Tech

Már a vibrátorok sincsenek biztonságban

Bari Máriusz
Bari Máriusz

tech-újságíró, kreatív. 2016. 05. 31. 10:00

Rezeg a dildó, ki tudja, miért áll meg: eljutottunk 2016-ban oda, hogy nem biztonságosak a szexuális játékszerek. Csak éppen nem úgy, ahogy gondolnánk.

Pár hete süvített végig a techportálokon a hír, amely szerint a Trend Micro biztonságtechnikai cég távolról, pár másodpercnyi gépelés után feltörte egy dildó… izé, szexuális célokra használható masszázsrúd szoftverét a CeBITen, szóval (tessék figyelni a kattintásvadász következtetést) már az ágyban sem vagyunk biztonságban. A híradások szerint a cég szóvivője, Udo Schneider azt állítja:  akár még vicces is lehet meghackelni egy vibrátort, de ha el tudunk jutni az eszközt kiszolgáló rendszerig, akkor már a gyártó is támadhatóvá válik.

Végfelhasználóként persze már az is kellemetlen, ha akkor kezd el bennünk valami mozogni, amikor nem akarjuk. Bármilyen szinten is akarunk érvelni, az etikai, morális, biológiai, biztonságtechnikai rétegek bármelyikén azt kell mondanunk, hogy ideje elgondolkodni az Internet of Things, illetve a netreköthetőség előnyein. Amíg azon tépelődünk, hogy miért kell egy egyszerű (vagy egyáltalán bármilyen) vibrátort az internetre kötni, nézzük meg a kínálatot: mik azok a szexuális segédeszközök, amelyek bizonyíthatóan hackelhetőek 2016-ban?

A háttér

Még mielőtt elindulnánk a kirakatokat nézegetni, érdemes tudni, hogy a legtöbb internetre kárhoztatott, polcról lekapható szexjáték Bluetooth kapcsolaton keresztül csatlakozik egy okostelefonról futó kísérőapphoz, maguk a készülékek mindig láthatóak BlueToothon keresztül és mindig összepárosított módban vannak. Ha van is PIN-kód, ami védi ezeket, az általában 0000 (ez a BlueTooth alapértelmezettje), innentől kezdve nem nehéz rácsatlakozni egy, a közelünkben lévő eszközre. Az adatfolyamot megnézve elég egyértelműen látható, hogy a telefonról milyen utasítások mennek az eszköz felé (szakmai szemmel legalábbis), innentől kezdve ezeket kacagva kopírozhatjuk és gyakorlatilag egy terminálkliens elég ahhoz, hogy átvegyük az uralmat egy erőmű rózsaszín, nyúlnak álcázott vibrátor felett.

Ráadásul azt se felejtsük el, hogy a fő termék maga az izgatóeszköz, nem a hozzá csatlakozó appok, bármennyire is azok intézik a felhasználók vagy eszközök csatlakozását, validálását és azok irányítását. Pontosan emiatt adódik az, hogy nem biztonságos egy vibrátort mobilról irányítani, ezek ugyanis nem biztonságos protokollok mentén működnek, nem lehet ezeknek olyan szinten naprakész biztonsági frissítést adni, ahogy például egy Windowshoz vagy egy vírusirtóhoz szokás. (A protokollok ráadásul egy idő után el is évülnek, de most négyszemközt: mekkora esélyt lát arra, hogy három éve használt, szélén elkopott kínai popóvibrátorához kap egy diszkrét biztonsági frissítést, hogy ne köszönjön majd a kelleténél hangosabban a hátsójába egy orosz vírus? Na ugye.) Ráadásul, amíg a játékszer és a telefon közti adatkapcsolat nincs titkosítva, hozzáértő harmadik fél csak akkor nem hallgat bele az adatfolyamba, ha nem akar… és általában akar.

Ha pedig azt kérdeznénk meg, hogy miért kell egyáltalán távirányítás egy testközelre gyártott eszközhöz, az egyértelmű válasz a teledildonika. A fogalom a távirányítású szexuális segédeszközök remek szelekcióját takarja, a fő cél nyilván az, hogy tőlünk éppen távol lévő partnerünknek lehetőséget adhassunk az együttlétre – akinek nem elég a Skype-on vagy más beszélgetőprogramon keresztül zajló élmény és érezni akarja azt, hogy a másik mit akar vele tenni, azok örömmel rácsapnak a távolról irányítható vibrátorra, távharapóra, combra felszíjazható nyalófejre és/vagy ezek tetszőleges kombinációjára. Aki közelebbről is megvizsgálná ezeket, nézzen körbe az IndieGoGo környékén: ezen crowdfunding oldalon ugyanis nem tilos a felnőtt témákkal kapcsolatos termékek támogatása úgy, mint a Kickstarteren.

The Mod: amivel bármit, bárhogyan

Az IndieGoGo (és a támogatók) jóvoltából szabadult el a világon a világ első igazán-nagyon-tényleg szabad forráskódú és szabadon hackelhető szexjátéka, a The Mod. A Comingle által gyártott, Arduino-alapú készülék nemcsak hardverében nyitott (amit a fejlesztők amúgy az enyhe utalás kedvéért Dilduinonak kereszteltek el), hanem szoftverében is: a rendszer OSSex nevű alapkönyvtárához a GitHubon is hozzáférhetünk.

A készítők egészen addig elmentek, hogy fejlesztői dildóplatformak nevezték el a The Modot, ugyanis ezerfélét lehet vele csinálni: ha összekötjük egy szívritmusmérővel, akkor a vibrátorokat össze lehet hangolni szívverésünkkel vagy éppenséggel egy webkamerára is csatlakoztathatjuk – minél jobban mozog partnerünk a képernyőn, annál többet vagy gyorsabban kezd el vibrálni a The Mod is.

A készítők szerint még egy banánt is hozzá lehet kötni a készülékhez, ugyanis némi kódolás révén az is megoldható, hogy csak akkor kezd el működni az eszköz, ha elkezdünk csócsálni vagy paskolni valamit. (Vannak mondatok, amiket kiírás után nem lehet törölni a memóriánkból. Ez egy ilyen volt. Sajnálom.)

Electric Eel: amikor már az óvszerünk is csíp minket

A Comingle azonban másra is felhasználta már az Arduinot: első fejlesztésük az Electric Eel nevű, Arduino-alapú „digitális óvszer” volt. Mivel, állítják a fejlesztők, számos férfi pont azért nem használ óvszert, mert abban sokkal kevesebbet éreznek partnerükből és jóval érzéketlenebbé válnak aktus közben, elég logikus megoldásnak tűnt mikroáramos stimulációt bevetni…

…egy olyan „óvszerben”, amelyet használat közben akár egy közvetlenül az óvszerhez (ami egyébként inkább egy nyomtatott áramkörökkel felsrófolt toknak tűnik) kötött irányítóegységgel, akár pedig az interneten keresztül, third-party APIkon keresztül lehet vezérelni. Nem visszük tovább az ötletet, mindenki sejtheti, hol mehet félre egy jól alakuló este.

OhMiBod Remote: így lehet elmenni a Candy Crushtól

Szintén az IndieGoGon robbantott egyet az az app, amelynek birtokában mi kezdhetjük el irányítani partnerünk „személyes masszázsgépét”, legyen az vibrátor, vibráló alsónemű, vagy ezek teljesen elfajult változatai. (Ha még nem ismernénk az internet 34. szabályát, íme: bármi, amit ki tudtuk találni, abból létezik pornóváltozat. A 3D-nyomtatók elterjedésével jöhet ennek a továbbfejlesztett módozata is: bármi, amit ki tudtuk találni, abból van segédeszköz.)


Az app használata sajnos első hallásra is pár sebből vérzik: indításnál össze kell kötnünk Google+ fiókunkkal, hogy működjön, majd meghívást kell küldenünk partnerünknek. Ha az appon keresztül ő is visszajelzett nekünk, különböző mintákat állíthatunk be, amellyel vibrátorát remegtethetjük: rajzolhatunk a képernyőre, rázhatjuk a telefont vagy akár hangokat is kiadhatunk – a fejlesztők szerint akár még a Candy Crush is elég ahhoz, hogy pár száz kilométerre lévő partnerünk elmenjen tőle. Igaz, ahhoz vagy nagyon játékosnak, vagy nagyon kiéhezettnek kell lennie. (Csak a későbbiekre való tekintettel: mivel a Google Play Store kifejezetten nem engedi az appok felnőtt témájú kategorizálását, a készítők finoman a Lifestyle rovatba helyezték appjukat, jobb napokon ezt hívjuk tudd-hogy-értsd helyzetnek.)

A jövőre nézve

És csak hogy felkészüljünk: a teledildonika első gyermekkorát a kilencvenes évekre tesszük, amikor a virtuális valóság még a jövő igazi ígérete volt, a mozikból pedig felváltva dőlt ránk a Johnny Mnemonic és a Fűnyíró Ember. Ekkortájt még teljesen reális elképzelésnek tűnt a teljes testes szexruha, az a felszerelés, amibe belebújva teljes testes szexuális élményeket élhetünk át olyan távolból, annyi emberrel, olyan felállásban és körülmények között, amilyet csak szeretnénk amilyen előfizetésre éppen pénzünk maradt. A fentiek tudatában: mennyire tartjuk jó ötletnek a testünket és az agyunkat is odaadni egy Ukrajnában unatkozó, bankszámlákat unalomból lefölöző hackerkölyöknek, aki végigsokkolja a testünket, a kamerán keresztül felveszi az agóniánkat, majd kiposztolja a darkwebre a szenvedéspornó-rajongóknak szánt oldalára, jó pénzért cserébe? Akármennyire mondanánk azt, hogy semennyire nem tartjuk jó ötletnek, ez lesz. Képezzük legalább egyik gyermekünket teledildonika-védelmi szakértőnek, aranyélete lesz.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

LISBON, PORTUGAL - MARCH 25: Head coach Bernd Storck of Hungary looks on during the 2018 FIFA World Cup Qualifying Group B match between Portugal and Hungary at Luz Stadium on March 25, 2017 in Lisbon, Portugal.  Rodrigo Cabrita / Anadolu Agency
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.