Külföld

Putyin mintha eltörölné a forradalmat

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

bértollnok. 2017. 11. 07. 15:50

Döbbenetes, de a világ más részét inkább érdekli Leninék 100 éves bolsevik puccsa, mint az oroszokat. Putyin alapos munkát végzett.
Korábban a témában:

Sok mozgalom alakult az utóbbi 200-300 évben, amelyik a világmegváltás és a régi rendet elsöprő világforradalom ígéretével csábított magához híveket, de a nagy részük eltűnt a történelem süllyesztőjében. Eleinte úgy tűnhetett, a Karl Marx és Friedreich Engels által lefektetett alapokon nyúló kommunizmus is ilyen hagymázas álom marad. Az eredetileg az emberek mindennemű (így vagyoni) egyenlőségét hangoztató mozgalom aztán véres diktatúrák alapjává, a huszadik század legtöbb áldozatot követelő eszmerendszerévé vált. Pedig az 1848-as Kommunista Kiáltvány után eltelt hét évtizedben a mozgalom legfőbb célja nem feltétlen egy szűk hatalmi klikk csúcsra juttatása és minden áron ott tartása volt. De aztán ma pont 100 éve minden megváltozott.

Előzmények dióhéjban

Az első világháborúban kivérzett, már az 1905-ös elbukott forradalomban meggyengült cári Oroszország 1917 elejére végképp összeroppant a veszteségek hatására. Előbb a cárizmust döntötték meg, majd hathatós német segítséggel, Vlagyimir Lenin és Lev Trockij vezetésével megpuccsolták a bizonytalankodó átmeneti orosz vezetést Péterváron.

A hatalomátvétel a városban szinte vértelenül ment le, a kommunista mitológiával ellentétben nem volt semmi nagy roham meg heroizmus, de annál nagyobb vérzivatar jött később. Az első világháború első három gyilkos éve után jött még ugyanennyi a fehérekkel, eszerekkel, mensevikekkel, különböző fellázadó tisztekkel, csehszlovák volt hadifoglyokkal, intervenciós külföldi erőkkel szemben vívott polgárháborúban. A bolsevikok végül győztek, de közben a hadikommunizmusba milliók haltak bele, majd Lenin halála után a történelem legvéreskezűbb diktátora, Joszif Sztálin vette át a hatalmat.

Elvásott a veres csillag

A kommunizmus öröksége még a sztálini terrort és a brezsnyevi pangást beleszámolva sem feltétlenül negatív emlék Oroszországban, mégiscsak ekkor lépett be az ország a 20. századba (mert hogy az első világháború idején még bőven nem tartott ott), a totális nyomorból közepesen fejlett ipari állam lett, a parasztság és munkásság a teljes elnyomásból csak kiszabadult, arról meg ne is beszéljünk, hogy a Szovjetunióból atom- és világhatalom lett.

Mindez aztán elveszett a rendszerváltással és a birodalom széthullásával, Borisz Jelcin szédelgő demokráciája nem hozta a várt fellendülést és jólétet, az átlagorosz nem lett boldogabb vagy pénzesebb attól, hogy már ihatott Coca-Colát. Aztán jött az új erőskezű vezető, Vlagyimir Putyin. Ő a volt KGB-ből jött (aminek elődjét, a Csekát dettó 100 éve alapították), szintén a múlt rendszerben szocializálódott, beleverték a dialektikus materializmust, de ebből benne leginkább a dialektika maradt meg. Szépen felépített egy olyan Oroszországot, ami ismét a világ egyik tophatalma lett, ráadásul annak ellenére, hogy olaj- és gázexportfüggő gazdasága évek óta köhögve teljesít. És innen jön az előre hozott végkövetkeztetés is:

Putyinnak nincs szüksége a bolsevik hatalomátvétel emlékére.

Az elnök maga a legnagyobb geopolitikai katasztrófaként hivatkozott egykor a Szovjetunió összeomlására, magát Lenint is felforgatónak tartotta két nagyszerű időszak, a cári és a kommunista orosz birodalom között (jellemző technikai adalék, hogy cikkünk írásakor olyan fotókat is kerestünk, amin Lenin képe és Putyin valahogy egy képen szerepel, de képtelenség ilyet lelni a szokásos matrjoska-fotók kivételével).

Putyin inkább a cári irányba mozdult el – a kezdeti enyhülés után megkeményedett, 1917-ben kis híján kiirtott ortodox egyházzal is mély a viszonya –, épp emiatt kvázi cárként akár ő is tarthatna egy forradalomtól. A New York Times szerint nem véletlen, hogy ekkora csend övezi a bolsevik puccs centenáriumát: a putyini rendszer ideológiai záróköve inkább a németek 1945-ös legyőzése, mint a forradalom. Mindehhez hozzá kell tenni, hogy eközben az egyház szentté avatta II. Miklós cárt is, ez beleillik a mostani orosz világképbe.

Ugyanerről a jelenségről cikkez a Guardian is, ami szerint a forradalom mint eszköz elítélése alap az olyan lassan konszolidálódott rendszereknél, mint Putyiné. Idézi magát az orosz elnököt, aki egy hónapja a következőket mondta:

Ha megnézzük az egy évszázaddal ezelőtti leckét, látjuk, mennyire kétértelműek lettek az eredmények, és hogy voltak negatív és pozitív következményeik is az eseményeknek. Fel kell tennünk a kérdést: tényleg nem volt lehetséges nem egy forradalom, hanem evolúció segítségével fejlődni anélkül, hogy elpusztítsák az államiságot és könyörtelenül tönkretegyék milliók sorsát, hanem inkább fokozatos, lépésről lépésére való fejlődéssel?

A woman dances in front of a monument of Soviet State founder Vladimir Lenin, after a rally to support presidential candidate and Russia's current Prime Minister Vladimir Putin, outside the Luzhniki stadium on the Defender of the Fatherland Day in Moscow February 23, 2012. Russia will go to the polls for a presidential election on March 4.  REUTERS/Sergei Karpukhin  (RUSSIA - Tags: POLITICS ELECTIONS ANNIVERSARY MILITARY)
Fotó: Sergei Karpukhin/REUTERS

Ki se tört forradalom

Mostanra tervezett egy forradalmat Vicseszlav Malcev szélsőséges, nacionalista, anarchista politikus és pár száz követője. Eleve napokkal ezelőtt nagyobb tüntetést tartottak, és elveik között van, hogy fegyverrel kell megdönteni a putyini rendszert. A hatóságok azonban résen voltak, 400 embert vettek őrizetbe országosan, pillanatok alatt lekapcsolták a mozgalmat, nem lett újabb vörös október.

Putyin rendszere nem tűr meg és nem akar látni forradalmi törést, nem akarja, hogy megint az alapoktól szervezze valaki a társadalmat, mivel – ahogy a New Yorker írja – Putyin egy konzervatív antiforradalmár. Még 2013-ban mondta azt az elnök, hogy az orosz történelemben mindig Oroszország ellen, nem egy kormányzat ellen szóltak a tüntetések, felkelések, amik az államszervezet szétverésével jártak. Erre most sincs szükség.

Putyin végtére is jobbnak látta nem zargatni ezeket a múltbeli dolgokat, mint forradalom, bolsevikok, kommunizmus, terror, inkább nem is ejt szót róluk a rendszer, csak hogy ne legyenek belső viták, repedések. A centrális erőtér működik, sztálinista és cárista is egy zászló alatt kell hogy egyesüljön. Bár tény, hogy nem az előbbieknek kedvezett, amikor Putyin a sztálini terrorra emlékeztető emlékművet adott át Moszkvában és együttérzően szólt az áldozatokról.

Tesz a nép Leninékre

Az oroszokat sem érdekli túlzottan, mi történt 1917 novemberében, de nem is igyekeznek felvilágosítani őket (egy tudományos akadémiai felmérés szerint az oroszok harmadának egyszerűen nincs véleménye a forradalomról). Putyin érdeke inkább az, hogy a kommunizmus ellenzőit és támogatóit is a szimpatizánsai között tartsa. Az egyetlen történelmi vita jelenleg a Matilda című film körül zajlik, ami a szentté avatott II. Miklós és egy balerina viszonyáról szól, és a vallási fanatikusok durván kiakadtak rá. Nem csoda: az oroszok negyede visszaállítaná a cárságot.

Az orosz tévék igyekeznek ugyan műsorra tűzni vonatkozó tartalmakat, például Lev Trockij életét bemutató nyolcrészes, nagy költségvetésű sorozatot, vagy épp egy olyan dokut, ami 1917-et mutatja be alulról, a szenvedő orosz átlagember szemével. Ezenkívül leginkább akadémiai és kávézói konferenciák és beszélgetések, avagy menő Twitter-folyamok és honlapok tárgya lesz a forradalom, amiről az orosz vezetés nem is akar tudomást venni. Ahogy az 50 év alattiak zöme is valamiféle poros, elnyűtt dologra gondolnak már csak a Szovjetunió szó hallatán.

Mindenesetre az Orosz Kommunista Párt négyezer tagja már összejött Szentpéterváron egy közös megemlékezésre a dicső múltról (nem magáról a forradalomról), terveznek még tüntetéseket, megemlékezéseket is, de az ország más részein valahogy hiányoznak a nagy, fanfáros ünnepségek. November 7. a rendszerváltás óta nem állami ünnep, nem munkaszüneti nap, nincsenek felvonulások. Ehelyett november 4. lett az ünnep, az Orosz Egység Napja, de itt nem a magyar ’56-os forradalom leveréséről, hanem egy lengyelek elleni kora újkori háborúról emlékeznek meg.

Azért a moszkvaiak nem maradnak ma állami ünnep és katonai parádé nélkül sem: az 1941-ben épp ezen a napon lezajlott Vörös téri díszszemlére emlékeznek meg, ahonnan anno egyből a frontra vonultak az egységek, megállítva a náci haderő előrenyomulását.

(Kiemelt kép: 24.hu/Besenyei Violetta)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.