mottó:
„No man is an island,
Entire of itself,
Every man is a piece of the continent,
A part of the main.
If a clod be washed away by the sea,
Europe is the less.
As well as if a promontory were.
As well as if a manor of thy friend`s
Or of thine own were:
Any man`s death diminishes me,
Because I am involved in mankind,
And therefore never send to know for whom the bell tolls;
It tolls for thee.”
– John Donne
A referendum megbukott. Az ország lakosságának több, mint a fele nem ment el szavazni. A „nem kell csinálni” semmit könnyedsége mellett azért sem ment el, mert már a kérdést is értelmetlennek és sértőnek találta.
Az ellenzék persze most is idióta. Gyurcsány Ferenc már lemondásra szólította fel a miniszterelnököt és a pártja győzelmeként ünnepli a népszavazás érvénytelenségét, amihez tulajdonképpen nem sok köze van. Ahhoz már inkább, hogy 2006-ban a halogatott lemondása miatt semmisült meg és üresedett ki teljesen a magyar baloldal. Miért kellene tehát rá hallgatnia Orbánnak? Úriemberi példát a világon senki sem mutatott a politikában a rendszerváltás utáni Magyarországon.
Ahelyett, hogy kiélvezkednénk magunkat azon, hogy mekkora pofon is volt a NER-nek az érvénytelen népszavazás, a Fidesz összeomlását vizionálva, jobban tennénk, és a Fidesz is jobban tenné, ha a történteket nem Mohácsként, hanem egy éles figyelmeztetésként élné meg.
Most fog kiderülni, elég intelligens-e a miniszterelnök, hogy meghallja a hangjukat.
Magyarország nem kér a zsigeri, állati ösztönökre játszó kampányokból, annyira megijeszteni sem lehet, hogy emiatt szavazzon. Szép kísérlet volt tényleg, még én is azt gondoltam, hogy meg lehet csinálni.
De nem lehet. Mert a lakosság nem vesz részt benne.
Például a zsigereket megcélzó kampányok helyett a továbbiakban azzal foglalkozik, amivel kell. A miniszterelnök úr felismerve kampánytanácsadóinak kudarcát, rádöbben, hogy amennyiben választásokat akar nyerni, úgy nem a külföldiekkel, hanem a magyarokkal foglalkozik a továbbiakban.
Nem stadionokat, hanem kórházakat és iskolákat épít. Pénzt fordít a lecsúszottak, elszegényedettek felzárkóztatására. A kislányát inkább a gyereknevelésre, és nem a közel-keleti nyitás előmozdítására biztatja. Berendeli magához az urizáló minisztereit és elbeszélget velük arról, hogy egy népképviseletben nem parádézunk Gucciban és Hugo Boss-ban, miközben a választóink ötven százaléka azon tűnődök, miből vesz a hónap végén kenyeret.
Időt és energiát fordít arra, hogy pártjának korrupciós ügyei láthatatlanok legyenek. Ezt nem törvénymódosításokkal éri el, hanem meghúz egy vörös vonalat, megváltoztatja a mindent ellopunk, ami mozdítható policy-jét.
Rájön, hogy attól még, mert valaki hűséges Fidesz-szavazó és aktivista, nem feltétlenül ért bármihez is. Például rendet csinál a kultúra finanszírozásában, a tévében.
Sorolhatnám napestig, mivel lehet foglalkozni ebben az országban a bevándorlók hagymázas víziója helyett, de elég, ha annyit mondunk,
Ezekkel elkerülhető, hogy a harangok hangja tovább erősödjön, hogy később komoly baj legyen. Nem az ellenzéket támogatta meg a nép, hanem a gyűlöletkampányt torpedózta meg, egy egyszerű, rossz ötletet.
Nem kell kivárni, míg kínból és kétségbeesésből mindenki beáll valami mögé, aminek más konstruktív javaslata nincs, mint, hogy eltakarítja a Fideszt a hatalomból. A dolgok jelenlegi állását elnézve, nem úgy tűnik, hogy ez vérmentesen történne meg.