Közélet

Nincs is elég hely neki, de azért beköltöztetik a Várba a belügyminisztériumot

24.hu
24.hu

2016. 08. 10. 13:27

Ez 15,6 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek. A nemzetgazdasági minisztérium költözése 26-ba.

Annak ellenére költöztetik a Várba a Belügyminisztériumot, hogy az ottani épületekben nem lehet az egész belügyi apparátust elhelyezni. A Napi.hu azt írja: a fejlesztési tárca feladatául szabták, hogy további lefoglalható épületeket kutasson fel a Várban a belügyminisztérium számára.

Ami már biztos, hogy a Telefónia Múzeumnak 2017. március 31-ig ki kell költöznie, hogy Pintér Sándor tárcája elfoglalhassa a helyét.

Összesen 15,6 milliárd forintot irányoztak elő a minisztérium költözésére és az egykori királyi Belügyminisztérium Országház utcai épületének felújítására. Idén ebből 1,6 milliárdot fordíthatnak mérnöki tervezésre, a következő két évben pedig 7-7 milliárdot a felújításokra. Ezt az összeget nem tervezték bele sem az idei, sem a jövő évi büdzsébe, a nemzetgazdasági miniszter az előre nem látható kiadások tartalékából teremtheti elő a fedezetet.

A Nemzetgazdasági Minisztérium a volt királyi pénzügyminisztérium épületébe költözne, a Szentháromság térre. Ez az épület a második világháborúban súlyosan megsérült, ezután nem az eredeti terveknek megfelelően építették át. A kormány viszont eredeti, monumentális szerkezetében állítaná helyre, annak ellenére, hogy mostani formájában jobban illeszkedik a várnegyed épületei közé. Erre a felújításra és az NGM költözésére 26 milliárdot szavaztak meg csak a jövő évi büdzsében.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.