Belföld

Elrendelte a bíróság, hogy ellenőrizzék Schadl György nyomkövetőjének GPS-adatait

Horváth Csaba / 24.hu
Horváth Csaba / 24.hu
Egy volt önálló bírósági végrehajtó csütörtökön arról vallott, hogy havi kétmillió forintos fizetésért cserébe átadta az irodája teljes osztalékát Schadl Györgynek – mindig akkor, amikor kérte. Elmondta azt is, hogy amikor a legnagyobb osztalékot vette ki, a végrehajtók volt elnöke személyesen kísérte el őt a bankba, hogy átvehesse a pénzt.

Csütörtökön folytatódott a Völner Pál volt igazságügyi államtitkár és Schadl György volt végrehajtói elnök főszereplésével zajló korrupciós büntetőper a Fővárosi Törvényszéken. A tárgyalás azzal kezdődött, hogy Tóth Erzsébet bíró közölte: a Schadl elleni kényszerintézkedés – ami bűnügyi felügyeletet jelent a lábán viselt nyomkövetővel – teljesen kiüresedik azzal, hogy a volt végrehajtó elnök minden hétfőre és szerdára az intézkedés feloldását kéri, hogy az ügyvédjével találkozhasson.

A bíróság ezért elrendelte, hogy a hatóságok ellenőrizzék a GPS-adatait annak a nyomkövetőnek, ami Schadl lábán van, hogy megnézzék, a védőjével hol töltik el a felmentésre kapott időt. Schadl erre rögtön jelezte, hogy nem kér felmentést a továbbiakban.

A csütörtöki tárgyalást ismét azoknak az önálló bírósági végrehajtóknak a tanúkénti meghallgatásával folytatta a bíróság, akik még a tárgyalás előkészítő ülésén beismerték, hogy kenőpénzt fizettek Schadl Györgynek a kinevezésükért cserébe. A huszonkét vádlottat felsorakoztató perben tízen ismerték be a bűnösségüket, köztük hat önálló bírósági végrehajtó. Őket már jogerősen el is ítélték a Fővárosi Ítélőtáblán, ám tanúként visszaidézték őket az első fokon zajló eljárásra.

Ezúttal Forrai Miklós volt végrehajtót hallgatták meg, aki ügyészként dolgozott Szegeden azelőtt, hogy végrehajtó lett volna. Ő már a nyomozás során a beismerésével terhelő vallomást tett Schadl Györgyre.

Akkor többek közt azt mondta:

  • megállapodott a végrehajtók volt elnökével, hogy havi fix jövedelemért cserébe – ami kétmillió forint volt – két éven át átadja a végrehajtói irodájának teljes adózott bevételét.
  • Állítása szerint Schadl György hangsúlyozta neki, hogy ezzel nem követ el bűncselekményt, hiszen az már leadózott jövedelem.
  • A megállapodás első körben 2021. december 31-ig tartott volna (ekkora Schadlt már letartóztatták), ezután tárgyalták volna újra a feltételeket.
  • A megállapodás értelmében Schadl biztosította a működési költségeket, és átadta az eszközöket és az autókat is használatra.
  • A megállapodás része volt, hogy arról senkinek nem lehet beszélni. Ezt Schadl azzal indokolta Forrainak, hogy mivel ő a végrehajtói kar elnöke, ez etikai problémákat vetne fel.
  • Az egyezség értelmében Forrainak akkor kellett fizetnie, amikor Schadl György szólt. Ilyenkor a könyvelővel egyeztetett, hogy megtudja, mekkora összeg vehető ki osztalékként, és azt készpénzben kellett kivennie és átadnia Schadlnak.
  • Mint mondta, a gyanúsításban megjelölt időpontok és összegek megfelelnek a valóságnak. Az első kifizetés 2020 májusában történt. Forrai a beismerése szerint több mint 197 milliót forintot juttatott Schadlnak.
  • A pénz kivételére minden alkalommal a szigetszentmiklósi Budapest Bank fiókban került sor. Előre kellett jelezni az összegnek a nagyságára tekintettel a kivételi szándékot, amit Forrai állítása szerint minden esetben az irodavezetője intézett.
  • A pénzt vagy személyesen Schadl Györgynek adta át, vagy pedig az ő egyik emberének, az elnök sofőrjének, M. Viktornak.
  • A Völner Pál és Schadl György közti megállapodásról nem tudott. Völner egyébként ott volt a kinevezésekor.

Beismerésekor Forrai azt mondta a bíróság előtt:

Azért vállaltam be, hogy javítsak az anyagi helyzetemen, de bebizonyosodott, hogy nem javította, hanem sokkal rosszabb helyzetbe kerültem.

Forrai a csütörtöki tárgyaláson – csakúgy, mint a múlt héten meghallgatott végrehajtó – megtagadta a vallomástételt, mondván, hogy őt ebben az ügyben már jogerősen elítélték. Ugyanakkor a bíró egyéb kérdéseire válaszolt, amelyek például a végrehajtóvá válásának körülményeire, továbbá az ügy egyes szereplőivel való kapcsolatára irányult.

Ugyanakkor a tárgyalás egy pontján a volt végrehajtó végül kitért arra a részre is, amiben elítélték, és megismételte, hogy havi kétmillió forintos fizetésért cserébe átadta irodája teljes osztalékát Schadl Györgynek, akkor, amikor ő kérte. Mint mondta, első alkalommal, amikor a legnagyobb osztalékot vette ki Schadl György elkísérte őt a bankba kivenni a pénzt. 

A Völner és Schadl főszereplésével zajló korrupciós büntetőper a múlt héten folytatódott az ítélkezési szünet után a Fővárosi Törvényszéken. Az egyik, már beismerést tett és jogerősen elítélt végrehajtót hallgatták meg, aki – bár a vádakkal egyezően bevallotta, hogy megvesztegette a végrehajtók volt elnökét a kinevezéséért cserébe – a bíróságon arról beszélt, hogy kölcsönbe kapott pénzt fizetett vissza Schadlnak.

Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb korrupciós ügyének büntetőpere tavaly februárban kezdődött. A vád szerint Schadl mint a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke jogtalan előnyként rendszeresen pénzt – 2021 nyaráig legalább 83 millió forintot – adott át Völner Pál igazságügyi államtitkárnak, aki ezért a befolyását Schadl érdekeinek megfelelően gyakorolta.

Az ügyészség szerint a végrehajtók elnöke hét társával előzetesen megállapodott abban, hogy eléri: önálló bírósági végrehajtói kinevezést kapjanak, cserébe a végrehajtói irodájuk működéséből őket illető osztalékot részben vagy egészében visszakérte tőlük. Ezt hét végrehajtóból hat be is ismerte, őket már jogerősen elítélték. A vádhatóság szerint Schadl több mint 924 millió forint illegális jövedelemre tett szert a közbenjárására kinevezett végrehajtóktól.

Kapcsolódó
Műszaki vizsgán jártak Schadl György Mercedesei, amelyekről nem árulta el a bíróságnak, hol vannak
Azonosítottuk a végrehajtók volt elnökének autóit, amelyeket hónapok óta keresett a bíróság. A korrupcióval vádolt Schadl György két Mercedesét is a múlt hónapban vizsgáztatták, és az Audi A8-as luxuslimuzinja is forgalomban van.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik