pedig visszaállította az alapvető szabadságjogokat, 1990 márciusában lebonyolította az NDK történetének első és utolsó többpárti voksolását.
Az USA és a Szovjetunió jóvoltából
Az egyeztetések, a szabályozás az élet minden területére kiterjedt a kereskedelemtől a postai szolgáltatásokon keresztül a közös hadseregig. Az egyesüléshez nyilvánvalóan szükség volt nemzetközi “jóváhagyásra” is. Nyíltan csak Izrael ellenezte az esetlegesen felébredő német birodalmi törekvések miatt, ám a háttérben mindegyik nagyhatalom saját pillanatnyi, önös érdekétől vezérelve állt a kérdéshez.
Húzták viszont a szájukat a britek és a franciák is. Francois Mitterand és Margaret Thatcher is próbálta elodázni az egyesülést: egyikük sem lelkesedett a lehetőségért, hogy az egyesült Németország visszatérjen a nagyhatalmak sorába, és aktívan alakítsa a kontinentális Európa képét.
“4+2”
A négy nagyhatalom és a két Németország úgynevezett “4+2”-es tárgyalásai Bonnban kezdődtek 1990. március 14-én szakértői szinten, majd májustól a külügyminiszterek folytatták. Helmut Kohl nyugatnémet kancellár július 16-án Moszkvában megállapodott Gorbacsovval, hogy a Szovjetunió elismeri a leendő egységes Németország teljes és korlátlan szuverenitását, nem ellenzi NATO-tagságát, 1994 végéig pedig minden katonáját kivonja az egykori NDK területéről.
Ugyanezen a napon az Európai Közösség külügyminiszterei is döntöttek: az NDK területe az egyesülés pillanatában az Európai Közösség részévé válik. A záróakkordot szeptember 12. jelentette, amikor Moszkvában a “4+2” külügyminiszterei aláírták a végleges szerződést. Ennek értelmében:
- Németország visszanyeri teljes szuverenitását,
- a német-lengyel határ az Odera és a Neisse vonal lesz,
- a Szovjetunió és Németország több szerződést készít elő jövendő együttműködésükről.
A II. világháborúban szövetséges négy nagyhatalom október 1-jén New Yorkban közös nyilatkozatban jelentette be, hogy október 3-tól felfüggesztik Berlin és Németország fölötti jogaikat. Ezzel pedig 1990. október 3-án 0 órától a Német Demokratikus Köztársaság beolvadt a Német Szövetségi Köztársaságba, az ismét egységes Berlin újra fővárossá vált.
(Kiemelt kép: Fortepan/Urbán Tamás)
