Külföld

Robbanni készül „Európa időzített bombája”

24.hu
24.hu

2016. 10. 14. 15:39

Lassan elkészülnek az olasz hatóságok azzal a vésztervvel, ami alapján hétszázezer embert telepítenek ki Nápoly környékéről, ha kitör a Vezúv. Az idei év elején nagyon megnőtt ennek a kockázata: januárban 63 települést soroltak be a fokozottan veszélyeztetett sárga zónába. Tavaly a legnagyobb kockázatú, vörös zóna nőtt meg drámaian: míg korábban 18 település, és 550 ezer ember tartozott oda, ma már 25 település és 672 ezer ember.

Az olasz polgárvédelem (Protezione Civile) illetékesei szerint a vésztervkészítés az utolsó fázisánál tart, és november végére teljesen elkészülnek vele. A 25 legveszélyeztetettebb település két héten belül megkapja az evakuálási stratégiát, miközben hét újabb terület vörös zónába sorolását tervezik.

Vincenzo De Luca, Campania régió elnöke az olasz sajtónak azt mondta, mindenre fel kell készülni, de pánikra egyelőre nincs ok. A terv akkor lép életbe, ha a vulkán kitörésének kockázata eléri a legmagasabb, 4-es fokozatot.

A veszélyzóna kitelepítése onnantól maximum 72 óra alatt zajlik majd le: az előzetes szervezésre 12 óra, a végrehajtásra pedig 48 óra lesz majd, 12 óra biztonsági ráhagyással. A kitelepítéshez 500 buszt és 220 vonatot használnak majd. A veszélyeztetett régió minden településének van testvérvárosa, evakuáció esetén azok fogadják majd be a kitelepítetteket.

Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a tervben vannak igencsak gyenge láncszemek. Francesco Peduto, a nemzeti geológiai hivatal elnöke szerint például kérdéses, hogy a különböző városokban élő polgári védelmisek, hogyan tudják majd a valóságban kivitelezni azt, ami papíron működőképesnek tűnik. Lehetetlen azt megjósolni, hogy ha egyszer elindul, merre folyik majd a láva.

Az 1944 óta csendes Vezúv, amit úgy is szokták hívni, hogy „Európa időzített bombája”, az utóbbi időben egyre több jelét adja annak, hogy kitörhet a közeljövőben. Bár az olasz kormány már a kétezres évek elején létrehozott egy alapot, aminek célja, hogy a környékén élőket segítse az elköltözésben, eddig nem sokan éltek a lehetőséggel.

(The Independent)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.