Tikrít, 2015. április 1.
Az iraki biztonsági erők emberei és síita milicisták az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges iszlamista szervezet fegyvereseitől zsákmányolt zászlóval Tikrítben 2015. április 1-jén, miután teljesen visszafoglalták a Bagdadtól 130 km-re északra fekvő várost a lázadóktól. (MTI/EPA)
Külföld

A terrorizmus nem migrációs, hanem generációs kérdés

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2015. 11. 24. 15:07

A terrorizmus nem a muzulmánok radikalizálódásának a jele, hanem egy generációs lázadás.

Egy francia politológus, iszlámszakértő a Le Monde című napilapban arról írt, hogy a dzsihadistákhoz a második generációs muzulmánok, a francia családban született, áttért fiatalok csatlakoznak. Olivier Roy a 130 áldozatot követelő párizsi merényletek kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy az Iszlám Állam olyan radikalizálódott fiatalokat vont be a támadásokba, akik “személyes lázadásukhoz” kerestek egy ügyet. Úgy vélte, a generációs lázadáson a terrorszervezet feletti esetleges nyugati katonai győzelem sem fog változtatni.

Szerinte a fiatalok radikalizálódása az 1990-es évek közepe óta két kategóriát érinti: a második generációs muzulmánokat és azokat, akik őshonos francia családban születtek, de áttértek a muzulmán hitre. Ők csatlakoztak a ’90-es években a párizsi metróban merényleteket elkövető algériai GIA terrorszervezethez, később pedig Boszniában, Afganisztánban és Csecsenföldön is harcoltak.

Franciaországnak nem a szíriai sivatag kalifátusa az alapvető problémája, amely előbb vagy utóbb elpárolog, mint egy rémálommá váló régi délibáb, hanem a muzulmán fiatalok lázadása. Az a kérdés, hogy mit képviselnek ezek a fiatalok, hogy egy jövőbeni háború előfutárai-e vagy pedig a történelem egyik kilengésének elvetélt figurái.

A francia tévévitákban és a lapok hasábjain két álláspont csap össze. Az egyik szerint civilizációs háború folyik, s a fiatal muzulmánok lázadása annak a bizonyítéka, hogy az iszlám nem képes addig integrálódni Európában, amíg egy teológiai reform nem iktatja ki a Koránból a felhívást a dzsihádra, a szent háborúra. A másik szerint a gyarmatosítás utáni szenvedésről van szó, a muzulmán fiatalok a palesztinok igazságáért harcolnak, elutasítják a nyugati fellépést a Közel-Keleten, egy rasszista és iszlámellenes francia társadalom áldozatai, s amíg nem oldódik meg az izraeli-palesztin konfliktus, lázadni fognak.

Olivier Roy szerint mindkét értelmezés téves. A lázadás csak egy nagyon jól körülhatárolható korosztályt érint, a Franciaországban élő több millió muzulmán közül néhány ezret. Őket ráadásul régóta beazonosítottak a hatóságok, az összes radikalizálódott fiatalt figyelik, függetlenül attól, hogy a merényleteket nem tudják megakadályozni. A radikálisok között a politológus szerint nincs harmadik generációs bevándorló, pedig az ő számuk nő a leginkább. Az 1970-es években érkezett marokkóiak már nagyapák, és az ő unokáikból nem lettek terroristák.

Generációs lázadás

Az elemző szerint nagy kérdés, hogy azok az áttért fiatal dzsihadisták, akiknek többsége vidéken született, soha nem szenvedett a rasszizmustól, miért akarják megbosszulni a muzulmánok állítólagos megaláztatásait. Röviden, nem az iszlám vagy a muzulmánok lázadásának vagyunk a tanúi, hanem a többségében bevándorló eredetű fiatalok problémájáról van szó. Nem az iszlám radikalizálódásáról, hanem a radikalizálódás iszlamizálódásáról beszélhetünk.

A politológus szerint a második generációs muzulmán és az áttért francia dzsihadisták között a generációs lázadás a közös. Ezek az emberek szakítottak a szüleikkel, pontosabban azzal, amit a szüleik képviselnek a kultúra és a vallás területén. A második generáció nem szüleinek iszlám hitét követi, nem a hagyományt képviseli, amikor fellázad a Nyugat ellen. A dzsihadisták ugyanis nyugatiasan élő, füvet szívó, éjszakázó fiatalok, többségük börtönben is ült, majd áttért a szalafizmusra, az iszlámnak arra az ágára, amely nem hisz a kultúrában.

A lázadás kulcsa a kulturálisan elsajátított vallás átadásának a hiánya.

Olivier Roy szerint ez a probléma az első generációt azért nem érinti, mert az még hazája iszlám kultúráját vallja magáénak, a harmadikat pedig azért nem, mert annak tagjai már franciául beszélnek a szüleikkel, nekik köszönhetően nem okoz konfliktust az iszlám kultúrájuk és a francia társadalom összeegyeztetése. Ez a kulturális átörökítési folyamat a törököknél a leginkább problémamentes, ezért is sokkal kevesebb a radikális fiatal a törökök között az észak-afrikaiakhoz képest.

A muzulmán hitre áttért fiatal franciák pedig a “tiszta valláshoz” csatlakoznak, őket nem érdekli “a kulturális kompromisszum”, számukra az iszlám a szakítást jelenti kulturális, generációs és politikai téren is. Nekik felesleges a mérsékelt iszlámot felajánlani, hiszen maga a radikalizmus vonzza őket – írta Olivier Roy.

 

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.