Külföld

Kiutasítják az USA-ból a Trump meggyilkolásával fenyegetőző egyiptomi diákot

24.hu
24.hu

2016. 03. 08. 11:04

Azután, hogy a 23 éves fiú közösségi oldalán megosztotta, a világ hálás lenni neki Donald Trump megöléséért.

Emadeldin El-Szájedet nem vádolják bűncselekmény elkövetésével, de az amerikai hatóságok kiutasítják az országból, adta hírül a BBC. A fiú ügyvédje, Hani Bushra szerint védencét illegálisan tartóztatták le:  elsősorban azért, mert muszlim, másodsorban azért, mert a Közel-Keletről származik – nyilatkozta az AP hírügynökségnek. Ez a srác az Amerika-ellenes poszterek arca lesz – tette hozzá.

Amerikai titkosszolgálati ügynökök február elején hallgatták ki El-Szájedet, miután Facebook-bejegyzésében  azt írta: életfogytiglani börtönbüntetést is vállalna a milliárdos megöléséért. A diák az eset kapcsán azt nyilatkozta, senkit sem állt szándékában bántani, csak Trump muszlimokról szóló kommentjei miatt írta mindezt.

A jelenleg a republikánus elnökjelöltek között vezető Trump kampányában a bevándorlás visszaszorítását ígéri. A mexikói határ teljes szakaszára falat építene, a muszlimok belépését az országba pedig ideiglenesen betiltaná.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Visitors walk past a 5G logo during the Mobile World Congress on the third day of the MWC in Barcelona, on March 1, 2017. 
Phone makers will seek to seduce new buyers with artificial intelligence functions and other innovations at the world's biggest mobile fair starting today in Spain. / AFP PHOTO / Josep Lago
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.