Belföld

Egymilliárdos osztalékot vesznek fel a stadionokat és a Matolcsy-egyetemet építő cégnél

mtk stadion (mtk stadion)
mtk stadion (mtk stadion)

A 2015-ös év sem volt rossz a ZÁÉV Zrt. számára, az adózott eredménye 539 millió forint volt, 2016-ban azonban már

1 milliárd forint adózott eredménye keletkezett, amelyet teljes egészében osztalékként fizetnek ki.

Az építőipari cég nettó árbevétele is emelkedett 2016-ban 15,4 milliárd forintra – olvasható a cég frissen kiadott beszámolójában.

A ZÁÉV számos közbeszerzéssel büszkélkedhet, ők építik például a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak egyetemét Kecskeméten, ők építették fel, illetve fejezték be az MTK, és a ZTE új stadionjait, valamint a szombathelyi Haladás-sportkomplexumot, és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem keretében is ők húznak fel lovardát az Orczy-kertben.

A stadionmágus ZÁÉV 12 milliárdért húzza fel a Matolcsy-alapítványok cégének egyetemét
Ügyesen pályáztak az MTK stadion megépítésére, Gül baba türbéjének felújítására, a Népstadion bontására és több nagyértékű megbízásra is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik