Poszt ITT
bajnokok reggelije film (bajnokok reggelije film, egy ópimevő vallomása, Jászberényi, poszt itt)

Jászberényi: Egy ópiumevő vallomása

Jászberényi Sándor
Jászberényi Sándor

újságíró, haditudósító, író. 2014. 12. 16. 10:07

A kábítószer nem hat azonnal, van egyfajta felszívódási idő.

A kábítószer emberi elmére gyakorolt hatásának szemlélése közben számtalan megfigyelést tettem. Például, hogy a kábítószer nem hat azonnal, van egyfajta felszívódási idő. Rendszeres kábítószer-fogyasztóknál pedig van egy olyan fázis, amikor a drog ürülni kezd a szervezetből, ilyenkor a neuro transzmitterek üvöltenek a hiánytól, ez gyakran jár indokolatlan agresszióval, paranoiás tévképzetekkel.

A paranoiás tévképzetek sokféleképpen megnyilvánulhatnak, ilyen például az üldözési mánia.

A terroristák a kábítószerekből élnek, fanatikusan hazudoznak, elvakultak, erőszakos, kegyetlen, aljas alakok. A szabadságunkat támadják, a polgári hétköznapok biztonságát akarják tönkretenni. Ezért harcolunk ellenük minden eszközzel mi, tisztességes, becsületes, szabadságszerető, jóakaratú emberek.

Természetesen ezek a paranoiás tévképzetek tárgyiasulhatnak is. juhászpéter virtigli közéleti terrorista, egy aljas, hazug, moral insanity politikai merénylő, sokak szerint csupán egy szerencsétlen szarcsimbók, nem szabad vele foglalkozni.

Lehet. Szerintem viszont elég volt abból, hogy borzalmas elvbarátaival közösen évek óta kidülledt nyaki erekkel, teli torokból hörögve minden következmény nélkül a legelmebetegebb hazugságokkal gyalázzon mindenkit, aki a polgári politikai családhoz tartozik. (Jogos kérdés, hogy amikor annyi juhászszarcsimbókpéter van a magyar közéletben, akkor miért belőle és miért most lett elegem. De erről majd máskor.)

juhászpéter ordas nagyot hazudott rólam

A tévképzet tárgyát, melyre félelme irányul, dehumanizálja, démonizálja, indokolatlan érzelmi kitörésekkel kísért támadás alá veszi, kirekeszti a közösségből. Ennek intenzitása nagyban függ a fogyasztó vélt- vagy valós fenyegetettség érzésétől.

Ezt ő is nagyon jól tudja. Gerincességről hablatyol, miközben számító módon rágalmaz.

Forrás: youtube

Ezeket a paranoid-dühkitöréseket egyedül egy újabb adag kábítószer elfogyasztása tudja csak mérsékelni, visszaállítva a fogyasztó normális agyműködését. Az eddig kisebbségi komplexusban szenvedő fogyasztó magára talál. Pontosan úgy, mint annak idején a kommunisták. Hazudtak reggel, délben, este. Szakmányban hazudtak, és végül rettenetesen ráfaragtak. Mert mi, szabadságszerető emberek megküzdöttünk velük, és legyőztük őket.

Pozitív gondolatok jelennek meg az érvelésében, és magát ismét sérthetetlen, integrált személyiségnek értékeli nyilatkozataiban. A dehumanizált és démonizált, „elképzelt” ellenségképet magához mérten lekicsinyli, csakúgy, mint az ellenségkép fenyegetését.

juhászpéter rettenetesen ráfaragott, mert nem hagyom annyiban, megküzdök vele és legyőzöm ezt a kábszeres politikai terroristát.

És ekkor jön a FLASH.

(Tudományos cikkünkbe beékelődtek Deutsch Tamás EP-képviselő úr Facebook-bejegyzései. Fogalmunk sincs, hogyan kerültek ide.)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Madrid, 2016. január 8.
A francia Zinedine Zidane, a spanyol Real Madrid új vezetőedzője sajtóértekezletet tart a Madrid közelében lévő Valdebebas edzőközpontban 2016. január 8-án, egy nappal a Deportivo La Coruna elleni bajnoki találkozó előtt. Zinedine Zidane a menesztett Rafael Benítez utódja. (MTI/EPA/Kiko Huesca)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.