Magyarország német megszállása, 1944. március 19. után Sztójay Döme, a Harmadik Birodalom lakájának tartott volt berlini nagykövet lett Magyarország miniszterelnöke. Tevékenységére tényleg nem erős jelző a hazaárulás: szakítva az addigi politikával, az ország emberanyagát és gazdaságát is teljes mértékben a német háborús célok szolgálatába állította, megkezdődött a zsidó magyarok gettósítása, deportálása. Itt írtunk róla bővebben.
Sztójay működését a korszak számos jelentős politikusa kritizálta, és a kormányzónak is nagyon hamar rá kellett jönnie, hogy gyenge, befolyásolható egykori tábornokát nem ő, hanem a nácik irányítják. A kormányzó nyáron leállította a deportálásokat, és három nappal Románia kiugrása után, valamint hogy a Vörös Hadsereg az Úz völgyében átlépte Magyarország ’41-es határait, 1944. augusztus 29-én leváltotta Sztójayt.
Legyen vége a vérontásnak
Horthy Miklósban ekkor már megvolt a kiugráshoz szükséges elszántság, de a végrehajtásról csak halvány elképzelései voltak. A lényeg viszont, hogy a román akciót követő német bizonytalanságot ügyesen használta ki arra, hogy saját bizalmasát, az 1. magyar hadsereg egykori parancsnokát, Lakatos Géza vezérezredest ültesse a miniszterelnöki székbe.
Lakatos 54 éves volt ekkor. Már szülei is katonai pályára szánták, legalulról járta végig a ranglétrát, ezekben a vészterhes időkben pedig a kormányzó csaknem egyetlen bizalmasa volt, aki Magyarországot a különbéke irányába próbálta terelni.
Gongütés… néhány pillanatnyi csend… azután férfias katonás, határozott baritonhang csendül a hangszóróban:
– Magyar Testvéreim!…Vitéz Lakatos Géza vezérezredes-miniszterelnök intéz rádiószózatot a nemzethez. Egy gyár udvarán hallgatjuk a beszédet. A munka megállt erre a néhány percre, most mindenki a miniszterelnök szavait figyeli. Halálos csend van, csak a hangszóróból szálló komoly szavak visszhangzanak a nagy udvaron.
Eloszlatja a kétséget és megerősiti a lelkeket, éppúgy mint kint a fronton, amikor katonái voltunk, s amikor a kritikus pillanatban mindig feltűnt a hadseregparancsnok roppant arányos alakja, hogy irányítson és jelenlétével erősítsen. Mi, akik katonái voltunk odakinn, a harc mezején, tudjuk, hogy nem frázis beszédének ez a mondata:
– A veszély pillanatában, szokásomhoz híven, a legsürgősebb teendő színhelyén mindenkor magam is ott leszek.
– írja a korabeli magyar sajtó.
Sajnos a kormányfő elhivatottsága nem volt elegendő fő feladata, a kiugrás sikeres végrehajtásához. Már csak azért sem, mert Horthy nem merte megkockáztatni a kormányváltást anélkül, hogy ne egyeztetett volna Edmund Veesenmayerrel, a birodalom teljhatalmú megbízottjával.
Német, nyilas, orosz fogság
Bár tárgyalásuk eredményeképp döntően a magyar szempontok érvényesültek, a Lakatos-kormányban megőrizhette tárcáját Sztójay két minisztere: Jurcsek Béla földművelési és Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter. A két politikus pedig folyamatosan tájékoztatta Berlint a magyar kormányüléseken történtekről, így természetesen a fegyverszüneti tárgyalásokról is.
A kiugrási kísérlet 1944. október 15-én órák alatt megbukott. A németek Lakatost is letartóztatták: előbb a nyilasok sopronkőhidai börtönébe zárták, majd Sopronba internálták. Innen a Vörös Hadsereg “szabadította” meg, de csak azért, hogy Kiskörösön tartsák fogva, és vallassák. A népbírósági perekre végül csak tanúként idézték be, de a kommunista Magyarországon Horthy egykori tábornoka semmi jóra nem számíthatott.
Rokonai 1956-ban Ausztráliába emigráltak, lakatos Géza 1965-ben kapott engedélyt, hogy kövesse családját. Itt, Adelaide városában érte a halál 77 esztendősen 1967. május 21-én.
(Kiemelt kép: magar honvédek 1944-ben. Forrás: Fortepan/Nagy Gyula)