Tudomány

Így kompenzálhat 10 óra ülőmunkát

AndreyPopov / Getty Images
AndreyPopov / Getty Images

Napjainkban talán már mindenkinek egyértelmű, hogy az ülőmunka nem tesz jót a testünknek, így az egészségünknek sem, az azonban kevéssé ismert, hogyan lehetne ellensúlyozhatjuk ennek hatásait. A friss kutatások szerint márpedig nincs szükség olyan sok időre: akár napi 30-40 perc testmozgás is elegendő lehet — írja a Science Alert.

A British Journal of Sports Medicine szaklapban megjelent kutatás szerint napi 40 perc „közepestől erőteljesig terjedő intenzitású fizikai tevékenység” elegendő lehet ahhoz, hogy 10 órányi ülést kompenzáljon.

Ezen felül a testünket azzal is segíthetjük, hogy napközben nem egyfolytában csak ülünk: néhány perc séta, fél-egy óránként egy kis nyújtózás is pozitív hatással lehet ránk.

Az eredmény egy 2020-ban közzétett tanulmányon alapul, amely kilenc korábbi kutatást elemzett: ezekben összesen 44 370 ember volt bevonva négy különböző országból. Az eredmények kapcsán megjegyezték: azok, akik sokat ültek, de napi legalább 30 perc testmozgással kompenzálták ezt, nem különbözött szignifikánsan a halálozási kockázata azoktól, akik kevés időt töltöttek üléssel napközben.

A kutatás eredménye nagyjából összhangban van az Egészségügyi Világszervezet, a WHO 2020-as irányelveivel, mely szerint hetente 150-300 perc közepes intenzitású vagy 75-150 perc magas intenzitású fizikai aktivitás javasolt azoknak, akik ülőmunkát végeznek. Ehhez pedig nem muszáj konditerembe járni: a lift helyett a lépcső használata, a gyerekekkel vagy a háziállatokkal való játék, a jógázás, a táncolás, a házimunkák elvégzése, de akár a séta és a kerékpározás is segíthet az aktívabb életmód kialakításában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik