Van egy régi elméletem, miszerint elsősorban nem a konkrét tanulmányai határozzák meg, milyen sokra viszi valaki, sokkal inkább a hozzáállás, a habitus. Erre az egyik kedvenc példám te vagy, hiszen abból, hogy valaki vegyészmérnöknek kezd tanulni, nem következik automatikusan, hogy egy világhírű adatmentő cég első embere lesz.
Általában a fiatalok még nincsenek abban az állapotban, amikor diplomát szereznek, hogy tudják, mit szeretnének. A második, harmadik diplomájuk már olyan szokott lenni, amilyet ők akarnak, de az első, amit anyuka, apuka akar. Nálam nem volt igazából apuka, így minden az anyuka nyakába zúdult. Ő kémia-matematika szakos tanárnő, volt. Nem meglepő, hogy vegyészmérnök lettem, és matematikából doktoráltam.
A másik dolog pedig, hogy vegyészmérnökként kezdtem, és vegyipari folyamatok automatizálása szakon végeztem, ami már a mai fogalmaink szerint egy informatikus típusú munka. ’68-ban már az egyetemünkön is volt számítógép. De való igaz, hogy vegyészmérnök az első diplomám, és még be se léptem az egyetemre, már ösztöndíjasa voltam a százhalombattai olajfinomítónak – azt is anyukám intézte el –, és 19 évig törzsgárda tag voltam ott, amikor is kirúgtak.
El se tudom képzelni, mit követhettél el, amiért 19 év jól végzett munka után kirúgtak.
1985. április 5-én rúgtak ki. Én még úgy mentem be aznap dolgozni, egészen délig azt hittem, hogy onnan fogok nyugdíjba menni. Volt egy nagyszerű főnököm. A gazdasági igazgató valamiért megorrolt rá. Korrupcióval gyanúsították meg. Én tűzbe tettem volna a kezem érte. Kiálltam mellette, azt mondtam, ha nem hisznek nekem, akkor adják ide a munkakönyvemet. Ideadták.
Körülnéztem, hogy mi maradt nekem. Magyarországon nem volt több olajfinomító, én meg arra voltam kitenyésztve. Mikor már fél éve vergődtem, akkor a testvérem (Kürti János), aki éppen adattárolók javításával foglalkozott, azt mondta nagyon praktikusan, hogy menjek el hozzá, mosogassam el ezeknek a burkolatát. Nagy, műanyag dobozban voltak, úgy nézett ki, mint egy nagy sajt. Vegyész vagyok, biztos tudnám gyorsítani ezt a folyamatot. Valóban gyorsabbá tettem az egész processzust, és így a másfélszeresét kereshettem annak, amit Százhalombattán egy elég felelősségteljes beosztásban, projektvezetőként. Megtapasztaltam, milyen az, hogy vállalkozás, meg alulról kezdés, tehát nagyon sok újat tanultam. Négy év múlva úgy éreztem, mintha megszereztem volna még egy diplomát. Akkor jött a rendszerváltás, és azt mondtam: na gyerekek, ideje vállalkozni. A bátyám gmk-s csapata nagyon sikeresen működött. De az akkori szigorú bértömeg gazdálkodás miatt egy adott összegnél többet nem kereshettünk. 1987-88-ban hetente két nap alatt megkerestük azt a bértömeget, amit módunkban állt. Azt gondoltam, milyen jó lenne, ha végre saját magunknak dolgoznánk. Az általunk megtermelt száz forintból alig huszonhetet vihettünk haza. Ha magunk kezdünk gazdálkodni, a gazdasági törvény alapján hatvannyolc-hetven forint lesz a miénk.
Gasparovich László, a nagyszerű író mesélte egyszer, hogy ő akkor „szeretett bele” a Kürtbe, amikor elment hozzátok valamilyen probléma miatt, és azt látta, hogy épp felgyűrt ingujjban, csavarhúzóval a kezedben szerelsz egy számítógépet. Úgy érezte, hogy ahol a főnöknek nem derogál kezébe venni egy szerszámot, az csak jó cég lehet.
Nekem ez a habitusom. Nagyon bennem maradt Kemény Dénesnek, a volt vízilabda szövetségi kapitánynak az egyik mondata. Azt mondta, a közvélemény azt hiszi, a legjobb tizenhárom vízilabdázóból lesz a válogatott keret. Dehogyis! Van három-négy, öt zseni, aki olyan mozdulatokat csinál, amit el se tud képzelni más játékos. Ehhez a pár zsenihez válogatom hozzá a többi vízhordót, akik el tudják viselni ezeknek a zseniknek a zsenialitását, és kiszolgálják őket. Nekem a vízhordó szerepe jutott. Nálunk, a családban János a feltaláló típus. Az egy külön fogalom. Én azért rúghattam labdába, mert tudtam, hogy izopropil alkoholnak hívják azt a vegyszert, amitől a műanyagról lerepül a ragacs, és tisztán csillog-villog. Ez kellett, hogy el tudjuk adni azokat a merevlemezeket, amiket ő megjavított. Így indult, hogy nekem sem az izopropil alkohol, sem a csavarhúzó az nem ellenségem. Sőt, és ez talán egy újabb meglepetés, nekem az eredeti szakmám asztalos.
De az én életem az elmúlt 20 évben már nem a vegyészmérnökségről, nem a matematikáról, nem a villamosmérnökségről szól, hanem a menedzselésről. Igaz, ebben is a rendszerben való gondolkodás az, ami a leginkább a segítségemre van. Olyan rendszereket keresek magamnak, amiket nemcsak én látok át, hanem át tudom adni a kollégáimnak is, hogy ők is képesek ugyanígy gondolkodni, ugyanígy átlátni. Én botcsinálta vezető vagyok.
A Kürtnek a kezdetektől fontos volt a társadalmi felelősségvállalás, a segítés. 1991-ben indult alma materem, a Kürt Alapítványi Gimnázium. A Kürt Kft. csak 1989-ben alakult, tehát fiatal, épülő cég volt, a gimnáziumalapítás pedig gondolom nem kis terhet jelentett.
Megkeresett a Kürt későbbi igazgatónője, hogy szeretne egy iskolát alapítani, mert ahol addig dolgoztak a kollégáival, az egész tanári kart kirúgták. Úgyhogy neki alapítóra és támogatóra van szüksége. Éppen akkor volt, hogy az első eredményes évünk nyereségét számolgattuk. A hölgy pedig azt mondta, hogy annyi épp elég lenne neki az iskolaalapításhoz. Mondtam neki, jaj de jó, úgy se tudtunk mit kezdeni vele. Majd jövőre szerzünk megint. Valahol az motoszkált bennem, hogy mint említettem, az anyukánk tanár volt. Addigra ő már meghalt, amire mi vállalkozást csináltunk, és akkor arra gondoltunk, hogy most mi valami jót csinálunk, és ha édesanyánk lenéz ránk, akkor megkönnyebbül.
Nem volt emiatt csata köztetek Jánossal?
Az elmúlt hetven év alatt nem volt csata köztünk. Nekem annyira egyszerű volt a helyzetem! János rettentő érzékeny új dolgokra. Tehát ő tudja, mi az új. Nekem csak annyi dolgom volt, hogy köré építsek egy világot, amiben ez az új megmarad, és ne adj’ isten még pénzt is hoz.
Bármilyen furcsa, de a szociális felelősségvállalási programunk, a Tabello is a Jánosból pottyant ki. Neki fogalma se volt róla, hogy ez szociális felelősség vállalás, ő nem volt erre érzékeny, csak azt látta, hogy az unokáját kirúgta az angoltanár az iskolából, mert nem tudta elviselni, hogy szétveri az órát. Akkor János megkérdezte az unokájától, hogy van valami olyan, amit szeretsz angolból? Azt mondja, egyetlen dolog, de azt te úgy is utálod. A kemény rockot. Nagyon jó, mondta, János. Megszerezte az egyik számot, és szépen számítógéppel fölszeletelte. A szövegeket szépen lebontotta mondatokra, visszahallgathatóvá tette, a kiejtést meglehetett hallgatni. A gyerek így megtanulta a hard rock számot, de közben megtanulta a nyelvet is, és levizsgázott angolból. János azt mondta, ha angolból megvan, mit szólnál, hogy ugyanezt a tananyagot megkapnád franciául is? És a gyereket ez már érdekelte. Mert érdekes módon a nyelvtanulásnak az egyik rákfenéje az, hogy meg kell tanulnod az anyanyelveden, hogy mit tanulsz most idegen nyelven. És ha azt tudod, akkor még egy idegen nyelvet megtanulni az már nem olyan nagy truváj. Ugyanazt a tartalmat, amit angolról áttett magyarra, azt átültette franciára. Ezt a rendszert, a Tabellót aztán a Kürtben lelkes fiatalok, kezdetben társadalmi munkában, tovább fejlesztették. Most már le is választottuk a Kürtről. Például kétezer regisztrált cigánygyerek van a www.tabello.hu-n, és ebből ezer már folyékonyan beszél angolul, mert ezt a Tabello rendszere képes mérni, és pontosan visszaadni.
Ez iskolákban is elérhető?
Hogyne. Sőt, a Tabellóba „behúzott” tananyag, a TEAM 1-4, akkreditált, tehát iskolákban tanítható. Amit mi megcsináltunk, és amihez már magát a Tabellót kellett akkreditáltatni, hogy ez most már online és interaktív módon is tanulható. Azaz egy gyerek önállóan is képes használni. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy tanár nélkül is tanulható lenne, de ez egy igenis olyan tananyag, amit a gyerek egyedül is tanulhat, a szüleivel is tanulhat, az iskolában is tanulhat. A számítógép nem csak tanítani tud, hanem értékelni is. Tehát látja, hogy a gyerek mennyit foglalkozik vele, a gyerekhez képest tudja a tananyag nehézségi fokát változtatni, részleteiben is oda tud figyelni a tanulóra, ami egy tanártól nem várható el. Például, hogy a gyerek nyugodtan ötezerszer is gyakorolhatja egy mondat kiejtését. A számítógép nem fog ezért megharagudni. Sőt, össze tudja hasonlítani a gyerek hangját egy angol vagy amerikai „native” beszélő hangjával, intonációjával. A gyerek ebből látni fogja, hogy javult. Például a cigánygyerekeknek annyira isten áldotta jó a zenei hallásuk, hogy ők a nyelvekben a zenét veszik észre, és azt utánozzák. És sokkal jobban, mint bárki más. Ez nekik sikerélményt ad, szárnyalnak, és örömmel tanulnak vele. Ez még pénzt nem hozott abban az értelemben, hogy a piac megvenné ezt a csodálatos nyelvoktató rendszert, de reméljük, hogy előbb utóbb ez is megtörténik.
Tehát a Tabello az egyfelől egy módszer, illetve egy online platform, amibe tulajdonképpen bármilyen nyelvoktatási tananyag berakható.
Azért jó, mert ha bárkinek van tananyaga, akkor azt tudjuk mondani, hogy tessék, kap mellé egy online, interaktív rendszert is. Hiszen azt neki nem kell megcsinálnia, az működik, csak neki be kell tolnia a tananyagát, és akkor az ő tananyagával fog működni a Tabello.
Ha már a cigánygyerekek szóba kerültek, mesélj kicsit a H2O-ról.
’97-ben nagyobb mennyiségű pénzhez juthattam volna, és arra gondolta, hogy ezt elhelyezem az alma materemnél – Veszprémben tanultam –, egy alapítványban, aminek az volt a neve, hogy Hátrányos Helyzetű, Elsősorban Cigány Származású Gyerekek Oktatási Alapítványa. De olyan hosszú volt ez a név, hogy lerövidítettük Hátrányos Helyzetűek Oktatására, és így H2O-nak kezdtük nevezni egy idő után.
2007-ben pedig találkoztam egy nagyszerű igazgatónővel. Végigcsinált egy legalább 5-6 éves folyamatot, ami alatt egy hátrányos helyzetű iskolát átalakított nem hátrányos helyzetűre. Abban állapodtunk meg, hogy ebből a módszerből tudnánk egy franchise módszert kialakítani, hogy más iskolákban is végre lehessen hajtani. A módszer alapja a Stanford Egyetemen kidolgozott Complex Instruction, a Komplex Instrukciós módszer, aminek a két lényege a csoportmunka és a kompetencia kiemelés, ami lehetőséget ad rá, hogy minden gyerek megtalálja és megmutassa a társainak, hogy mi az, amiben ő jó, vagy akár a legjobb köztük. De ehhez társult még néhány nagyszerű magyar innováció. Az egyik, ami zseniális, az a generációk közti párbeszéd. Először a szülő jöjjön be az iskolába, ő szeresse meg az iskolát. Jöjjön be, meséljen az osztály előtt, hogy ő mit csinál, szeresse meg, és utána hozza a gyerekét. A másik módszer a táblajáték. Ezeknek a gyerekeknek, bár a verbalitásuk rossz, a szüleik nem tanítják meg őket beszélni, de nagyszerű a térlátásuk. A táblajátékokat, mint a go, a dáma, a malom, a sakk, amik olcsón elérhetők, mert fityfirittyekből vannak összerakva, nagyszerűen tudják kezelni, mert egy pillanat alatt átlátják. Magyarán: sikerélményük lesz. Ugyanaz, mint a nyelvtanulásban. Ehhez a Komplex Instrukciós Programhoz csatlakozott a Tabello is. A H2O ezt jelenti, együtt a KIP-pel és a magyar innovációkkal. 2008 óta tíz hátrányos helyzetű iskolát alakítottunk át. A hátrányos helyzetű azt jelenti, hogy a szülőknek a fele legalább munkanélküli és a szülőknek a fele legalább nem végezte el az általános iskolát. Ezen nem tudunk változtatni. De azokon a paramétereken, hogy a gyerekeknek csak a 10 százaléka akart továbbtanulni, azon igenis tudtunk változtatni. Most már ebben a tíz iskolában a gyerekek 90 százaléka akar továbbtanulni. Ez pedig már átlag feletti szám. A gyerekek hiányzása megszűnt, szeretnek iskolába járni. A Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Intézetéből foglalkoznak a gyerek kompetencia szintjének mérésével. Ők például rámutattak arra, hogy a kisebb testvérek, akik bejönnek az iskolába, már nem azokkal az attitűdökkel érkeznek, mint amivel a nagyobbak bejöttek. Már rögtön akarnak tanulni, hiszen otthon már látták a tesót tanulni, és már jóval magasabb kompetencia szinten érkeznek az oktatásba.
Úgy tudom, hamarosan fontos esemény lesz a KIP életében.
Több fontos esemény is lesz. Magyarországon a magyar állam 2015-ben igenis nagyon komoly erőfeszítéseket tett a hátrányos helyzetűek oktatási rendszerének ügyében. Miskolcon és Szegeden egy-egy kompetencia központot hozott lére. Ezek már milliárdos nagyságrendű beruházások. A szegedi központ kerül átadásra április 28-án, csütörtökön délelőtt 10 órakor. A helyszín Szeged, Belvedere palota, ahol egyébként a Tabellót is bemutatjuk. Májusban pedig a Komplex Instrukciós Program amerikai „anyukája”, az erdélyi születésű Rachel Lotan érkezik Budapestre. aki május 11-én a mester utcai Molnár Ferenc általános iskolában tart műhelymunkát, majd író-olvasótalálkozót. Május 12-én pedig az MTA-ban fog előadást tartani.
A Kürt időközben világhírű vállalattá nőtte ki magát. Segített az Interpole-nak, a Business Weeknek, bankoknak, multinacionális vállalatoknak. Sőt, úgy tudom, még az amerikai kormánynak is segítségére volt.
2001. szeptember 11-én az egyik kollégánknak jutott eszébe, hogy tegyünk felajánlást Magyarország washingtoni nagykövetségének, hogy adatmentésben mi bizony tudnánk segíteni. Bizonyára nagyon sok, nagyon értékes adat tűnt el, hiszen az éppenséggel a világ legkomolyabban biztosított objektuma volt az ikertorony. Ide költöztek azok a pénzügyi, fejlesztő cégek, akik másolatokat nem nagyon akartak készíteni, nehogy ellopják az ő legújabb fejlesztéseiket. Ebből adódóan nagyon súlyos adatvesztések voltak ott. Titoktartási szerződést írattak alá velünk, de valahogy még is kiszivárgott, hiszen a CNN néhány napon belül a felajánlásunk után itt volt Magyarországon, és a Youtube-on fent is van ez a videó. Utána meghívott minket New York állam akkori kormányzója, George Pataki, aki egy szép köszönőlevélben is kifejezte háláját, Rudolph W. Giulianitól, New York polgármesterétől is kaptunk köszönőlevelet. De az egész non plus ultrája az volt, hogy George W. Bush egy kézfogás erejéig fogadott, ami Amerikában óriási dolog, és elég sokat segített a Kürtnek a kinti indulásnál. A lényeg, hogy ez nem valamelyik főnök találta ki, hanem az egyik beosztottunk, akinek eszébe jutott, hogy be kéne indítani ezt a folyamatot. Utána már könnyű volt.
Az elmúlt években több olyan botrány volt, ami valahogy kapcsolódik az adatmentéshez, vagy még inkább az adatvédelemhez. A Snowden ügy, a lehallgatási botrány, vagy akár legutóbb az offshore adatok kiszivárgása.
A világ ezzel az új helyzettel nem is nagyon tud mit kezdeni. Akár ezzel a zsaroló vírussal, akár ezzel az óriási adatmennyiség kiszivárogtatásával kapcsolatban ezek már akkora mértékű adatvesztések, rablások, szándékos károkozások, amik egyre jobban rávilágítanak arra, amit mi már tíz éve próbálunk mondani.
Az informatika, akármilyen okból is nem olyan, mint a többi globalizálódott technológia. Amíg rettentő szigorú minőségbiztosítása van, mondjuk egy gyógyszernek, hogy hogyan lehet gyártani, hogy lehet engedélyeztetni, és hogy lehet az embernek alkalmaznia, addig egy informatikai rendszernek nem hogy ilyen komoly előírása nincs, semmilyen előírása nincs. Bármit bármivel össze lehet kötni, összekeverni. Csak gondoljunk bele, ha gyógyszereket is csak úgy össze lehetne keverni, mi lenne belőle. A világ erre nincs felkészülve. A világ a minőségbiztosításra rendezkedett be, minden technológia ezt követi. Általában a dolgok normálisan mennek, és csak nagyon ritkán térnek el szélsőértékbe, amikor mondjuk egy gyógyszer valaki halálát okozza. Van ilyen, de ezek nem napi események. Az informatikában azonban jószerivel mindennapos esemény az, hogy „luk hátán luk”. Nem igényel különösebben nagy tudást és technikát, hogy valaki egy ilyen adatlopásba, vagy szándékos károkozásba belefolyjon. Épp ezért az egész vállalati közösségben óriási a felelősség. Bárki, bármelyik mozdulatával óriási károkat okozhat. Az informatikát minden szinten menedzselni kéne.
Persze van elképzelésem, hogy ez miért így alakult. Itt a passzátszelet akkora vállalatok fújják, amiket meg se kell nevezni. Mindenki tudja, hogy kik ezek. Óriási tőkéjük van, és földrajzilag is egy kis helyen koncentrálódnak. Bármit megengedhetnek maguknak. Azok már egyáltalán nem azért küzdenek, hogy külső szemlélők majd összeállítsák azokat a minőségbiztosítási követelményeket, aminek nekik meg kell majd felelniük. Mindenki feleljen meg annak a három nagyvállalatnak, ha tud. Az Egyesült Államok kormánya pici porszem ahhoz képest, amit ezek a hatalmas vállalatok meg tudnak tenni.
