Kultúra

Nem nyit ki az izraeli pavilon a Velencei Biennálén, amíg nincs tűzszünet

GABRIEL BOUYS / AFP
GABRIEL BOUYS / AFP
Izrael részvételét korábban élesen bírálták.

Egészen addig bojkottálják a Velencei Biennálét az izraeli kurátorok és művészek, ameddig nem születik megállapodás a gázai konfliktus ügyében, nem lesz tűzszünet és nem engedik el a túszokat – írja a Guardian. A Giardiniban található pavilonnál tábla jelzi a csapat döntését, miközben az épületet három fegyveres olasz őr védi.

Izrael részvételét a világ legnagyobb kulturális eseményén sokan kritizálták, több mint 23 ezer művész és szakmabeli írta alá például azt a nyílt levelet, amely eltiltaná az izraeli-palesztin konfliktus miatt az országot a részvételtől. Ebben többek közt azzal is érvelnek, hogy 2022-ben az orosz-ukrán háború kitörését követően az oroszok nem vettek részt a Biennálén, ahogy Dél-Afrika sem 1968 és 1993 között az apartheid miatt.

A művészek közleménye szerint „a döntésük nem azt jelenti, hogy eltörlik a jelenlétüket vagy a kiállításukat, hanem azt, hogy szolidaritást vállalnak a túszok családjaival és a változást követelő izraeliek közösségével.”

Az izraeli művész, Ruth Patir videós installációja a például a pavilon üvegén keresztül látható, a M(o)therland című kiállítás további része azonban „bent vár arra a pillanatra, amikor a szívek ismét nyitottá válhatnak a művészetre” – írják a szervezők a közleményben.

Művészként és oktatóként határozottan tiltakozom a kulturális bojkott ellen, de nagyon nehezemre esik egy olyan projekt bemutatása, amely az élet törékenységéről beszél egy olyan korszakban, amikor azt semmibe se veszik

– idézi a közlemény Patirt.

Hat hónap telt el az Izrael elleni brutális támadás óta, amióta elkezdődött ez a borzasztó háború Gázában. Nem látni a végét, csak a további pusztulást, szenvedést, veszteségeket. A kiállítás arra vár, hogy kinyithasson. A művészet tud várni, a nők, a gyerekek és azok, akik épp a poklok poklát élik meg, azok nem

– idézi a lap Mira Lapidot és Tamar Margalit kurátorokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik