Tikrít, 2015. április 1.
Az iraki biztonsági erők emberei és síita milicisták az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges iszlamista szervezet fegyvereseitől zsákmányolt zászlóval Tikrítben 2015. április 1-jén, miután teljesen visszafoglalták a Bagdadtól 130 km-re északra fekvő várost a lázadóktól. (MTI/EPA)
Külföld

A terrorizmus nem migrációs, hanem generációs kérdés

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2015. 11. 24. 15:07

A terrorizmus nem a muzulmánok radikalizálódásának a jele, hanem egy generációs lázadás.

Egy francia politológus, iszlámszakértő a Le Monde című napilapban arról írt, hogy a dzsihadistákhoz a második generációs muzulmánok, a francia családban született, áttért fiatalok csatlakoznak. Olivier Roy a 130 áldozatot követelő párizsi merényletek kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy az Iszlám Állam olyan radikalizálódott fiatalokat vont be a támadásokba, akik “személyes lázadásukhoz” kerestek egy ügyet. Úgy vélte, a generációs lázadáson a terrorszervezet feletti esetleges nyugati katonai győzelem sem fog változtatni.

Szerinte a fiatalok radikalizálódása az 1990-es évek közepe óta két kategóriát érinti: a második generációs muzulmánokat és azokat, akik őshonos francia családban születtek, de áttértek a muzulmán hitre. Ők csatlakoztak a ’90-es években a párizsi metróban merényleteket elkövető algériai GIA terrorszervezethez, később pedig Boszniában, Afganisztánban és Csecsenföldön is harcoltak.

Franciaországnak nem a szíriai sivatag kalifátusa az alapvető problémája, amely előbb vagy utóbb elpárolog, mint egy rémálommá váló régi délibáb, hanem a muzulmán fiatalok lázadása. Az a kérdés, hogy mit képviselnek ezek a fiatalok, hogy egy jövőbeni háború előfutárai-e vagy pedig a történelem egyik kilengésének elvetélt figurái.

A francia tévévitákban és a lapok hasábjain két álláspont csap össze. Az egyik szerint civilizációs háború folyik, s a fiatal muzulmánok lázadása annak a bizonyítéka, hogy az iszlám nem képes addig integrálódni Európában, amíg egy teológiai reform nem iktatja ki a Koránból a felhívást a dzsihádra, a szent háborúra. A másik szerint a gyarmatosítás utáni szenvedésről van szó, a muzulmán fiatalok a palesztinok igazságáért harcolnak, elutasítják a nyugati fellépést a Közel-Keleten, egy rasszista és iszlámellenes francia társadalom áldozatai, s amíg nem oldódik meg az izraeli-palesztin konfliktus, lázadni fognak.

Olivier Roy szerint mindkét értelmezés téves. A lázadás csak egy nagyon jól körülhatárolható korosztályt érint, a Franciaországban élő több millió muzulmán közül néhány ezret. Őket ráadásul régóta beazonosítottak a hatóságok, az összes radikalizálódott fiatalt figyelik, függetlenül attól, hogy a merényleteket nem tudják megakadályozni. A radikálisok között a politológus szerint nincs harmadik generációs bevándorló, pedig az ő számuk nő a leginkább. Az 1970-es években érkezett marokkóiak már nagyapák, és az ő unokáikból nem lettek terroristák.

Generációs lázadás

Az elemző szerint nagy kérdés, hogy azok az áttért fiatal dzsihadisták, akiknek többsége vidéken született, soha nem szenvedett a rasszizmustól, miért akarják megbosszulni a muzulmánok állítólagos megaláztatásait. Röviden, nem az iszlám vagy a muzulmánok lázadásának vagyunk a tanúi, hanem a többségében bevándorló eredetű fiatalok problémájáról van szó. Nem az iszlám radikalizálódásáról, hanem a radikalizálódás iszlamizálódásáról beszélhetünk.

A politológus szerint a második generációs muzulmán és az áttért francia dzsihadisták között a generációs lázadás a közös. Ezek az emberek szakítottak a szüleikkel, pontosabban azzal, amit a szüleik képviselnek a kultúra és a vallás területén. A második generáció nem szüleinek iszlám hitét követi, nem a hagyományt képviseli, amikor fellázad a Nyugat ellen. A dzsihadisták ugyanis nyugatiasan élő, füvet szívó, éjszakázó fiatalok, többségük börtönben is ült, majd áttért a szalafizmusra, az iszlámnak arra az ágára, amely nem hisz a kultúrában.

A lázadás kulcsa a kulturálisan elsajátított vallás átadásának a hiánya.

Olivier Roy szerint ez a probléma az első generációt azért nem érinti, mert az még hazája iszlám kultúráját vallja magáénak, a harmadikat pedig azért nem, mert annak tagjai már franciául beszélnek a szüleikkel, nekik köszönhetően nem okoz konfliktust az iszlám kultúrájuk és a francia társadalom összeegyeztetése. Ez a kulturális átörökítési folyamat a törököknél a leginkább problémamentes, ezért is sokkal kevesebb a radikális fiatal a törökök között az észak-afrikaiakhoz képest.

A muzulmán hitre áttért fiatal franciák pedig a “tiszta valláshoz” csatlakoznak, őket nem érdekli “a kulturális kompromisszum”, számukra az iszlám a szakítást jelenti kulturális, generációs és politikai téren is. Nekik felesleges a mérsékelt iszlámot felajánlani, hiszen maga a radikalizmus vonzza őket – írta Olivier Roy.

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Swedish director Ruben Ostlund delivers a speech on stage after he was awarded with the Palme d'Or for the film 'The Square' on May 28, 2017 during the closing ceremony of the 70th edition of the Cannes Film Festival in Cannes, southern France.  / AFP PHOTO / Alberto PIZZOLI
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.