Nincs helye a tisztességes jogi eljárásnak, nincsenek polgári szabadságjogok, a járőröző rendőrök tartatják be a törvényeket. Ilyen az élet a szeparatista Kelet-Ukrajnában.
Az nyitotta ki a bicskát, hogy egy kvázi demokratikus országban, a demokratikusan megválasztott, demokratikus párt vezető elitje elkezdett arisztokrataként viselkedni.
Ha valakiről kiderül, hogy meleg, az egzisztenciája és a testi épsége is veszélybe kerül Egyiptomban. Tudósítónk a helyszínről küldött megrázó riportot.
Tálib fegyveresek egy pesavari katonaiskolában mintegy 150 halálos áldozattal járó vérfürdőt rendeztek. Tekintve, hogy az országban a legnagyobb olajcég a magyar Mol-csoport leányvállalata a fellobbanó konfliktus minket is érint.
Mi lesz a véres merénylet következménye Izraelben?
Kedves gyerekek! Most, hogy kiörömködtétek magatokat, bújjatok be az ágyba, Sanyi bácsi pedig mesét fog mondani. Nem, nem kapsz tolmácsot Pistike, fogd be szépen a szádat!
Menj ki tüntetni, de ne a Fidesz ellen tüntess, mert nem egyedül az övék a felelősség, hogy itt tartunk.
Ne járuljatok már térden csúszva a napi patronért az orcátokra, mert ez már a magyar háziállatoknak is kínos.
Egy új tanulmány feltérképezte azt az öt lépést, ami szükséges ahhoz, hogy az Ebola-vírus a denevérekről emberekre terjedjen.
Kedves Ildikó, látva a tegnapi tévés szereplésedet, nem sikerült nem észrevenni, hogy az angol terén kihívásokkal küzdesz. Szeretnék ebben segíteni néhány mondattal, ha esetleg az Egyesült Államokon kívül más angol nyelvterületre utaznál.
A lakosság körében több babonás nézet is uralkodik az Ebola-járvány okáról és gyógyításáról. Könnyen kitörhet a pánik.
A neves amerikai külpolitikai folyóírat a Foreign Policy riportot közölt a formálódó amerikai haditervről az ISIS ellen. Az első lefejező csapás már meg is történhetett az új irányvonal alapján.
Nyilatkozott a Hír24-nek Oleg Titorento helyszínen tartózkodó magyar származású ukrán ezredes.
„Putyin titkosügynökei” címmel közölt a TIME magazin riportot az oroszországi titkosszolgálatok európai működéséről.