Belföld

Nagy Balázs geográfus: Nem riogatni akarok, de van rá esély, hogy a nem túl távoli jövőben még nagyobb árvizek érkeznek, és esetleg tömegeket kell evakuálni

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Nagy Balázs földrajztudós, az ELTE docense épp homokzsákot pakolt Verőcén, mikor megkerestük. Szerinte a jövőbeni tetőzések méterekkel is magasabbak lehetnek a mostaninál, miközben a folyómenti önkormányzatok sok helyütt kiparcellázták az árterületeket is. A kutató – aki a családjával egy hegytetőre költözött – azt állítja: egy egyszerű módszer segítségével a települések képben lehetnének arról, hol vannak a veszélyes helyen levő utcák és ingatlanok.

Verőcén már sokan tudják, hova kell tenni a homokzsákokat – mondta lapunknak Nagy Balázs geográfus kutató, az ELTE docense. Vele legutóbb 2019-ben készítettünk interjút, amikor arról beszélt, hogy a jövőben akár sok ezer ember otthonát is elöntheti az árvíz Magyarországon, ezért a családjával – a Dunakanyaron belül – inkább hegyi területre költözött. Most a jelenlegi árvízhelyzetről kérdeztük, de hétfőn nem tudott rendelkezésre állni, mert estig homokzsákokat pakolt, így az interjút kedden készítettük el. Úgy véli, körülbelül fél méterrel lesz alacsonyabb a pénteki tetőzéskor a víz, mint a 2013-as csúcsárvíz idején. 11 évvel ezelőtt a nagymarosi „vízmérce” 751 centiméteren állt, most pedig 7 méter körüli lesz a kutató szerint.

A verőcei strand szerdán reggel
Nagy Balázs

Hozzáteszi: minden centiméter számít, és az előrejelzéseknek van egy–két deciméter bizonytalansága néhány napos távlatban.

Mint Nagy Balázs hangsúlyozza, egy éven belül ez már a harmadik árhullám: karácsony után is „nagy víz volt” meg a nyáron is. Előtte tíz évig nem volt különösebben nagy áradás, de, ha arra gondolunk, hogy 2002-ben, 2006-ban és 2010-ben is árvízzel kellett megküzdeni, akkor a jelenség a térségünkben már rendszeresnek mondható.

Egyszerre érték és veszélyforrás

„Ott tartunk, hogy február és március kivételével szinte nem is tudok olyan hónapot mondani, amikor potenciálisan ne lehetne nagy áradás a Dunán.

Mikor a falumbeliek megkérdik, miért kell zsákot pakolni, azt felelem: mert sokan ártéren laknak, illetve bőven vannak a településen ártérre épített házak.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu Nagy Balázs geográfus, az ELTE Természetföldrajzi Tanszékének oktatója.

„Nagyon sok helyen itt is kiparcellázták az alacsony és magas ártérnek nevezett területeket” – teszi hozzá a kutató.

Hogy az áradások hátterét is megértsük: a tiszai alföldön eredetileg óriási területeken terült a víz, ehhez évszázadok óta több-kevesebb sikerrel alkalmazkodott az ember. A Tisza utolsó völgyi szakasza Kárpátalján van Huszt térségében, ott viszont kilép a folyó az Alföldre, és már vannak olyan hatalmas árterek, ahová a gátak közül – szabályozottan – ki lehet engedni a vizet. Egészen más a helyzet a Duna völgyében, ahol könnyebb magasabbra települni úgy, hogy mégis közel maradjunk az élő vízhez. Sokkal kevésbé kell beavatkozni a folyó életébe: a folyó elvan az árterein, az emberek pedig – ideális esetben – az ármentes síkon, a folyóteraszon laknak.

LÉPJ BE A FOLYTATÁSHOZ!
Változunk. Csatlakozz hozzánk! Regisztrált olvasóink mostantól exkluzív hírleveleket, cikkeket olvashatnak, mint ez is. És ez csak a kezdet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik