A kormány a kvótáról szóló népszavazás kiírásáról döntött
Közélet

Lázár kontra Rogán: csak látszólagos a béke

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2016. 03. 10. 06:25

A Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Miniszterelnökség vezetője között a vártnál gördülékenyebb a munkakapcsolat, de Rogán terjeszkedésbe kezdett. Lázárt a piac csábítja.

Nem tervezte a kormány, hogy ciklus közben létrehozna egy minisztériumot, de Lázár János és Rogán Antal annyira nem jöttek ki egymással, hogy másképp nem lehetett megoldani a korábbi frakcióvezető pozíciószerzését, írja friss számában a Figyelő.

Rogánt ugyanis valahogy hátrébb kellett vonni a tűzvonalból, nagyon szem előtt volt a képviselőcsoport első embereként, elhasználódott benne a népszerűsége. A tárcája élén azonban fontos feladatot lát el, csapatával a politikai cselekvése értelmezése és találása a feladata.

A lap szerint a vártnál jobb a miniszteri szintű munkakapcsolat Lázár és Rogán között, azonban a korábbi V. kerületi polgármester a jövőben kezdeményezőbb lehet, csapatával benyomulna az állami turizmus vezetésébe és az energiapiacon is aktivizálódnak.

Lázár közben az állami bürokráciacsökkentéssel van elfoglalva, amit szívügyének tekint, de közben egyre csak csökken a népszerűsége. Igaz, amióta nekikezdett a feladathoz, több piaci állásajánlatot is kapott, talán pont ezért nem esik kétségbe attól, hogy politikai karrierje megszenvedheti a bürokráciacsökkentést.

Ráadásul vannak olyanok is, akik arról beszélnek, Orbán egészen addig fog feladatokat delegálni feladatokat Lázárhoz, míg az össze nem roppan a súly alatt.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Március 15-e: a Várkert Bazárban is csupa ünneplés lesz minden
bajcsy, blokad, deak, taxi, uberUber kontra taxisok: a Főtaxi nem vesz részt a sztrájkban