Belföld

Határozottan cáfolja a rendőrség, hogy újabb gyilkosságot követett el Vivien támadója

24.hu
24.hu

2016. 03. 11. 09:59

A Bors csütörtökön írt arról, hogy a fiú boxerrel halálra vert egy férfit.

Határozottan cáfolja a rendőrség, hogy a szombaton eltűnt lány megölésével gyanúsított fiatalembernek felelnie kellene egy másik bűncselekmény miatt is – mondta a 24.hu-nak a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Már csütörtökön is kerestük a rendőrséget ennek kapcsán, akkor azt a tájékoztatást kaptuk Beluzsárné Belicza Andreától, hogy  adataik szerint a gyanúsított ellen csak egyetlen eljárás van folyamatban a már ismertté vált dabasi emberölés kapcsán, más bűncselekmény miatt nem folyik eljárás ellene, és nem is érkezett bejelentés ilyen jellegű cselekményről a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságra.

A Bors csütörtökön délután arról írt, hogy értesüléseik szerint még egy ember halálával kapcsolatban el kell számolnia K. Bálintnak, akit M. Vivien megölésével gyanúsítanak. A lap szerint a fiatal kakucsi lány halála után egy társaság, amelynek K. Bálint is tagja volt, úgy megvert bokszerrel egy férfit, hogy az a kórházban belehalt sérüléseibe.

Közben új információkra derült fény a brutális bűncselekménnyel kapcsolatban. A Velvet úgy tudja, a lányt több mint tíz késszúrással ölte meg támadója.

Ahogy arról beszámoltunk, a lányt szombat hajnalban látták utoljára a Népligetben. Buliból tartott hazafelé, ám nem érkezett meg. Eltűnés miatt keresni kezdték, a rendőrök napokon keresztül kutattak utána Budapesten, Kakucson és a környező településeken. Végül csütörtök délelőtt közleményt adtak ki, amelyben tudatták: megtalálták a holttestét Dabason, egy erdős részen. Egy 20 éves, szintén kakucsi fiút fogtak el, akit emberölés miatt hallgattak ki gyanúsítottként. Beismerő vallomást tett. 

 

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.