Egy ilyen technikai háttérrel ez a fajta technikai fegyelmezetlenség, ami az informatikára jellemző, hogy bármi bármivel összedugdosható, nagyon veszélyes. Ilyenekkel ülnek be az atomreaktorokba is. Úgyhogy ezek köré már külön biztonsági védelmet kell építeni, hogy az atomreaktor valahogy működjön.
Akárhogy is, ez a mai világnak óriási problémája. A Kürt nem tud megoldást mondani erre, legfeljebb haszonélvezője olyan szempontból, hogy valamilyen szintű megoldásokat tud ajánlani, hogy lehet minimalizálni az adott problémákat. Hogy lehet a kockázatokat csökkenteni, hogy lehet a saját vállalatodnál nagyobb mértékben vigyázni az adatokra, és reménykedni, hogy a betörők majd olyan helyekre mennek, ahova sokkal könnyebb bejutni, mint a te vállalatodhoz.
De az egész technika is nevetséges. Már bocsánatot kérek, de azt feldobni, hogy észrevettünk egy hibát a saját rendszerünkben, és tessék, itt nálunk ingyen letölthetsz egy „patch”-et, egy foltot, azt tedd rá a rendszeredre? Na de hogyan, kérem? Nekem egy működő rendszerem van. Miközben megy a repülő, közben javítsam? Igen ám, de a gyártó elkiabálta, hogy az ő rendszere ilyen hibával küzd, és ha ne adj isten, azonnal nem reagálok, akkor akár egy teljesen hülye gyerek is képes ezzel az információval végig scannelni a világ szervereit. Ahol még nem aktiválták a javítást, oda nyugodtan bemegy és garázdálkodik. És erre maga a gyártó hívta fel a figyelmét! Ha a Toyotában egy alkatrész meghibásodik, akkor az autót visszahívja, és saját pénzén kijavítja! Ilyen körülmények között aztán lehet aratni.
De mondok még egy példát, ami ellen tényleg senki nem tud védekezni: jelentkezik valaki, hogy jönne dolgozni. Mondjuk, egy call centeres. Sok nyelven beszél, még örülsz is neki. Még a műszaki dolgokhoz is ér. Csodálatos! Aztán három hónapon belül ő lelép. Épp csak magával vitte a vállalatodat, mert még oda is adtad neki azt a kiskaput, hogy ő dolgozhat nálatok. Kiderült, hogy hússzor olyan képzett, mint a te informatikusod, és egy pillanatok alatt lebontja az összes korlátot. Mindent, ami kell, elvisz, aztán csókolom, elköszön. A kutya észre nem veszi. Az offshore botránynál se higgyük, hogy úgy volt, hogy rögtön nyilvánosságra hozták, hogy mit csinált az izlandi miniszterelnök. Először körbenéztek, hogy kit lehet megfejni, Aki nem fizetett, azt feldobták.
Gondolod, hogy egy Putyin nem fizetett volna?
Vagy az is lehet, hogy fizetett, és ennek ellenére lehozták. Mindenesetre nem véletlenül olyan színű a hajam, amilyen, megtapasztaltam már ezt azt, úgyhogy nekem elhiheted, az ilyen dolgok nem véletlenül történnek.
Miben reménykedhetünk?
Ebben a helyzetben egész biztos, hogy új megoldások fognak születni. Esetleg létrejön egy új hálózat, amit a pénzes nagy cégek használnak, és csak nagyon komoly jogosítványokkal lehet rájuk belépni. Mert most az internetre felmehet bármilyen hülye, míg az autóba nem ülhetsz be, ha nincs jogosítványod.
Az informatikai biztonság olyan, mint amikor Margaret Thactcher ellen merényletet követett el az IRA. Megúszta, de az IRA megüzente neki, hogy ne örüljön, mert nagyon sajnálatra méltó helyzetben van. Ugyanis állandóan, 24 órában biztonságban kell tudnia magát, nekik viszont elég egyszer elkapniuk.
