Hosszú szenvedés után az EU végre megegyezett Törökországgal a menekültek befogadásáról. A vita négy pontról szólt:
Az EU attól félt, hogy a törökök nem fogják betartani az uniós és nemzetközi törvényeket a menekültek befogadásánál. Mivel Törökország a genfi egyezményt sem fogadta el, erre bőven volt esély. A megegyezésben az is benne van, hogy az EU expliciten kéri, hogy minden a nemzetközi és uniós törvényeknek megfelelően történjen. Nem lesznek kollektív kiadatások, és elvileg nem lehet senkit visszatoloncolni Szíriába.
Megegyeztek abban is, hogy jövő héten eldöntik, hogy mire költik Törökországban azt a hárommilliárd eurót, amit az EU eddig odaígért nekik. Nem kapnak újabb hárommilliárdot, mint eredetileg szerették volna, de a törökök amúgy is azért aggódtak, hogy túl lassan fogják megkapni a pénzt.
Júniusban újranyitják a tárgyalásokat.
Március 20-án lép életbe a megegyezés.
Ez volt a törökök legfontosabb követelése: vízummentes belépés az Európai Unióba. Megkapták.
A menekültcsere-program maga azért született, hogy valahogy kezelni lehessen a Görögországba érkező menekültáradatot. Az EU azt szerette volna, ha ezt nem is kell kezelni, hiszen a menekültek eleve nem indulnak el Törökországból. Már csak a törököket kellett meggyőzni arról, hogy valahogy viseljék el az országukban élő hárommillió szír jelenlétét, sőt, Európából is fogadjanak vissza embereket.
Lehetetlen feladat
A baj az, hogy rengeteg probléma van a megegyezés gyakorlati megvalósításával. A deal eleve arról szólt volna, hogy a menekültek Európán kívül tartása mellett azokat a bevándorlókat, akik nem felelnek meg a menekültstátusznak, kicserélnénk azokra a törökországi menekültekre, akik igen. Ennek már a megvalósítása is nagyon nehéz lesz.
A jogi környezet eleve lehetenné tenne bármilyen hasonló megegyezést. Görögország ugyanis uniós tagállamként nem adhat ki menekülteket egy olyan országnak, ami nem fogadta el a genfi egyezményt a menekültekről. Ehhez konkrétan meg kellene változtatni az EU-s törvényeket.
A vízummentes beutazás is rengeteg sebből vérzik, hiába sikerült elfogadni. Az ötletadó németek szerettek eddig úgy csinálni, mintha csak az eddigi menetrend felgyorsításáról lett volna szó. Ez viszont nem igaz. Tény, hogy eddig is tárgyaltak ilyesmiről Törökországgal, de ott csak a gyakori idelátogatók vízummentességéről volt szó. Most viszont az anatóliai pásztoroktól az elnyomott kurdokig mindenki előtt megnyílik az unió kapuja. Ráadásul az EU-s szabályok szerint 72 feltétele van annak, hogy egy ország állampolgárai vízummentesen utazhassanak az unióba. A törökök ezeknek körülbelül a felét teljesítik.
Ráadásul az sem kifejezetten megnyerő, hogy az egész megegyezés valójában arról szól, hogy Európa képtelen megvédeni a saját határait, ezért Törökországnak kell ezt megtennie. Ahelyett, hogy a menekültválságba épp beleroppanó (a saját gazdasági válságába már beleroppant) Görögország tartaná fel a menekülteket, most a törökök fogják ugyanezt megtenni. Ezzel az EU a gyakorlatban a saját alkalmatlansága miatt kiszervezte a határvédelmét.
Török az elveimből
Egy olyan országnak, amelyik nemcsak a genfi egyezményt nem fogadta el a menekültekről, de a hírek szerint rutinszerűen éles lőszerrel lövi őket a szír-török határon. Ráadásul ezt nem is csak az erősen törökellenes orosz sajtó, hanem eddig megbízható szír szervezetek terjesztik. Ezzel lemondunk a határaink védelméről, és felbérelünk rá valakit, aki szinte semmit nem vesz komolyan az Európai Unió alapvető értékeiből. Elég piszkos megoldása ez egy problémának.
A gyakorlatban minden olyan megegyezés, amit Törökországgal kötnénk, legitimálná Erdogan elnök összes túlkapását. Egy olyan elnökről beszélünk, aki nem csak újságírókat börtönöz be azért, mert rosszat írtak róla, de független újságokat foglal el, szimplán politikai indokokkal.
Ilyen barátok mellett
Olyan elnök, aki csak azért a robbanásig szított egy konfliktust a kurdokkal, ami épp nyugvóban volt, mert rosszul állt az elnökválasztáson. Erdogan akkor robbantotta ki újra a kurd-török harcokat, amikor a pártja elvesztette volna az abszolót többségét a parlamentben, miután kezdtek megerősödni a kurdbarát pártok.
A trükk bejött, az új ellenséggel Erdogan már meg tudta szerezni a többséget a kormánypártnak, de ennek elég komoly ára lett. Ez pedig az, hogy Ankarában és Isztambulban majdnem hetente történnek halálos terrorcselekmények, miközben a török biztonsági erők a déli országrészben helikopterekről lövik a kurdokat. Ebben a konfliktusban természetesen mindkét fél felelős, a kurd szervezeteket, amelyek a gyakorlatban terrorszervezetként is működnek, nem lehet felmenteni a gusztustalan brutalitás alól, de Erdogan legalább ugyanennyire felelős az autonómiáért küzdő kurdok lerohanásáért.
