Élet-Stílus

Mitől lesz boldog az életünk? A Harvard kutatása választ ad rá

Sok felmérésben a legnagyobb arányban a pénzt és a hírnevet nevezték meg a fiatal felnőttek, mint a boldogság forrását. Hogy valóban így van-e, az a Harvard Egyetem eddigi leghosszabb, 75 évig tartó kutatásából kiderül.

Robert Waldinger amerikai pszichiáter, a Harvard Egyetem professzora vezeti jelenleg a generációkon átívelő kutatást. Eredetileg 724 embert vizsgáltak, amiből ma 60-an élnek. Az 1938-ban indított felmérésben a vizsgált személyek köre vegyes, voltak köztük akkori harvardi egyetemisták és bostoni szegénynegyedből származó fiatalok is. Tizenéves koruktól évről évre nyomon követték őket, megöregedésüket, hogy rájöhessenek arra, mi az, ami egészségesen és boldogan tartja őket, mi derült ki életükből, miben rejlik hosszú távon a boldogság.

Meglepő vagy nem, de nem a hírnév, még csak nem is a gazdagság a boldogság kulcsa.

75 évnyi tanulmányozás beleértve vérvételt, agyröntgent, orvosi vizsgálatokat, személyes interjúkat mind azt mutatta, hogy a jó kapcsolatokban rejlik egészségünk és boldogságunk záloga.

Ezen belül három részre tér ki Waldinger professzor.

1. Közösségi kapcsolatok

Itt most véletlenül se a közösségi oldalakra gondoljunk és a virtuális barátokra. A valós szociális kapcsolatok (úgymint sportcsapat, énekkórus, szakmai klubok, baráti közösségek stb.) pozitív, míg a magány mérgező hatással vannak az életünkre.

Akik jó közösségi kapcsolatokat ápoltak, azok egészségesebbek, boldogabbak maradtak és tovább éltek, mint akik elszigetelődtek – állítja a professzor.

2. Fontos a kapcsolatok minősége

Nagyon fontos a baráti, családi és egyéb kapcsolataink milyensége. Ha építőek, szeretettel teliek, akkor az a boldogságunkat táplálja. Életük alkonyán a fájdalmakat is jobban tudták elviselni azok, akiknek volt kiért felépülni, mint azok, akik egyedül voltak. Ha azonban civakodással teli akár a házasságunk, akkor az egyértelműen egészségkárosító.

3. Agyunkat is védi

Nemcsak a testi egészséget, hanem a memóriánkat is épen tartják a támogató, bensőséges, biztonságot adó emberi kötelékek.

A kutatás végén azok váltak a legboldogabb nyugdíjassá, akik tudtak kire támaszkodni, akiket körülvett emberi védőháló. Soha ne feledjük, ezt a védőhálót mi szőjük, és bár van, hogy elszakad egy-egy szál, de összefoltozható. A védőhálónk az, amire zuhanunk, ha baj van, és amikor gyorsan változik minden, bizony szükség is van rá. Ne feledjük, hogy a kapcsolatainkért felelősek vagyunk. Sok múlik a kommunikáción, a konfliktuskezelésen, az empátián, hogy mennyire tudjuk megőrizni őket, de amint a fentiekből is kikristályosodik, megéri, és végső soron magunkért tesszük.

Egyfajta varázsszó a boldogság, mindenki meg akarja fejteni, mindenki vágyik rá. Holott egészen testközelben van, csak észre kell venni és persze tenni érte. A fenti kutatás eredménye útmutatást adhat, mibe érdemes energiát, figyelmet, időt fektetni, ha boldogok akarunk lenni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik